Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Extra 3- Ismerkedés a fehér hajú lánnyal

2012.08.13

- Már megint kirúgtak, bazdmeg?- förmedt rám idegesen Kiru- Mi a fenét csináltál?

- Semmit. – hazudtam- a főnök egy köcsög paraszt volt, aki folyton szívatott, megelégeltem és behúztam neki.

- Mindjárt én húzok be neked akkorát, hogy leesik az a tökfejed!- kiabált rám- Ez az ötödik munkahely, ahonnan kirúgtak ebben a hónapban. Tartod a rekordot faszfej.

- Most mit nyafogsz? – húztam fel a vállam- Én amúgy sem akartam ezt a munkát. – megjegyzem, pincér voltam egy közeli gyorskajáldában

- De a fizetésed kétszer annyi lett volna, mint az előző munkahelyeden és azt hittem, hogy kicsit sikerül megnevelniük. - tette csípőre a kezét- Szégyenbe hozol Hiro. –sóhajtott- Ha nem dolgozol, hogy keresed meg a zsebpénzedet? Tudd, hogy az, amit én keresek, meg amit kapunk mostanában anyuéktól, az csak kajára és a számlákra való. – jó, végül is igaza van, anyuék egy hete elmentek, csak három napot voltak itt. Azt a három napot Takuminál töltöttem, Kiru is csak néha ment haza, hogy váltsanak pár szót. Én el sem köszöntem tőlük. Miután megtudták, hogy Takumi és én „együtt vagyunk”, nem nézték jó szemmel és kevesebb pénzt kezdtek el küldeni. Érdekes meg kell, hogy mondjam, pedig Kiru állítása szerint nem voltak felháborodva… nagyon. - Figyelsz rám, kölyök?

- Figyelek!- hazudtam- Keresek másik munkát, ne problémázz ezen!- felkeltem a kanapéról, majd elsétáltam a lány mellett.

- Remélem is!- nézett utánam- hová mész?- kérdezte, mikor látta, hogy veszem fel a kabátomat.

- Sétálni. - válaszoltam tömören, majd becsuktam magam mögött az ajtót és elindultam. Komolyan, most mit kellett magát felhúznia e miatt a kis dolog miatt? Idegesítő.

Séta közben az egyik általános iskola előtt hangoskodást hallottam. Arra vettem az irányt, mikor a bejáratához értem, láttam, hogy pár általános iskolás fiú körbevette egy hasonló korú lányt és piszkálták. Közelebb mentem.

- Nézzed már, milyen színű haja van, mint a hó. – csipkelődött az egyik, mire a lány a fejére húzta a sapkát, ám egy másik fiú lekapta róla és elkezdte húzni. - Hé, ne takard el!

- Aú, ez fáj, hagyj békén!- kiáltott rá a lány, s belerúgott a bokájába, majd az fájdalmasan elengedte a haját, s felemelve a kezét, ütni akart. Ám, még időben elkaptam és a lány elé álltam, aki a lendülettől elesett. - Ki a fene vagy te?

- Ember. - engedtem el a kezét- Takarodjatok innen, ha nem akartok egy alapos verést kapni!- tördeltem az ujjaim, mire szitkozódva elfutottak. - Jól vagy?- nyújtottam a kezem a lánynak

- I..igen, köszönöm, nii-san. - fogta meg, s apró, hideg kezecskéje szinte elveszett a kezemben. Érdekes színe volt a hajának, nem teljesen fehér, inkább tört fehér, egy kis rózsaszín beütéssel. Jól állt neki, különleges volt.

- Nincs mit. –láttam a szemén, hogy mindjárt elsírja magát- Megijedtél mi?- mosolyogtam

- Nem. - rázta meg a fejét- Már megszoktam. Mindenki bánt, amiért ilyen a hajam színe.

- Nem kell szégyellned, szerintem szép színe van a hajadnak.

- Komolyan?- pirult el, s rám emelte hatalmas kék szemeit.

- Nézd csak meg az én hajamat, vörös, mint a vér. Engem is sokan piszkáltak emiatt, de nem érdekelt, elfogadtam olyannak, amilyen. Neked is ezt kell tenned. Vágj vissza!

- Nii-san!- szólt- Hogyan, hisz lány vagyok?!

- Egy lány is lehet erős, a nővérem rá az élő példa!- mosolyogtam, majd elfordultam- Most jobb, ha gyorsan hazamész!- indultam el

- Vá..várj nii-san!- megálltam, s felé fordultam- Megkérdezhetem…hogy hívnak?- meglepett, nagyon illemtudó ez a kölyök.

