Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. fejezet

2011.08.10

Egy barnahajú tizenéves céltalanul, magányosan kóborolt a városban, farmerban és pólóban. Nem csoda, hogy mindenki megbámul az utcán. Szinte hallom az asszonyokat, miközben azt gondolják magukban, hogy mit keres egy ilyen fiatal középiskolás napközben a városban egyedül. Jó kérdés, mert én magam sem tudom, csak azt, hogy nem mehetek többet vissza sem az iskolába, sem oda, ahol egy gyönyörű zöld szempár várja, hogy a karjaimba vegyem.

De nem lehet. Soha többé, pedig milyen jó lenne és mennyire szeretném. Ha csak belegondolok, megfájdul a szívem. Most viszont muszáj másra koncentrálnom. Elég nagy szarban vagyok, tehát ki kell gondolnom valamit, hogy lecsillapítsam az apámat.

Megálltam az egyik üzlet előtt, amin volt két fél szív alakú nyaklánc. Belegondoltam abba, hogy milyen lenne, ha megvenném mindkettőt, és az egyiket elküldeném Hironak. Erre a gondolatra elmosolyodtam, hiszen ő soha nem fogadna el egy nyakláncot tőlem és nem is hordaná. Pedig milyen aranyos lenne-vigyorogtam, s adtam egy fejet, így sokkal többen bámultak meg. Hirtelen megkordult a gyomrom. Igaz is, ma még nem ettem semmit, megnéztem mennyim van, s szerencsémre volt nálam készpénz. Bár a hitelkártyámon van a legtöbb pénzem, nem merem használni, mert mi van, ha a faterom lezártatta. Nagyot sóhajtottam, s bementem egy kávézóba, ahol megreggeliztem.

Miután megkajáltam tovább mentem, s egyre messzebb kerültem. Egy csendes kis utcában találtam magam. Ahogy mentem, észrevettem, hogy követnek. Hátrafordultam, s meglepetésemre egy vörösesbarna kutyus nézett velem farkas szemet. Sóhajtottam, majd tovább mentem, s ő követett. Ha megálltam, ő is megállt, ha elindultam, jött utánam. Egy idő után meguntam ezt, s leguggoltam elé, majd megsimogattam a buksiját.

- Miért követsz engem, hm?- kérdeztem tőle, mire az csak egy vinnyogó hangot adott válaszként. Puha volt a szőre, s irtó aranyos pofija. – Tudod, nagyon hasonlítasz valakire. Olyan az arcod és neked is gyönyörű szemeid vannak. - mosolyogtam, majd ölembe vettem és úgy éreztem, mintha őt ölelném. – Óóó… hazaviszlek magammal! Elnevezlek Hironak!- nevettem, majd megsimogattam a füle tövét, amire teljesen hozzám bújt. Na, jó, kezdek kicsit megszállott lenni. Ölbe vettem a kutyust, majd együtt mentünk tovább. Hirtelen valami nagydarab tárgy repült el előttem, ami nagy robajjal ért földet. Engem céloztak meg a kis mellékutcából. Megálltam, majd letettem a kutyust, s abba az irányba fordultam. Egy fickó jött ki a sötétből, s intett, hogy menjek vele. Hát, nekem már úgy is mindegy, gondoltam, majd zsebre dugott kézzel követtem. A sikátorban sötét volt, a nap sugarai nem sütöttek be ide, de azért annyira nem, hogy ne lássam az ellenségeimet. A falnak egy ismerős, nagydarab srác volt dőlve.

- Rég találkoztunk, Ayuzawa.- vigyorgott rám

- Ha a tegnapi nap olyan régen volt, akkor kezdesz öregedni Toru.- néztem rá villámló tekintettel, mire elkezdett nevetni.

- Háh, nem vagy olyan helyzetben, hogy sértegess! Remélem, tudod, miért vagyunk itt!

- Sejtem. - válaszoltam, majd körbenéztem a bandán. Nyolcan voltak és nem látszottak gyengének sem.

- Akkor jó, mert most nem lesz, aki megmentsen, mint a múltkor. - egyenesedett ki a melák, s én végigfuttattam rajta a szemem. Ahhoz képest, hogy milyen nagydarab, inkább magas és széles vállú, nem pedig kövér, egész szép arca van. Rövid barna haja miatt katonának nézné az ember, villámló barna szeme pedig szinte átszúrta az enyémet. – Most meg mi a fenét bámulsz?- kérdezte dühösen.

- Semmit –sóhajtottam- csak azon agyaltam, hogy ha kicsit adnál a külsődre, még helyes is lehetnél. - vontam meg viccesen a vállam.

