Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet

2011.07.03

- ’Reggelt!- köszöntött Kiru álmosan kiérve a konyhába

Én belemerülve a gondolataimba észre sem vettem a lányt, csak akkor, mikor a reggeli újsággal rácsapott a fejemre.

- Aú… idióta, ezt most miért kellett?- kérdeztem fejemet fogva

- Te vagy az idióta, köszöntem, de te nem válaszoltál.

- Akkor sem kellett volna fejen vágni. - mordultam rá mérgesen, mire sóhajtott egyet.

- Mi van veled? Csak nem a tegnapi beszélgetésünkről töröd a fejed?

- Nem… vagyis… tök mindegy, elmentem. - fogtam a táskám és elhúztam a csíkot.

Egész úton ezen az álmon gondolkoztam, és a fájdalom a mellkasomban vajon miért történt? Beértem az iskolába, s éreztem, hogy áll valaki a hátam mögött. Tudtam ki az. Megfordultam, s kikerekedett a szemem.

- V-veled meg… mi történt?- kérdeztem az előttem álló fiút, kinek arcán vágás, karcolás nyomok, homloka körül fásli.

- Szörnyen nézek ki igaz?- mosolygott Takumi, bár én cseppet sem tartottam viccesnek.

- Most mit mosolyogsz ezen? Mi a fene történt?- kérdeztem dühösen

- Még mindig áll a feltétel. - tért ki, s elpirultam

- Ne szórakozz!- mordultam rá - Mi a fenét csináljak? Ez az idióta összevereti magát és még feltételt is szab? Nagyot sóhajtottam, majd lesütött szemmel válaszoltam. - Jól van, bazd, ha ennyire akarod, elfogadom a feltételt.

Éreztem, hogy mosolyog, majd hirtelen kézen fogott és maga után kezdett húzni.

- Vár-várj, hova megyünk?- kérdeztem

- Kihagyjuk az első órát. - fordult hátra vigyorogva

Lesütöttem a szemem, s a lábára figyeltem, bicegett. Most már egyre kíváncsibb vagyok ki intézhette el ennyire. Felértünk az iskola tetejére, de kezem még mindig fogta.

- Lenne egy kikötésem. - szabadítottam ki a kezeimet. - Előbb mindent elmondasz!- néztem rá

- Hm… rendben. – mosolygott, majd leült a falhoz. Mellé ültem, és ránéztem. - Mennyit tudsz a yakuzákról?- kérdezte

- Hát… tudok egyest, mást… pl. a minap hallottam, hogy a főnökük haldoklik és a fia nem akarja átvenni a vezetést, Kb. ennyi, miért? Várj… ugye nem azt akarod mondani…- pislogtam nagyokat, s ő elnézett rólam a távolba.

- De. Az a szemét yakuza gyerek, aki képes volt ellenszegülni az apja parancsainak én vagyok. Ayuzawa Mikado a főnök, az „Alvilág Ura”- ként vált híressé, az igazi nevét persze nem tudja senki.

- Na és ki tette ezt veled?- kérdeztem immár higgadtan.

- Szerinted? Az apám parancsba adta, hogy addig verjenek, míg el nem fogadom az „örökséget”.

- Chh… rohadék. Milyen apa az ilyen?- morogtam

- Hát… nem is tudom, minek lehet az ilyet nevezni. - gondolkodott el - De ha beledöglök, akkor sem fogok a yakuzák vezetője lenni.

- De akkor béke lehetne a bandák között nem?- kérdeztem rápillantva

- Szerinted hallgatnának rám? Chh… nem hiszem. - fordult el, de én megfogtam a vállát majd magam felé fordítottam. Láttam rajta a meglepettséget.

- Ha így fogod fel a dolgokat, akkor biztosan nem. A nővérem is egy bandatag, sőt vezető. Én tudom, hogy alkalmas lennél rá, fogalmam sincs honnan, de érzem. Azt kell tenned, ami a helyes. - engedtem el, majd felálltam.

- Ki gondolta volna, hogy tudsz okosakat is mondani. - állt fel ő is nagy nehezen.