- Nagato Hiro.- közöltem, majd mielőtt újabb kérdéssel jött volna elő, intettem, majd elindultam. Nem követett, ám még hallottam, ahogy vékony hangján elkiáltja magát: Miki.

Mikor hazaértem, Kiru épp a konyhában kotyvasztott valamit.

- Megjöttem!- tettem a fogasra a kabátom és bementem a konyhába, ahol förtelmes bűz terjengett- Mi ez a rohadt alma szag?- fogtam be az orrom

- Rohadt az agyad! Épp tanulok főzni, hogy ne kelljen folyton a szomszéd nénit terhelni vele. Meg takarékossági szempontokból is…

- Szarok a takarékossági szempontokra! Ha megmérgezel mindkettőnket, akkor már nem lesz szükség rá és egyébként is, Mayuru-san megmondta, hogy szívesen főz ránk.

Jó, de…- szavába vágtam, elegem volt mára belőle

- Kurvagyorsan befejezed ezt a marhaságot a takarékosságról! Nem kapunk, csak pár jennel kevesebbet, most mit kell beparázni?- kinyitottam az ablakot, hogy kimenjen a bűz, s ekkor megláttam egy fekete autót a házunk előtt. Mielőtt Kiru akármivel visszavághatott volna- legfőképpen serpenyővel- csengettek. - Kinyitom!- mondtam, majd az ajtóhoz mentem, s óvatosan kinyitottam, majd hátráltam egy lépést. Két fekete öltönyös, kopasz fazon állt az ajtóban. - Mit akarnak?

- Hiro-niisan!- hallottam az ismerős hangot kintről, de akármerre néztem, senkit nem láttam - Itt vagyok!- végre lenéztem az apró kislányra

- Te?- néztem rá meglepődve- Mit keresel itt?

- Hiro, ki az?- nézett ki mögülem Kiru - jé, egy kislány!

Mire észbe kaptam, már a nappalinkban ültünk, a kislány a fotelben, mögötte a gorillái, mi pedig a kanapén.

- Szóval, mit is akarsz pontosan, őő..

- Miki, a nevem Miki Rose! Úgy tűnik nem hallottad, mikor utánad kiáltottam. - igazából hallotta, csak elfelejtettem, de mellékes. - Azt szeretném, ha te lennél a kísérőm. - folytatta mosolyogva

Kiruval összenéztünk, majd mindketten elnevettük magunkat!

- N.. na, ne! Ne mondd, hogy ezt itt akarod testőrödnek!- mutatott rám nevetve Kiru, ám mikor Miki megerősítette állítását egy komoly tekintettel és egy biccentéssel, elkomolyodtunk. Az egyik fickó folytatta:

- Miki-sama elmesélte édesapjának és édesanyjának a bátor cselekedetet, azt, hogy megmentette egyszem lányukat a gonosz iskolatársaitól.

- Mit csináltál?- nézett rám értetlenül Kiru, majd elmagyaráztam neki mindent.

- Azt akarom, hogy te kísérj iskolába minden reggel, majd hazafelé is!- nézett rám komolyan a lány

- Hány éves is vagy te tulajdonképpen?- kérdeztem előrébb hajolva

- 12- felelte

- Akkor nem értem, miért kell még neked kísérő.

- Nii-san, te amilyen jóképű vagy, olyan buta is!- vágta rá egyből és a képem azonnal eltorzult

- Mit mondtál te kis…?- álltam volna fel, ám Kiru megállított

- Mennyit fizetnének ezért a munkáért?- kérdezett közbe. Persze, megint a pénz…

- Havi 1000 yen. - felelte az egyik nagydarab, mire Kiru szeme elkezdett csillogni, akkor már tudtam, mit fog mondani.

- Elvállalja!- ugrott fel- Mikor kezdhet?

- Hé, Kiru én ebbe még nem mentem bele!- álltam fel én is, majd háttal fordított és súgni kezdett:

- Te nem érted igaz? A kiscsaj teljesen beléd esett, csak rá kell nézni! Nem lesz vele semmi probléma és csak annyit kell tenned, hogy hazáig elkíséred! HAVI 1000 yenért! Ilyen lehetőséged csak egyszer van egy életben!- semmi érvem nem volt, amivel visszavághatnék, felegyenesedtem és feléjük fordultam.

- Rendben, elvállalom!- mondtam végül, s a lány abban a pillanatban a nyakamba borult

- Nii-san! – nevetett- Úgy örülök!

- Jól van, de szállj le rólam!- miután elengedett, ránéztem- Idefigyelj! Nincs vásárlás, se kitérők az úton, csakis oda-vissza egy útvonal, semmi több! Világos?