- Most sértegetsz, Ayuzawa?- förmedt rám, mire én csak mosolyogtam-, na, jó, ebből elég, készülj fel, mert most letöröljük a vigyort a képedről! Adjatok neki srácok!- adta ki a parancsot, majd, mint a hűséges kutyák, nekem ugrottak.

Szinte minden támadást kikerültem, majd mikor elegem lett a védekezésből az egyiknek behúztam egy balegyenest, amitől kirepült az utcára és csak a kerítés állította meg. És még azt gondoltam, hogy erősek. Ezután jött a többi, őket is higgadtan osztottam ki, szinte mindegyik repült valamerre. Valamiért nagyon élveztem ezt az egészet, kiadtam magamból minden felgyülemlett dühöt. Miután mindenkit elintéztem, már csak Toru maradt, bár ő csak közönségnek volt ott. Ránéztem, s láttam a szemén, hogy fél és megremegett a teste. Hihetetlen, úgy viselkedik, mint egy gyáva nyúl, pedig mindig dicsekszik az erejével. Utálom az ilyen embereket.

- Elismerésem, kölyök!- mondta összeszedve magát, s felegyenesedett. - Szóval, most én jövök?- vigyorgott

Felé fordultam, s megfogtam a nyakát, majd a falnak nyomtam.

 - Mondd meg az öregnek, nem kell aggódnia, ma este meglátogatom és megbeszélünk mindent. - mondtam, s a hangom a kelleténél félelmetesebbre sikerült, de nem is érdekelt. Ez az én az, amit soha nem akarok, hogy az ellenségeimen kívül bárki lásson.

- Chh… Itt már semmire… nem mész a beszéddel. - válaszolt szaggatottan, s erősebbre vettem a szorítást. - Vagy…khh…rávágod…hogy elfogadod…kkk…vagy…

- Kussolsz!- förmedtem rá, s kezdett elegem lenni belőle- Azt csinálok, amit akarok, én vagyok ennek az egész bagázsnak az örököse, szóval ne pofázz bele. - emeltem fel az öklöm, ám ekkor egy reccsenést és egy puffanást hallottam. Basszameg, valaki meglátott.

Ki az? – engedtem el Torut, majd az köhögve a földre rogyott. Egy alakot láttam, bár nem ismertem fel. Közelebb mentem, s megálltam előtte. A szívem akkorát dobbant, hogy attól féltem, kiugrik. Nem hittem a szememnek. – Hi..Hiro

- Taku…mi…- hallottam a vékony hangot, s majdnem elveszítettem az egyensúlyomat, végül sikerült stabilon megállnom.

Nem mertünk megszólalni, csak néztük egymást, mintha valami csoda történt volna, de sajnos ez nem az volt.

- Miért… Miért jöttél utánam. - törtem meg a csendet. - Nem olvastad a levelet, amit hátrahagytam?

Szemében elmúlt a meglepettség, s a düh fénye vette át helyét.

- Te… nem az, vagy akinek mutattad magad. - állt fel végül, s mérgesen a szemembe nézett. Olyan önző vagyok. Most is csak arra tudok, gondolni, hogy megöleljem, és a karomba zárjam.

- Hiro, kérlek, had magyarázzam meg. - léptem közelebb, mire ő hátrált.

- Nem, itt nincs mit megmagyarázni. Én meg aggódtam érted, te meg megjátszottad magad, csak hogy velem lehess. - kiáltotta, s el akart futni, de nem engedtem neki, megfogtam a karját, és visszarántott. - Mit csinálsz? Engedj el!- kérte dühösen, s szeme villámokat szórt. - Hát nem azt akartad, hogy felejtselek el?- ez szíven ütött, s nagyra nyitottam a szemem. Azt hittem ennél rosszabbat már nem fog mondani, de tévedtem.

- Hidd el, ezek után könnyű lesz! Undorodom az olyan embertől, aki nem az, aki és csak megjátssza magát. Gondolom az, hogy szeretsz, az is hazugság.

Betelt a pohár, nem mondhatja ezt, teljesen összetör.

- Ez nem igaz!- vágtam rá gyorsan- Én tényleg, igazán szeretlek téged és igen eltitkoltam ezt az énem, mert nem akartam, hogy lásd. - mondtam kétségbeesve

- Persze, na és amikor megvertek? Kitalálom, azt csak színészkedted, ugye? Mert tudtad, hogy úgy is megmentünk és magunkkal viszünk és így közelebb kerülsz hozzám. – nem hisz nekem és ez annyira fáj. Lehajtottam a fejem, mert végül is ez nagyjából igaz volt.

