Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Extra 2

2012.05.18

Beköszöntött a tél, hideg van és a nappalok is rövidebbek. Ám az idő ellenére az emberek nem szomorúak, nem vonulnak vissza meleg barlangjukba és alszanak téli álmot. Ellenkezőleg! Lázasan készülődnek az év egyik legszebb ünnepére, a karácsonyra. Az utcák ilyenkor csillogó fényben pompáznak, a bevásárlóközpontok tele vannak emberekkel, akik a drágábbnál drágább ajándékokat veszik meg. A főtéren pedig felállítva egy hatalmas karácsonyfa fénybe és csillogásba öltözve áll, alatta szerelmes párok gyönyörködnek az első lehulló hópelyhekben egymáshoz bújva…

De állj!  Ez a történet nem egy nyálas shoujo, könyörgöm. Még hogy szerelmesek egymáshoz bújva pff.. hagyjuk már!

 A Nagato családban a karácsonynak nincs túlzottan nagy jelentősége. Karácsonyfát sem szoktunk venni, mert úgy sem itthon töltjük az ünnepet. Kiru minden karácsonykor elmegy a pasijához, én meg általában beülök egy játékterembe és elköltöm az anyukétól kapott karácsonyi pénzt. Már ha nem jönnek haza, valamit csak adjanak már ajándékba, nem igaz? Igen, az elmúlt két év karácsonya így telt el, de most minden más lesz. Takumi már annyira fel van pörögve az első karácsonyunk miatt, hogy egyszerűen nem lehet leállítani. Az elején nem győztem mondogatni neki, hogy nem érdekel az egész, de ő addig hisztizett, míg végül feladtam.

- Hiro-kun, menjünk el karácsonyfát venni!- lelkendezett Takumi. Komolyan néha úgy tűnik, mintha egy tízéves gyerekkel járnék együtt.

- Jól van, de csak valami olcsó, kisméretűt. –válaszoltam unott képpel.

- Hát úgy tűnik, mióta anyuék elmentek, ez az első karácsony, amit együtt töltünk, Hiro. –ült le mellém a nővérem.

- Ja, de talán nem is lesz olyan rossz. – motyogtam halkan. Tényleg bíztam benne, azt szeretném, ha minden jól sülne el.

Utolsó nap a tanításból, s suli után Kiruval, Yuukival és Takumival nekiiramodtunk karácsonyfát venni. Úgy terveztük, hogy négyen együtt töltjük az ünnepet. Úgy volt, hogy Harukawa is jön, de ő a szüleivel a rokonaikhoz mentek a hegyekbe. Miután nagy veszekedések során sikerült megvenni a fát, hazacipeltük és beraktuk a garázsunkba.

Még volt két nap karácsonyig és még semmit sem vettem Takuminak.

- Hé, Kiru! – huppantam le mellé a kanapéra

- Hmm?

- Izé.. mit vegyek Takuminak karácsonyra?

- He? Te még nem vettél neki semmit?- nézett rám kérdően

- Nem – ráztam meg a fejem- és az elején nem is terveztem, de aztán rájöttem, hogy mégis kéne.

- Hát persze, hogy kellene!- pattant fel, s sóhajtva letette a kávés poharát az asztalra. – Nincs semmi olyan, amit Takumi szeretne, vagy nem említett neked valamit, ami nincs neki, és meg akarja venni?

Hmm… törtem a fejem néhány percig, de semmi nem jutott eszembe.

- Semmi ilyenről nem beszéltünk. –válaszoltam.

- Minden esetre, ha itthon ülsz, nem fog az öledbe pottyanni egy ajándék sem, szóval, mi lenne, ha elmennél és szétnéznél a városban?

Igaza van, hátha találok valami apróságot neki. Így hát felkerekedtem, s elmentem a központba, ahol hatalmas volt a tömeg. Nem szoktam senkinek sem ajándékot venni, így csak nézelődtem a kirakatokban. Az ajándékboltokban mindenféle szivecskés nyakláncok, karkötők, kispárnák, macik meg egyéb nyálas holmik voltak. Be sem mentem.

