Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. fejezet

2011.07.25

- Most már mindent értek. - tette álla alá a kezét Haru, s rám nézett. - De nem értem, miért hagytad, hogy az éjszaka „azt” csinálja veled, ha egyszer…- szavába vágtam

- Én sem értem. Egyszerűen csak… kívántam, de… áhh megőrülök. Olyan szánalmasan érzem magam. - hajtottam térdemre a fejem- Mit csináljak?

- Nem tudod eldönteni, hogy mit érzel, igazam van?- bólintottam, majd folytatta- Akkor itt az ideje, hogy megtudjuk.

- Hogyan?- néztem rá kérdően

- Egy kísérlettel. – válaszolt, de én még mindig nem vágtam, mit akar mondani

- Kifejtenéd?- kértem

Közelebb, jött és a szemembe nézett.

- Úgy, hogy megcsókollak. - mondta ki játszi könnyedséggel és én totál elpirultam

- Heeeeee? Meg a kis francokat! Nem úgy volt, hogy te a lányokat szereted?- estem kétségbe

- De, a lányokat szeretem, viszont te a barátom vagy és nem akarom, hogy szenvedj. Ha nem érzel a csók közben olyat, amit Takuminál, akkor szereted, ha megdobban közben a szíved, s olyan hatásokat észlelsz, ami nála is megvolt, akkor nem szereted.

- Ennek semmi értelme nincs. - akadékoskodtam- Nem fogom megcsókolni a legjobb barátomat!- csuktam be a szemem

- Ha nem akarod, akkor nem muszáj, de akkor szenvedni fogsz a kétségektől.

Ránéztem, majd lehajtottam a fejem. Végül is nem sok veszteni valóm van, hisz ő a lányokat szereti.

- Essünk túl rajta. - mondtam pirulva, s felemeltem a fejem

Nem szólt semmit, megfogta az államat, közelebb hajolt és megcsókolt. Összeszorítottam a szememet és Takumira gondoltam. Nem, ez..nem olyan, mint amit akkor éreztem. Ez más, visszafogottabb. Vajon azért, mert zavarban van, vagy csak én éreztem másnak? Nem tudom, csak azt, hogy amikor Takuminál az egyszerű csók is olyan szenvedélyes, hogy szinte megfullaszt. Haru…ő nem olyan. Miután elváltak ajkaink egymásra néztünk, s zavarunkban elnevettük magunkat.

- Na, éreztél valamit?- kérdezte miután abbahagytuk a nevetést

- Közben Takumira gondoltam, s a csókjaira. Össze se lehet hasonlítani vele. - tettem a szám elé a kezem.

- Naa… ilyen rosszul csináltam?- nézett rám durcásan

- Nem, dehogy, csak…- próbáltam magyarázkodni, de felnevetett

- Jól van, értem. Én maradok a gyönyörű nővérednél. - mondta álmodozva, s érthetetlen módon megjelent a feje fölött egy rakat szívecske.

- Ehh… te, Haru, akkor én most…

- Hmm?- felém fordult- mondd csak ki!- ösztönzött

- Megcsaltam Takumit?- néztem rá értetlenkedve, mire ő hanyatt vágódott

- Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy mit érzel! Szereted, igaz?

Hosszú töprengés után, amin látszott, hogy zavarja és türelmetlen, pirulva bólintottam.

 

Takumi szemszögéből~

Miután nagy nehezen összeszedtem magam, kiabálást hallottam lentről. Kiru és Hiro volt. Veszekedtek, s egy ajtócsapódás vetett véget a hangzavarnak. Óvatosan lépkedtem a lépcsőn, majd megláttam a bejárati ajtó előtt álló lányt.

- Mi történt?- kérdeztem

- Az, hogy az öcsém egy idióta. –sóhajtott, majd leült a konyhában a székre

- Mondd, min vesztetek össze ennyire?- faggattam tovább, majd leültem mellé

- Csak megkérdeztem tőle, hogy mi van veled, nem kellene segítenie neked lejönni, erre kiborult és idézem „Mi vagyok én? A seggét ne nyaljam ki?”

- Ezt mondta?- mosolyogtam, de rögtön komoly arcot vágtam, miután Kiru szúrós tekintettel rám nézett. Félelmetes ez a csaj, mikor így néz. Sóhajtottam. - Ezután az éjszaka nem is csodálom.

- Ennyire kifárasztottad?

- Csak egy egészen kicsit, de amúgy sem csináltunk semmi olyat. Egyébként, meg is értem, ha kiborult.

- Hogy érted?- kérdezte

- Neki is van magánélete és akár milyen hihetetlen, de felnőtt. Nem hiszem, hogy köteles mindenről beszámolnia neked. - láttam a szemében a döbbenetet

- Chh… engem egy magadfajta ne oktasson ki! Hiroval mindent megbeszélünk, elmondtam neki én is a magánéleti ügyeimet és ezt elvárom tőle is!

- Nem gondolod, hogy egy kicsit önző vagy?- néztem rá szúrósan, majd felálltam. - Hiro nem gyerek már, nem kell vigyáznod rá.