- Igenis!- húzta ki magát, de a vigyor nem tűnt el az arcáról

Nos, így lett egy „hugicám”, akit másnap reggel el kellett kísérnem suliba. Nagy szerencsémre, mind a házuk, mind az iskola útba esett a gimi felé. A házuk, nem, a kastélyuk hatalmas volt, a kapu magától nyíló, épp, mint a Takumié. Miki ahogy odaértem, fülig érő vigyorral szaladt oda hozzám, s a nyakamba ugrott. A szülei utána jöttek, s bemutatkoztak. Az apja amerikai, magas, vékony ember pipával a szájában. Édesanyja japán, alacsony, karcsú, haja, mint Mikié, barátságos hölgy.

- Te lennél az a híres jótevő, aki megvédte a lányunkat?- nézett rám az édesapja kivéve a pipát a szájából.

- Jótevőnek nem nevezném magam, de köszönöm, a nevem Nagato Hiro. - hajoltam meg

- És szerény is, ha jól látom. - mosolygott a hölgy- Köszönjük, hogy vigyázol a lányunkra. Tudod, Miki soha nem jött ki jól a társaival és sokszor sírva és piszkosan jött haza az iskolából.

 - Anya!- szólt rá Miki, majd megfogta a karomat- Most már mennünk kell, mert elkésünk!- húzott maga után

- Öhm..ígérem, hogy biztonságban hazahozom!- válaszoltam, majd elindultunk

- Bocsásd meg anyuék modorát - mondta hajtott fejjel, s én akaratlanul is elmosolyodtam

- Ugyan, hisz csak aggódnak érted. Bár nekem lennének ilyen szüleim!

- Miért?- nézett fel rám nagy szemekkel

- Mert az enyémek nem foglalkoznak velem, se Kiruval. Mind a ketten élik az életüket, hajszolják a népszerűséget, míg mi itt döglünk. –kicsit elgondolkodtam, s megálltam a zebránál, majd megfogtam Miki kezét, s körülnézve átmentünk. - Gyáván elmenekültek a nevelés elől, de ez csak az én véleményem. Szóval, örülj, hogy itt vannak a szüleid és aggódnak érted.

- Értem, köszönöm nii-san. - mosolygott

- Hiro-kuun! -Takumi ért be minket, s lihegve köszöntött

- Te hova rohansz? –néztem rá kérdően- Nem fogsz elkésni.

- Tudom. - mosolygott, majd Mikire nézett, aki szégyenlősen hozzám bújt - Szóval, ő lenne a kis hercegnő, akiről tegnap meséltél. - hajolt le-, szia, Ayuzawa Takumi vagyok!- mutatkozott be kezet csókolva neki.

- M..Miki Rose vagyok. - válaszolt fülig pirulva

- Nagyon szép neved van, Miki-chan. Legyünk barátok oké?- simogatta meg a feje búbját, s a lány bólintott, majd felegyenesedett és rám nézett. - Veletek tarthatok?

- Felőlem, csak haladjunk, mert elkésünk!

Így hát Mikinek két testőre lett. Az iskolához érve nem volt olyan diák, aki meg ne bámult volna, s éreztem, hogy Miki egyre bizonytalanabb lesz.

- Figyelj kölyök!- hajoltam le hozzá - Amit most mondok, jól jegyezd meg!- bólintott- Erősnek és magabiztosnak kell lenned, ahhoz, hogy békén hagyjanak! Ha beléd kötnek, vágj vissza!

- Ha lehet ne ököllel, hanem szavakkal. - szólt bele Takumi

- Így van. - helyeseltem- Viszont, ha szavakkal nem tudsz hatni rájuk, akkor nyugodtan használhatsz erőszakot is.

- De azt csak a végső esetben! - szólt bele ismét Takumi és mérgesen ránéztem.

- Soha ne lássák rajtad a félelmet, ez nagyon fontos! Rendben?

- Igen!- bólintott határozottan. - Köszönöm Hiro-niisan, Takumi-niisan! Innen már menni fog!- válaszolt bátrabban

- Helyes - felegyenesedtem, s zsebre vágtam a kezem- Most menj, tanítás után várj itt!- mondtam, majd elköszönt tőlünk, s elindult. Megvártuk, míg beér, s utána elindultunk mi is. -  Muszáj volt beleszólnod?

- Aha, különben ő is olyan rossz gyerek lesz, mint te!- kacsintott rám- Tudod, én azért vagyok, hogy változtassak az életmódodon.

- Ehh..komolyan?