 Amikor már kezdtem feladni ezt az igazán megerőltető keresést, az egyik kisebb boltban megakadt a szemem valamin. Egy kék köves medál volt, s erről eszembe jutott valami. Takumi mesélte, hogy gyerekkorában a hegyek között mászkálva talált egy hosszú követ, ami sötétben sima kék, de ha fényre tesszük, akkor szivárványszínű lesz. Ám elhagyta, s nem találja sehol. Mutatott is róla egy fényképet, s ez itt a kirakatban nagyon hasonlít rá. Az ára sem drága, ezért betértem az üzletbe.

- Üdvözlöm, miben segíthetek?- köszöntött egy kis öregember.

- Jó napot! Azt a nyakláncot szeretném megvenni. – mutattam a kirakatban lévő ékszerre

- Ó, már azt hittem, senki nem viszi el. – cammogott oda, s kivette a kirakatból, s a kezembe nyomta. - Már itt van egy pár éve és mindenki átnézett rajta.

- Mi a neve ennek a kőnek?- kérdeztem tőle

- Neve?- nevetett- Ennek nincs olyan, csak egy egyszerű kő.

- Talán, de mondja, tette már ki ezt természetes fénynek? Mert úgy látom, erre a kirakatra napfény nem szokott sütni.

- Mire akarsz kilyukadni, te gyerek?- nézett rám kérdően az öreg, s én megmutattam neki. Az ajtón épp beszűrődött egy kis fény, én pedig két ujjam közé fogtam, s a fényhez nyújtottam. A kék szín eltűnt, helyét a szivárvány összes színe váltotta fel. – Nahát! – nézett nagyokat a kis öreg, majd a kezébe nyomtam az árát, megköszöntem, s mire ismét magához tért, én már el is tűntem.

Ez megfelelő ajándék lesz Takiminak, már csak be kell csomagolnom és kész.

Elérkezett a karácsony napja, s a nővérem sürgött forgott a konyhában. Nem, nem sütött és nem is főzött. A vacsorát a szomszédasszonytól rendelte meg, mivel mindketten más dolgokkal voltunk elfoglalva, ráadásul főzni sem tudunk, megkértük Mayuru-sant, aki nagyon szívesen segített. Bár ez neki nem jelent gondot, mi mégis kicsit bűntudattal kérjük őt arra, hogy főzzön nekünk. Mielőtt anyuék elköltöztek, Mayuru-sanra bízták az étkeztetésünket. Persze nem ingyen, az összes hozzávalót megvesszük, s bár nem kér, plusz havi fizetést is kap. Annyi biztos, ha ő nem lenne, mi már rég elhíztunk volna a sok gyorskajától.

- Hiro-chan, segítenél áthozni az ételeket?- kérdezte kedvesen a néni, s én természetesen örömmel segítettem neki.

- Nagyon szépen köszönjük, Mayuru-san!- hajoltunk meg mindketten előtte, miután végeztünk az átpakolással.

- Ugyan, ugyan gyerekek, tudjátok, hogy szívesen segítek. – ölelt át minket- Nekem olyanok vagytok, mintha a saját unokáim lennétek. Na, de most már mennem kell. – egyenesedett fel, majd az ajtó irányába fordult- El ne felejtsétek megmelegíteni, mielőtt ennétek.

- Nem felejtjük el!- mosolyogott Kiru- Boldog karácsonyt Mayuru-san!

- Nektek is boldog karácsonyt!- intett, majd távozott.

Ezután átmentem a nappaliba, levágódtam a kanapéra, s bekapcsoltam a tv-t.

- Hé, neked semmi dolgod nincs?- ált meg előttem karba tett kézzel Kiru.

- Nincs, miért neked van?- néztem rá, s egy pillanatig gondolkodott, majd megvonta a vállát.

- Hozok popcornt.

Na, ezt sem kellett sokáig fűzni, hogy üljön le tv-zni. A délután így telt el, popcornal a kezünkben videóztunk. Este fél 8 tájában beesett Yuuki és Takumi, egyszerre.