- Miért, azt hiszed, te tudsz rá vigyázni? Most, hogy tudom, hogy kinek a fia vagy, nem szívesen látlak Hiro közelében. - meg sem lepődtem azon, amit mond

- Nem fogom belekeverni ebbe az egészbe, erre megesküszöm. - álltam fel

- Már benne van, Takumi. Csak annyit tehetsz, hogy nem mártod bele még ennél is jobban. Hidd el, én is el akartam kerülni. Nem akartam, hogy rossz társaságba kerüljön, ezért megtiltottam neki, hogy bandázzon. Nem akartam, hogy úgy járjon, mint én. - rám nézett- Nekem nincs annyi hatalmam, hogy megvédjem.

- Hogy érted ezt?

- Az NYCS meggyengült. Ha legközelebb megtámadnak Takumi és Hiro is ott van, nem lesz elég hatalmam, hogy megvédjem őt. Ezért kérlek - állt fel- tartsd magad távol Hirotól.

Szavai szinte égették a szívemet, olyan, mintha 100 tű szurkálná a mellkasom. Igaza van, amíg ezt el nem intéztem, nem lehet a közelemben. Annyira fáj, de muszáj lesz megtennem.

- Rendben, én érte bármit megteszek. Azt hittem, hogy meg tudom védeni, ha vele leszek. Azt akartam, hogy biztonságban érezze magát mellettem. - hajtottam le a fejem, s rávágtam az asztalra. – Gyenge vagyok, Kiru.- mondtam, s váratlanul az arcomon éreztem a lány tenyerét.

- Szedd már össze magad, ember! Mi vagy te, kislány? Nálad szánalmasabb férfit még nem láttam. - megilletődve néztem rá, s folytatta- Ha igazán szereted az öcsémet, akkor meg tudod védeni akár az életed árán is! Az erő, nem csak az izomban, van, hanem az agyban. Ezt jól jegyezd meg! A helyes cselekedet és a jó döntések az erő része. - öcsém ez a lány… Elmosolyodtam. - Most min vigyorogsz?

- Tiszta cuki vagy, amikor mérges vagy és kipirul az arcod. - tettem rá a kezemet a fejére, s a fülébe súgtam- Ha nem lennék meleg, beléd szeretnék. - felegyenesedtem, s most egy balegyenest kaptam a másik arcomra, s hanyatt estem

- Ha még egyszer ilyet mondasz, megdöglesz, világos?- taposott a fejemre

- Mint a nap!- mosolyogtam, s a további kínzást a csengő szakította meg. Yuuki állított be.

- Ó, bocsi, megzavartam valamit?- kérdezte a barna hajú lány

- Nem, semmi gond. – állított fel Kiru

- Jó ég, elnök, hogy nézel ki?- nézett rajtam végig Yuuki

- Hosszú történet!- vakartam meg a tarkómat

- Majd út közben elmesélem, egyébként, meg kéne keresni ezt a hülye öcsémet. Ki tudja hova csavargott el.

- Igen, kezdek aggódni érte. - mondtam- Biztos, hogy nem a suliba ment. Indulás!- mentem volna, de Kiru közbeszólt

- Álljon meg a menet!- hátrafordultam- Nem mész te sehová! Míg fel nem épülsz, itt maradsz világos?

- De azt mondtad kerüljem el Hirot.

- Ja, de az csak a felépülésed után lesz érvényes, ami holnapra tehető. – ment ki a két lány. - Bezárom az ajtót, s elviszem a kulcsot. Csukd be az ablakokat és ne mozdulj ki a házból. A pótkulcsot elrejtettem. Ha olyan hülye vagy, hogy még sem óhajtasz itt maradni, keresd meg és húzz innen! De nem vállalok érted felelősséget!

- Megértettem, asszonyom!- mosolyogtam, majd Kiru bezárta maga után az ajtót és én egyedül maradtam a házban.

Kihasználva az alkalmat, felmentem a lépcsőn egyenesen Hiro szobája felé. Az ajtó nyitva volt, s habozás nélkül beléptem, majd megálltam a szoba közepén. Az íróasztal az ablak alatt van, rajta mindenféle könyvel, füzettel és szeméttel, mellette az ágya bevetetlenül. Most komolyan, nem szokott beágyalni? –erre gondoltam, miközben leültem rá, majd végigsimítottam a párnán, s hason feküdtem. Mélyen magamba szippantottam Hiro illatát, amitől teljesen elkábultam. Hátamra fordultam s szemem elé emeltem a kezemet. Mégis hogy kerülhetném el? Szükségem van rá, azt akarom, hogy mellettem legyen örökké. Viszont, nem akarom bajba keverni.

Felültem az ágyon, s magam elé meredtem. Le kell lépnem, mielőtt megtudják, hogy itt vagyok. Felálltam, s az íróasztalhoz léptem, papírt és ceruzát vettem elő és írtam rá, majd összehajtottam, letettem az ágyra, majd kimentem a szobából, le a földszintre és a kulcsot kezdtem keresni. Mindent átnéztem, de nem találtam sehol. Kezdtem felmenni a lépcsőn, mikor az egyik fok nyikorogni kezdett. Leléptem róla, leguggoltam és felemeltem a támláját.

- Szóval idedugtátok. Szép. - dicsértem, majd kivettem a pótkulcsot, visszatettem a lépcsőfok tetejét aztán elhagytam a házat. A kulcsot zsebre vágtam és elindultam.

Csak tudnám, hova menjek.

 

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6