- Ez kedves volt. - ráncoltam a homlokom, s tudtam, hogy most jön az ígéret. Bár elfelejtette volna, de nem így történt. Beszarok, hogy még így, összeverve is milyen helyes. Megsimította az arcom és én beleremegtem az érintésbe. Közelebb álltam hozzá, ő megfogta a derekam és teljesen magához vont. Éreztem a leheletét az arcomon.

Megcsókolt. Szívem egyre gyorsabban kezdett verni, úgy éreztem, bármelyik pillanatban kiugorhat. Résnyire nyitottam ajkaimat és nyelveink egymásra találtak. Szenvedélyesen csókolóztunk. Megfogtam a gallérját és közelebb húztam, olyannyira, hogy testünk között résnyi hely sem volt. Véletlenül a mellkasához értem, mire felszisszent, így elváltak az ajkaink. Értetlenül néztem rá.

- Mi… mi a baj?- kérdeztem, s ő hátrált egy lépést, majd elkezdte kigombolni az ingjét. - Mit csi…- kikerekedett a szemem. Takumi mellkasát is kötés borította és még annál is több heg.

- Ne nézz ilyen kétségbeesetten. - kérlelt mosolyogva, mire én óvatosan végigsimítottam rajta.

- Rohadékok. - sziszegtem, majd közelebb állt, megpuszilta először az ajkaim, aztán az arcom, majd a nyakamat. - Vár-várj, Takumi!- toltam el magamtól, mire kérdőn rám nézett. - Ne bámulj így! Mindjárt kicsengetnek első óráról.

- Na és?- kérdezte átölelve

- A második órám Izumi-senseiel lesz. Nem kéne… elkésni.

- Olyan aranyos vagy. - adott egy fejet és nálam megjelent az a bizonyos ér.

- Ez hogy jön ide?- kérdeztem dühöt színlelve. Persze, hisz hogyan lehetnék mérges rá ezek után?

- Csak kimondtam, amit gondoltam. - vont vállat- Egyébként az első órám vele volt. - forgatta meg a szemeit, majd felnevettünk. Régen nevettem ilyen jót, jó pár éve. Azt hiszem az érzések, amik bennem vannak, a rosszak úgy, mint a jók, Takumi felé irányultak. Még mindig hihetetlennek tartottam, hogy megéreztem, történni fog valami.

- Hány órád lesz ma? – kérdezte, s eközben kicsengették

- 6.- válaszoltam.

- Nekem 5, suli után megvárlak.

- Mi? Minek? – lepődtem meg

- Mi az, hogy minek? Hazakísérlek. - mondta, mintha ez olyan természetes lenne

- Chh… nekem mind egy. - vontam meg a vállam, majd a csengő hallatára levonultam a terembe. Beérve az osztályterembe, Harukawa egyből letámadott kérdéseivel. Nem volt hozzá kedvem, szóval belebújtam a tankönyvbe és úgy tettem, mintha olvasnék. Csodálkoztam, hogy Kiru nem jött oda kíváncsiskodni, hogy merre voltam, de talán jobb is. A nap hátralévő része gyorsan telt. Mikor vége lett az utolsó órának, csigalassúsággal pakoltam a holmimat, megvártam, míg mindenki elmegy. Az nem lenne, valami király, ha meglátnának Ayuzawával, terjedne a sok pletyka.

- Hé, Hiro, igyekezz már!- unszolt Haru.

- Bocsi, de ma egyedül mennék haza, ha nem gond.

- Naaa, de azt mondtad, hogy elmegyünk videojátékot venni. - duzzogott

- Istenem, rosszabb, vagy mint egy lány. Bocs, de most nincs kedvem sehova sem menni és amúgy sem emlékszem, hogy megígértem volna ilyet. - mondtam kedvetlenül.

- Hé, Haru!- szólította meg az ajtóban álló Kiru.- Majd én elmegyek veled videojátékokat venni. - mosolygott rá, mire a fiú szemein fura mód szívecskéket véltem felfedezni.

- Wííí, Kiru-chaan. - futott oda hozzá- Ezt vehetem randinak?- húzogatta a szemöldökét.