- Boldog karácsonyt!- üdvözöltek fülig érő szájjal az ajtóban.

- Ja, nektek is. Gyertek be. - köszöntöttem őket a magam módján. Yuuki egyenesen a konyhába vette az irányt, Takumi pedig egy futó csókot adott a számra, majd behúzta a csíkot a nappaliba.

Nagyot sóhajtva csuktam be utánuk az ajtót. Nem voltam benne biztos, hogy így kell kinéznie egy karácsonynak, de ez is megteszi.

- Hé, Hiro, Yuukiék jöttek meg?- kérdezte Kiru a lépcsőről lépkedve.

- Ja, Takumi a nappaliban, Yuuki meg…

- Ugye nem engedted be a konyhába?- nézett nagy szemekkel, majd miután bólintottam, hogy bizony ott van, beviharzott a lányhoz. – Yuuki Ai, azonnal kitakarocc a konyhából! – kiáltott rá a lányra

Most már tuti biztos voltam, benne, hogy nem így néz ki egy normális karácsony.

Miután megvacsoráztunk, már amennyit Yuuki hagyott a vacsorából, bekapcsoltam a karácsonyfa világítását, majd mind a négyen némán csodáltuk a csillogó fényben pompázó díszeket.

- Szép munkát végeztünk. –mosolygott Yuuki, s gyönyörködött a közösen feldíszített mesterműben. Hirtelen elkapott egy jóleső érzés. Olyanok voltunk, mint egy család, s erre a gondolatra kicsit meginogtam.

- Nos, azt hiszem itt az ideje átadni egymásnak az ajándékokat. – ütötte össze a tenyerét Kiru, s én újra összeszedtem magam. – Én kezdem! Üljetek le! Először az én drága kisöcsémnek szeretném átadni.

- Remélem, nem robban!- vettem át tőle, s a biztonság kedvéért a fülemhez szorítottam a csomagot.

- De, időzítőre van állítva. Fél perc múlva robban. – mosolygott gonoszul a nővérem.
Kibontottam az ajándékot és nagy meglepetésemre egy playstation volt benne.

- Köszi, Kiru. – csaptam össze a tenyerünket.

- Nincs mit öcsi. És most a Yuuki ajándéka jön.

Na, jó, ugorjunk. Mivel mindig mindent a lányok kezdenek, s elhúzzák, isten tudja meddig és senki nem szeretné a sok blabla-t a sztoriban, így térjünk is át a főszereplőre, azaz rám. Már épp álltam volna fel Takumi ajándékáért, amikor megállít.

- Várj, Hiro-kun! Átadhatnám én először az ajándékodat?- na, ennyit a főszereplő elsőbbségéről

- Felőlem! – vontam meg a vállam.

Felállt, s elővett a fa alól egy hatalmas ajándék dobozt, amin érthetetlen módon, egy csomó lyuk volt.

- Izé.. köszi! – vettem el bátortalanul, majd leraktam a földre, s elkezdtem kibontani.

- Azt el kell ismerni, hogy valami nagy!- ült le mellém Yuuki.- Én egy rakat vibrátorra fogadok. - kuncogott

- Szerintem meg kussoljál el!- jelent meg egy ér a fejemen, majd miután kicsomagoltam, felnyitottam a doboz fedelét, s egy apró kutyát pillantottam meg. Megfogtam, s kiemeltem, hogy mindenki jól lássa.

- Jaj de édes! – vakart a meg a buksiját Kiru.

- Tudom, hogy nem ez volt minden álmod Hiro-kun, de remélem, tetszik. – vakarta meg zavartan a fejét Takumi, én pedig átnyújtottam Kirunak a kutyust, s intettem, hogy forduljanak el. – De ha nem kell, akkor vissza is vihe…- jellemző rá, be nem áll a szája, ha zavarban van. Átöleltem, s megcsókoltam, s a meglepettség nem maradt el.

- Túl sokat dumálsz, Ayuzawa. – mosolyogtam, majd elengedtem.