- Szóval igaz. Chhh… gyűlöllek. - morogta, mire felkaptam a fejem

- Nem tudtam, hogy akkor utánam jössz. – kiabáltam - Igen, megjátszottam, hogy gyenge vagyok, de csak azért, hogy Toru beszámoljon az apámnak, hogy egy ilyen ember, mint én nem tudná vezetni a yakuzát. - láttam rajta, hogy egy szavamat sem hiszi, és ezt el is mondta. Ki akarta szabadítani magát, de nem engedtem. - Akár hiszed, akár nem ez az igazság. - közelebb húztam és megöleltem. Istenem, de hiányzott és most be kell bizonyítanom, hogy igazam van. - Gyűlölöm magam, amiért becsaptalak és nem mutattam meg, milyen a rossz énem. Kérlek, ne haragudj rám!- csuktam be a szemem, s a következő kérdésre nem számítottam.

- Engedj el, Takumi. - kérlelt, de nem tágítottam- Miért nem engeded, hogy haragudjak rád? Miért magyarázkodsz, mikor azt akarod, hogy felejtselek el?- olyan édesen kérdezte, hogy majdnem elolvadtam. Elengedtem hát és megfogtam az arcát, majd felemeltem.

- Mert nem akarom, hogy úgy felejts el, hogy haragszol rám. - mosolyodtam el, mire hozzám vágott egy káromkodást, s elfordította a fejét. Elkomorodtam, mégis mi a fenét csinálok? Beszélnem sem szabadna vele, nemhogy megérintenem. Csak is egy dolgot tehetek, amit soha nem akartam. - Sok csúnya dolgot tettem veled Hiro. - mondtam halkan és hátrább léptem. - Most, hogy tudod, milyen vagyok, tényleg jobb, ha elfelejtesz. - nem hittem volna, hogy ezt valaha is kimondom, de ennek így kell lennie.

- Na, ne szórakozz velem Ayuzawa! Mik ezek a hirtelen véleményváltozások, mi? Annyira látszik, hogy nem vagy biztos önmagadban, hogy már szinte röhejes. - mondta, s a falhoz vágott, majd a gyomromba térdelt, mire a földre estem. Nem fogok ellenkezni, akár mit is csinál velem. – Állj, fel te rohadék! Most is csak megjátszod magad mi?

- Hiro, most addig akarsz verni, míg holtan nem esek össze, igaz?- álltam fel, s el kell ismernem erőset, tud ütni.

- Eltaláltad, de ha vissza akarsz ütni, nincs kifogásom ellene.

- Soha nem tudnálak bántani téged. – mosolyogtam, s most az arcomat célozta meg öklével, így ismét elestem. Azt hiszem itt az idő, ha nem akarom, hogy tényleg holtra verjen, akkor most kell megtennem.

- Állj fel!- lépett elém, mire én kigáncsoltam, s rám esett. - Mi a fenét csinálsz?- kérdezte kipirult arccal, s belesajdult a szívem.

- Megcsókollak. - súgtam magam elé halkan, s fejét előrébb tolva szenvedélyesen megcsókoltam. Valószínűleg ez lesz az utolsó csókunk, így ez hosszabbra akartam a kelleténél, de most nincs idő. El kell válnom tőled. Egyik kezemet levettem derekáról, s hasba vágtam. Olyan pontot találtam el, amitől azonnal elájult.

- Bocsáss meg, szerelmem. - mondtam még utoljára, s leemeltem magamról a testét, majd hanyatt fektettem, s elővettem a mobilomat, majd tárcsáztam.

- Hallo!- szólt bele egy női hang.

- Kiru, itt Takumi. Szeretném, ha idejönnél és elvinnéd Hirot.

- Miért mi történt és hol vagytok?- kérdezte aggódva

- Elájult, de nem komoly, csak pihennie kell. - válaszoltam, majd megadtam a pontos helyünket, s míg ide nem érnek, vigyáztam, hogy ne ébredjen fel. Pár perc múlva Kiru és Harukawa, Hiro osztálytársa álltak előttünk.

- Jézusom, mi történt?- kérdezte a fiú, s felálltam. – Kiru beszélhetnénk egy kicsit?

- Igen –sóhajtott a lány. - Mi ez az egész Takumi?

- Szeretném, ha vigyáznál Hirora és figyelj oda, hogy többet ne keressen. Nem bírnám elviselni, ha valami baja esne.

- Ezt kérned sem kell, de most mit akarsz csinálni?- kérdezte karba tett kézzel

- Csak egy dolgot tehetek. – válaszoltam, majd hátat fordítottam neki. – Még ne oszlasd fel a NYCS-t.