- Ha már elértem, hogy belém szeress, a többi már gyerekjáték lesz!- mondta, s megállt, majd magához vont és mire észbe kaptam, megcsókolt.

- Hülye vagy? Utcán vagyunk!- toltam el magamtól

- Nincs itt senki!- válaszolta vigyorogva.

- Megmondtam, hogy ne csinálj ilyet!- mondtam dühösen, s elindultam.

Iskola után Takumi és én elmentünk Miki elé a suliba. Úgy tűnt, még tart a tanítás, ezért megálltunk a kapu előtt és vártunk. Miután kicsengettek, az alsó középiskolások tömege egy emberként szaladt ki az épületből, majdnem átgázoltak rajtunk. Miki az utolsók között jött ki, neki legalább volt annyi esze, ám megállította a három kölyök, akik a múltkor is piszkálták a lányt. Úgy tűnik nem vettek minket észre.

- Hiro-kun!- szólt Takumi

- Tudom. Várjunk egy kicsit. Ha elfajul a helyzet, közbe lépünk. - mondtam tök nyugodt hangon, pedig amúgy kissé ideges voltam. Ha valami történik a kölyökkel, oda az állásom.

- Hé, Miki, úgy tudom, testőreid lettek, de nem látom őket sehol! Úgy tűnik berezeltek, gyávák! – állt mellé az egyik kölyök, s mikor meg akarta fogni a vállát, a lány automatikusan elhúzódott

- Ne merd Hiro-niisant gyávának nevezni!- förmedt rá Miki, s apró öklét összeszorítva húzott be a kötekedő fiúnak, aki az ütéstől elesett

- Te kis…! Kapjátok el!- parancsolt rá a társaira, ám ekkor mi is közbeléptünk, s Miki elé álltunk.

- Úgy látom nem tanultatok a leckéből- kezdtem el tördelni a kezemet, majd az összes fiú elmenekült, s odafordultam Mikihez. - Jó voltál!- mosolyogtam rá, s ő elpirult- Viszont, én teszek róla, hogy még jobb légy!

- Hogyan?- nézett rám kérdően

- Megtanítlak arra, hogyan védd meg magad. - válaszoltam, s felragyogott a szeme

Innen egyből a játszótérre igyekeztünk, s ott kezdtük el a gyakorlást. Ebben a lányban, kis termete és törékenynek tűnő teste ellenére, több erő lakozik, mint gondolnánk. Elkezdtünk gyakorolni, megmutattam neki néhány védekező fogást, s úgy tűnik, gyorsan tanul és van benne tehetség. Otthon összeállítottam egy edzőtervet, ami sokat segíthet, s ezt a következő napon el is kezdtük alkalmazni.

Egy hét alatt Mikiből harci gépezetet csináltunk. Na, jó, csak vicceltem, nem teremtettünk semmiféle szörnyet, ám az edzésnek és a hatalmas lelkesedésének köszönhetően, most már meg tudja védeni magát akár a felsőbb évesektől is. Ez a jó az egészben, ám ami a rossz, hogy Miki már nem igényel felügyeletet és hihetetlen módon még ő kérte azt, hogy ne kísérjem többet suliba. Magyarul kirúgott. Ám még egyszer utoljára elkísértem, s elköszönünk egymástól.

- Hiro-niisan.. - fordult felém, s meghajolt- Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Nélküled, és persze Takumi-niisan nélkül nem sikerült volna.

- Nagyon szívesen segítettünk! Remélem, most már az önbizalmad ugrott egy nagyot.

- Igen- egyenesedett fel, s rám mosolygott. Megszólalt a csengő, s a gyereksereg gyorsléptekkel bevonult az épületbe.

- Menj, ha nem akarsz elkésni.

- Igenis. - bólintott, majd futva elindult befelé, ám még visszafordult – Még egyszer nagyon köszönöm, Hiro-niisan!- kiáltotta, s eltűnt az épületben.

Én még integettem neki, majd zsebre dugott kézzel indultam meg a saját sulimba. Nehéz bevallani, de hiányozni fog ez a tökmag. Eddig egész idő alatt nálunk ette a fene edzés után. Ott aludt, s másnap a sofőr hozott neki tiszta ruhát. Kiruval is jól kijött, Takumi is ott lebzselt, s megtelt a ház nevetéssel, zsibongással, vicces vitákkal és szeretettel. Szinte egy család lettünk, jó érzés volt.

De változások mindig kellenek, ám ezek nem feltétlenül jók. Megálltam, s felnéztem az égre. Kezdett beborulni, ám éreztem, hogy ez nem egy szokványos vihar lesz. Ezt a változás előszele hordozta magával. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 7