- Jaj, de édesek vagytok!- nézett ránk Yuuki csillogó szemmel.

- Nektek ki mondta, hogy megfordulhattok?- vetettem a két lányra rosszalló pillantást, de erre is süket fülekre találtam.

- És mi legyen a neve?- emelte meg a kutyust Kiru

Rövid gondolkodás után kitaláltam egy megfelelő nevet.

- Maru. – válaszoltam

- Milyen név már az?- nézett kérdően rám Yuuki

- Nekem tetszik. – ölelt át Takumi.

- Most én jövök- bontakoztam ki a karjaiból, s felvettem a földről egy apró ajándékot, s átnyújtottam Takuminak.

- Köszönöm, Hiro-kun, hogy gondoltál rám. – mosolygott csillogó szemekkel

- Nincs mit, bontsd ki!

Mikor kibontotta a csomagot, s felemelte a dobozka  tetejét, kikerekedett szemekkel állt, s bámulta ami benne van.

- Ez… az a nyaklánc…?- nézett hol rám, hol az ékszerre

- Azt nem tudom, hogy ugyanaz-e! – vontam meg a vállam

- Honnan… ?- nézett rám még mindig meglepetten

- Mondjuk úgy, hogy egy öregember nem is sejtette, milyen kincset talált. – vigyorogtam

- Váó, Hiro, ez tök szép!- dicsérte meg Yuuki

- Köszönöm, Hiro-kun! Nem is kaphattam volna szebb ajándékot ennél. – ölelt meg Takumi, s megcsókolt, ezután pedig felvette, s a tükörnél rajolt vele.

- Nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni neki. –jelent meg egy csepp a fejemen

- Hát nem tom, ti hogy vagytok vele, de én ebben a nagy ajándékozásban rohadtul megéheztem. – tért át a témára Yuuki

Kaja után, befészkeltük magunkat a kanapéra, s bekapcsoltunk egy videót. Ám ekkor csengettek.

- Ez meg ki lehet ilyenkor?- ült fel Kiru, s elindult az ajtó felé

- Várj, én is megyek!- követtem, s megálltam mögötte, ő pedig kinyitotta az ajtót.

Nagyon rossz érzés fogott el, nem is alaptalanul. Két óriási bőrönd mellett fagyoskodva álltak előttünk a szüleink. Kiruval úgy meglepődtünk, hogy moccanni sem bírtunk. Összekuszálódtak a gondolataim, egy csomó kérdést tettem fel magamnak. Akkor tértem észhez, mikor anya berohant és a nyakunkba borult.

- Kiru-chan, Hiro-kun, hála az égnek. Úgy hiányoztatok!- mondta könnyes szemmel

- Mit kerestek ti itt?- toltam el magamtól a nőt, s ő hátrébb lépett

 - Jöttünk, hogy együtt töltsük a karácsonyt a gyerekeinkkel. –válaszolt az öregem

- Igen, már annyira hiányoztatok!- mosolygott anya- kivettünk pár nap szabadságot, s eljöttünk

A meglepettségemet düh váltotta fel.

- Menjetek innen! Nincs szükségünk arra, hogy itt rontsátok a levegőt! Mi nagyon jól elvagyunk nélkületek is! –vágtam hozzájuk, s szomorúságot láttam az arcukon

- Hiro, fejezd be! – nézett rám Kiru- Pakoljátok be a cuccaitokat!

- Hiro-kun, mi történt?- jöttek ki a nappaliból Takumék.

- Ők a szüleink. –mutatta be őket Kiru egymásnak, én pedig bementem a nappaliba.

- Örülök a találkozásnak.  –hajolt meg Takumi

- Nos, akkor mi most felvisszük a bőröndjeinket a szobánkba, mindjárt jövünk. –mondták, s elindultak felfelé, a többiek pedig bejöttek a nappaliba

- Mi volt ez a viselkedés, Hiro? –nézett rám szúrós tekintettel a nővérem, s Takumit és Yuukit figyelembe sem véve elkezdtünk vitázni.