- Miért ne?- nézett nagyot a lány

- Mert van egy tervem, de ahhoz rád is szükségem lesz. - néztem rá. - Töröld ki a számomat Hiro és a te telefonodból is és mond azt, hogy én voltam. Majd egy másik számon felhívlak és mindent elmondok.

- Rendben, de mi lesz Hiroval?

- Őt már nem láthatom többet. - mosolyogtam erőltetetten, bár legszívesebben sírva fakadtam volna - De most a legfontosabb az, hogy a tervem jól süljön el. - körbenéztem, s úgy látszik Toru közben felvette a nyúlcipőt. Jól megfeledkeztem róla.

- Oké.- sóhajtott Kiru, majd hátrafordult és elindult segíteni Harukawának elvinni az ájult fiút. Pár perc múlva eltűntem onnan, s egyenesen a házunkhoz vettem az irányt.

Pár perc múlva egy hatalmas épület előtt álltam, aminek a kapujában két hatalmas biztonsági őr állt. Fekete öltöny, fekete napszemüveg, egy kicsit sem volt feltűnő, hogy itt lakik a yakuzák családjának egyik vezetője. Megálltam előttük és ők azonnal megismertek. Persze, mielőtt beengedtek volna, megmotoztak, hogy nincs-e nálam valami felesleges, a telefonomat és a kulcsaimat, valamint a pénztárcámat elvették, mondván majd visszakapom őket, ez csak elővigyázatosság. Miután túlestünk a formaságokon, kinyitották a hatalmas ajtót, majd beléptem rajta. Egy középkorú asszony szaladt le a lépcsőn, s mikor meglátott, a nyakamba borult.

- Takumi, kincsem!- ölelt keblére, s megszorított- Azt hittem már, hogy soha nem jössz haza.

- Anya, nem kapok levegőt. - nyöszörögtem, majd miután elengedett vettem egy nagy levegőt. - Megjöttem. - néztem könnyes szemeibe

Az anyám egy egyszerű nő volt. Hosszú barna haját kontyban hordta, s fekete szeme csak úgy csillogott a boldogságtól. Arcán látszott a kor jelei, de még így is gyönyörű volt. Számomra ő a legszebb nő a világon és senki más. Tőle volt a legnehezebb elválnom, mikor külön költöztem. Az ő apja is nagyfőnök volt, akárcsak az enyém, így a házasságuk a család döntése alapján történt.

- Bocsáss meg bogaram. – tette kezét az arcomra. - Olyan sovány vagy életem, eszel te rendesen?- kérdezte aggódva, de erre most nincs idő.

- Hogy van apa?- tértem rá a témára

- Már jobban, viszont még annyira nem, hogy dolgozni tudjon, de megmakacsolta magát és hiába mondom neki, hogy pihenjen, nem tágít az íróasztalától.

- Chh… makacs öregember. - morogtam halkan- Vezess hozzá!

- Rendben. –bólintott, majd elindult és én követtem. Egy hosszú folyosón mentünk végig, annak végén pedig egy ajtó volt. Furcsálltam, hogy nem kérdez semmi különöset az örökségről, de talán jobb is így. – Takumi- szólított meg hirtelen

- Tessék?- néztem rá kérdően

- Szerelmes vagy igazam van?- nézett rám mosolyogva, mire fülig pirultam- Honnan…

- Látom az arcodon kicsim. Az anyák ezt hamar észreveszik. Na és mondd csak ki a szerencsés lány?- kérdezte

- Őmm… úgy… sem ismered. - mosolyogtam, mire ő csak bólintott. Odaértünk az ajtóhoz.

Elővett egy kulcsot, majd kinyitotta, s bementünk egy kis szobába. A falon egy hatalmas kép volt felakasztva. Odament, s arrébb tolta, s egy ajtó volt a háta mögé elrejtve. Fogott egy másik kulcsot és kinyitotta azt. Ismét egy folyosó, ám az rövidebb volt, majd megint egy ajtó, amin bekopogott. Egy érces, ismerő hang engedélyezte a belépést, majd benyitottunk és beléptünk. Egy hatalmas bőrfotel hátát láttam. Az irodában dohány szag volt, amitől majdnem megfulladtam, hiszen ablak sem volt a szobában, csak egy légkondicionáló, s az frissítette a levegőt egy kicsit.  A bőrfotel, hirtelen megfordult, s egy őszülő, negyvenes férfi nézett velem farkasszemet. Kihúztam magam, majd magabiztosan ezt mondtam.

- Megjöttem, apám.

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12580
Hónap: 167
Nap: 1