- Ne álmodozz. Csak pesztrállak. Na, sipirc, Yuuki már vár minket. - tolta ki a fiút, de még visszanézett, s rám kacsintott, ami azt jelentette: „Sok szerencsét!”

Sóhajtottam, majd miután kivonultak, kinéztem az ablakon. Szívem nagyot dobbant, Takumi a kapu előtt állt, s az óráját leste. Nagyot nyeltem, majd fogtam a táskám és lementem. Megvártam, míg az utolsó diák is elhagyja a sulit, majd kiosontam.

- Sokáig tartott. - nézett rám

- Bocs, feltartottak. - hazudtam, majd elindultunk.

Csendben mentünk egymás mellett. Rohadt kellemetlenül éreztem magam, de ő nem zavartatta magát. Komótosan rágyújtott.

- Nem bírod megállni, hogy ne gyújts rá, mi?- távolodtam el tőle

- Ne haragudj. - mosolyodott el- Feszültség levezetésnek jó. - dobta el a csikket.

- Á értem, akkor miért nem rágózol inkább?

- Miért utálod ennyire a cigit?- kérdezett vissza

- A szagától is rosszul vagyok. - fordítottam el a fejem. - A fater is folyton cigizett a házban. Bejárta az a büdös dohány szag a lakást, Kiru nem mert barátokat hazahozni olyan büdös volt, még úgy is, hogy szellőztettünk.

- Ha nem szeretnéd, hogy melletted rágyújtsak, akkor nem fogok. - ígérte meg – Beszélnél nekem a szüleidről?

- Mit akarsz tudni?

- Mindent. - vágta rá

- Apa egy rock zenekar gitárosa, folyton járja a világot a bandával. Anya meg Európában színésznő. Néha haza telefonálnak, hogy megtudják élünk-e még, meg küldenek egy kis pénzt, hogy meg tudjunk élni. Kb. ennyi.

- Hát, a ti szüleitek legalább értetek dolgoznak. Az enyémeket csak a pénz érdekli. Nem adnak egy fityinget sem, ha kérek, inkább azt mondják, dolgozzak meg érte. Persze, most, hogy fater haldoklik, jó vagyok, megadnának mindent, amúgy meg nem kellenék senkinek. - mondta mindezt mosolyogva

- Te ezt viccesnek tartod? Csak mert folyton vigyorogsz, ha erről beszélsz.

- Most sírjak? Ugyan, mit érnék el vele? – vonta meg a vállát

- Szóval emiatt nem akarod apád örökségét. - mondtam magam elé

- Igen.

Eközben megérkeztünk a házunkhoz.

- Hát… akkor.. holnap!- mondtam, s kinyitottam a kapu ajtót, indultam volna be, de megfogta a karom, visszahúzott és átölelt. - M..mit..

- Hiro - szakított félbe- szeretném, ha megbíznál bennem. - súgta a fülembe, s lehunytam a szemem, majd eltoltam magamtól.

- Rendben!- súgtam, s pördültem egyet, majd befutottam a házba, becsukva magam mögött az ajtót, Takumit.

- Megjöttél?- nézett ki a nappaliból Kiru

- Hát te? Nem úgy volt, hogy Haruval mész videojátékot venni?- néztem meglepetten

- De, csak lekoptattam. Haza akartam érni még ellőtted. Takumi hol van?- érdeklődött.

- Csak kapuig jött, már úton van haza

- Miiiiiiiii? Bazdmeg Hiro, hogy lehetsz ekkora idióta?- ordított rám, majd kinézett az ablakon.

- Most mit kiabálsz? – néztem rá értetlenül, majd fejemre ütött- Aúú..te..

- Ide figyelj, te nagyon barom! Most fogod magad, és utána rohansz, visszahívod!- nézett rám szúrós tekintettel. – Áááá, kiakadok! Hogy hagyhattad egyedül? Azt akarod, hogy megint megverjék, he? Figyelj, ha most elkapják, tuti nem éli túl!

Teljesen kiakadtam, s egyre hevesebben kezdett verni a szívem. Igaza van. Kivágtam az ajtót és rohantam, olyan gyorsan, ahogy bírtam. Takumi után.

 

Egy cél lebegett a szemem előtt: minél előbb megtalálni és hazavinni!

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 7