- Én úgy viselkedem velük, ahogy megérdemlik. El kellett volna őket küldeni, te meg itt kedveskedsz azzal, hogy megmelegíted nekik a kaját? Normális vagy?- emeltem fel a hangom

- Ezt én kérdezhetném tőled! Bazd meg, ez az ő házuk, akkor jönnek haza, amikor akarnak! Nem dobhatom ki őket, fogd már fel!

- Ez már rég nem az ő házuk! Mindent mi fizetünk, elfelejtetted? A villanyt, a vizet, fűtést, minden szart! Megegyeztünk, Kiru, hogy azt a pénzt, amit ők küldenek, nem használjuk!

- Itt most nem a pénzről van szó, Hiro! Amúgy is muszáj használnunk, mivel amit én kapok a munkák során kurva kevés.

- Kiru-chan, Hiro-kun kérlek, ne veszekedjetek!- állt közénk Takumi- Karácsony van, majd máskor megbeszélitek.

- Na, jó, Takuminak igaza van. Veszekedéssel nem megyünk semmire. – mondta a lány, majd kihúzta a fal melletti szekrényt, s elővett belőle egy üvegcsét.

- Az mi?- kérdeztem tőle kissé megnyugodva.

- Ez kérlek, altató szérum. – vigyorodott el- Yuuki, hoznál két pohár teát, légyszi’? – a lány bólintott, s pár pillanat múlva vissza is jött a kért teával. – Na, mivel ez pár perc alatt kiüti őket, nagyon keveset kell belőle a teába tenni, egy csepp elég is lesz.

- Azért nem halálos, igaz?- nézett nagyokat Takumi

- Dehogy, ettől csak alszanak egy jót. - kuncogott Kiru

Eközben lejöttek a szülők, s megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra kevés sikerrel. Azt hiszem a színészkedést rábízom Kirura, ő profi benne.

- Gyertek, üljetek le!- fogadta őket hatalmas és őszintének tűnő vigyorral Kiru

- Nahát, milyen szép fátok van! – nézett rá csillogó szemekkel anyu

- Mi díszítettük fel!- válaszolt Yuuki

- Biztosan elfáradtatok a hosszú út során. – húzta le őket a kanapéra a nővérem. Jesszus, nagyon komolyan veszi. Hát, akkor én is beszállok.

- Tessék, egy kis tea. –nyújtottam oda nekik- Fenékig! – néztem rájuk, s ők le is húzták.

- Mmm nagyon finom. – áradozott anyu

Egymás mellé álltunk, s Takumin kívül mind hármunknak fertelmesen gonosz vigyor jelent meg az arcunkon. Kiru elvette tőlük a poharakat, s figyeltük, mikor hat a szer.

- Nem vagytok álmosak? –kérdeztem

- Nem, aludtunk a repülőn. – válaszolt apa

Ijedt tekintettel néztem Kirura, de ő magabiztosan bólintott.

- Bár, most hogy mondod…- ásított anyu- eléggé elálmosodtam.

- Biztos az út miatt. – mosolygott Yuuki

Ahogy a nővérem mondta, pár perc alatt mind a ketten elaludtak. Kiru rájuk terített egy takarót.

- Na, ezzel megvolnánk. – tette csípőre a kezét – Most már azt kell kitalálnunk, hogy mit csináljunk velük.

- Izé..- szólt Yuuki- Én azt hiszem, most már megyek. Megígértem a barátomnak, hogy elmegyek hozzá karácsonyozni.

- Rendben, kikísérlek. –sóhajtott Kiru- Ne haragudj Yuu, hogy elrontottuk az ünnepet. –nyitotta ki az ajtót

- Most hülyéskedsz? Nem rontottatok el semmit! A kaja fincsi volt, szuper ajándékokat kaptam, jó volt a hangulat és ez a fontos. A magánügyeiteket meg majd elintézitek. –kacsintott, majd elment.

Takumira néztem, s olyat kértem, amit még soha.

- Had menjek el hozzád!

- Tessék? – lepődött meg

- Kérlek! – néztem rá kiskutya szemekkel- Nem akarok velük itt maradni.

 Még mielőtt válaszolt volna, Kiru visszajött.

- Ha menni akarsz, menj csak. Én elmegyek a pasimhoz.

- De mi lesz a szüleitekkel?

- Írunk nekik üzit, hogy leléptünk, ennyi. – vonta meg a vállát Kiru.

- Akkor megbeszéltük. – szedtem össze Maru cuccait, s beleraktam egy táskába, majd nyakörvet tettem rá. –Induljunk! –vettem fel a kabátomat.

Kiru írt egy levelet anyuéknak és leléptünk. Úton Takumiék nem szóltunk egymáshoz, minél hamarabb oda akartam érni. Annyira szorította valami a mellkasomat, hogy már szinte fájt. A faterék mindent elrontottak. Dühös voltam, de egy valamit tudtam, csak őrá van szükségem, senki másra.

Miután felértünk a lakásához, elengedtem Marut, Takumi pedig bezárta az ajtót, s hátulról átölelt.

- Biztos, hogy jó ez így? – kérdezte halkan

- Igen. Nekem csakis.. rád van szükségem, senki másra. –pirultam el, ő pedig megfordított

- Mondd még egyszer. –nézett rám meglepetten

- Süket vagy? Mondom, csak rád van szükségem! – csuktam be a szemem, s ő megcsókolt. – Takumi…- váltam el az ajkaitól, mondani akartam valamit, de nem tudtam, mert Maru nyüszítve bújt hozzám.

- Maru-kun éhes. –emelte fel a kutyust.

- Van kaja neki?

- Azt hiszem, van. –vitte be a konyhába, s én elővettem a tálkáját, Takumi pedig kinyitott egy konzervet, s telerakta, majd rakott hozzá vizet is. Én addig csináltam neki egy kisebb kuckót, ahol tud aludni, újságpapírból pedig almot.

- Na, hol is tartottunk? –ölelt át, s szenvedélyesen megcsókolt.

- Várj.. Menjünk be a hálóba!- súgtam, s botladozva beértünk, majd az ágyra huppantam, ő pedig rám mászott. –Takumi- pirultam el- Én… izé… akarlak.

- Hiro-kun!- csókolta meg a nyakamat- Ne légy ennyire édes! – benyúlt a felsőm alá, s végigsimított a hasamon fel a mellkasomig.

Miután megszabadultunk a ruháinktól, végigcsókolta az egész testemet, majd leért az ágyékomhoz, s gyengéden megfogta férfiasságomat, én pedig az érintésre felnyögtem, s elkezdte mozgatni a kezét.

- Takumi…hah…khérlek…- tudta, mit akarok, elengedett, s felém hajolva mohón megcsókolt, majd egy lökéssel belém hatolt. Átöleltem, s szorosan magamhoz húztam, ő pedig elkezdett mozogni. Amikor Takumival vagyok, a szívem megtelik melegséggel és legszívesebben örökké a karjaiban pihennék. Szükségem van rá, jobban, mint bármikor. Szeretem.

Egyszerre jutottunk fel a csúcsra, s ő zihálva rám feküdt, én pedig szorosan átöleltem.

- Köszönöm. –súgtam a nyakába

- Hiro-kun, – nézett rám- annyira szeretlek! Bármit megteszek, csak hogy boldog légy. –puszilta meg a homlokom, én pedig könnyes szemmel bólintottam.

A szenteste eleje szép volt, mert együtt lehettem a családommal, Kiruval, Yuukival és Takumival. A közepét, azt, hogy anyuék váratlanul beállítottak, úgy éreztem tönkretették, ám a vége, hogy azzal lehetek, akit a világon mindennél jobban szeretek, tökéletessé tette.

 

Úgy éreztem akkor, hogy ez életem legszebb karácsonya és tudom, ha Takumival töltöm, akkor a többi is ilyen jó lesz. Ami pedig a szüleimet illeti, meg kell oldanom, hogy elhúzzanak otthonról.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 7