Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.kötet 6.fejezet

2014.03.31

 - Hányan vannak a lányok?- tettem fel a kérdést Kirunak, miközben a reggeli kávémat szürcsöltem a konyhában, közben Shikit bámulva, aki már megint dobozból issza a tejet. Nem tudom, miféle rituálé ez nála, de baromira idegesített. Neki köszönhetően nem figyeltem és a drága nővérem egy összetekert újságpapírral egy jól irányzott ütéssel jutalmazott.

- Minek pofázok, ha úgysem figyelsz?- ordította le a fejemet

- Az egészről Shiki tehet!- mutattam rá ingerülten, mire ő csak egy ártatlan, már ha annak lehet nevezni, kérdő pillantást vetett rám. – Gondolhatnál a társaidra is, mert ki akarná a nyáladdal kevert tejet meginni?

- Az majd bont fel másik dobozzal. - válaszolta halál nyugodtan, én meg majdnem hozzávágtam az asztalt.

- Jól van, nyugalom! Mint két öreg házaspár komolyan. – forgatta a szemét Kiru, a többiek pedig egyetértően bólogattak, Shiki pedig halványan elmosolyodott.

- Mi a…? Na, jó mindegy. - vakartam meg a fejem és éreztem, hogy az arcomba szökik az összes vér. – Mit is mondtál, hányan vannak?

- Akiket megkérdeztem és elvállalták a munkát, azok ötvenen vannak. Ez szerintem baromi jó arány ahhoz képest, hogy milyen nagy a tét.

- Hogy tudtál megkérdezni annyi embert, ilyen kevés idő alatt?- nézett nagyokat Haru

- Kör e-mailt küldtem minden tagnak természetesen. - vonta meg a vállát a nővérem

- Szuper vagy Kiru-neesan!- ugrándozott Miki

- Neked nem suliban kéne lenned?- néztem a lányra

- Ahogy nekünk is, Hiro!- nézett rám szúrós szemmel Kiru- Nagyon sokat lógtunk mostanában, úgyhogy szedjed magad és indulás.

- És mi lesz Akio-sannal és Shiki-kunnel?- kérdezte Haru

- A papám elintézte, hogy Shiki-niisan taníthasson titeket, Akio-niisan pedig iskolaorvos lesz! –vigyorgott vidáman Miki- Itt vannak a hamis iratok, illetve a személyazonosságotok. –nyújtott át nekik egy-egy dossziét. - Nyissátok ki! –tapsikolt a lány

- Kimura Takeyosi- olvasta a személyigazolványán lévő nevet Akio.- Milyen hülye név ez, ki sem tudom mondani? –nézett furán

- Ugyan, Akio-san, kibírod! – mosolygott Haru- és neked, Shiki-kun?

- Amano…- nem folytatta, visszarakta a kártyát a dossziéba és átnyújtotta Mikinek, majd sötét tekintettel ránézett- Ezzel a névvel nem vagyok hajlandó tanárosat játszani!- jelentette ki, majd fogta magát és kiment az étkezőből.

- Fé… félelmetes. - nézett utána Miki- De nem tudom, mi baja van a névvel, szerintem tök jó.

- Az istenekre, mi az a név, amitől ő zordsága ennyire kibukott, had nézzem!- vette el a lány kezéből a tartót Kiru, kivette a kártyát, elolvasta és kitört belőle a nevetés.

- Mi..mi az, had nézzem!- vette el a kártyát Haru is, majd rögtön ő is elkezdett nevetni én meg nem értettem, mi ennyire vicces. – Mi…Mi…Misaki!- vágódott hanyatt Haru, majd mire észbe kaptunk, mindannyian röhögő görcsben törtünk ki. Amano Misaki lenne Shiki álneve? Régóta nevettem ilyen jót, ez most nagyon ütött.  Egyedül Miki volt komoly.

- Nem tudom mi olyan mulatságos, a Misaki név igenis illik Shiki-niisanhoz.- duzzogott a lány, de azért megenyhült és pár perc múlva ő is elkezdett nevetni.

Miután kimulattuk magunkat, felmentem az emeletre. Megálltam a szobám előtt, s megláttam, hogy Shiki ajtaja nyitva van. Bekopogtam, és beléptem. Az ablakban ült és cigizett. Féloldalasan rám nézett és hirtelen megdobbant a szívem.

- Mi az?- kérdezte, ez pedig sikerült kizökkenteni.

- Megláttam, hogy nyitva van az ajtód, gondoltam bejövök. Zavarok?

- Nem zavarsz.

- Ne aggódj- léptem beljebb,- Miki megígérte, hogy megváltoztatják a nevedet, úgyis holnap kezdesz majd.

Bólintott, elnyomta a csikket, majd felém indult. Éreztem, hogy egyre gyorsabban kezd verni a szívem, s mikor már egész közel jött, hátráltam két lépést.

- Most megyek a táskámért. –mutattam az ajtó felé és már épp indulni kezdtem, mikor megfogta a kezemet.

- Gyere ide!- mondta egyszerűen, mégis volt valami a hangjában, ami megbabonázott. Akaratlanul is visszafordultam, s mivel a szívem nem engedelmeskedett a hevesen tiltakozó agyamnak, elindultam felé. Megálltam egész közel hozzá. Teljesen összezavarodtam és csak álltam előtte az izmos mellkasát bámulva. Hihetetlen sok időnek tűnt, pedig néhány másodperc volt az egész attól kezdve, hogy visszafordultam. Megfogta az állam és fölemelte. Ránéztem és tudtam, hogy vége, elvesztem a szürke szempárban. A következő pillanatban ajkamon éreztem az ajkát, s ettől az érintéstől egész testemben remegni kezdtem. Apró csók volt csupán, mégis olyan forró, hogy azt hittem elájulok. Megkapaszkodtam a karjában és még jobban magamhoz húztam. A szelíd puszi szenvedélyes csókká alakult.

- Hiroooo! Hol a fenében vagy? El fogunk késni!- hallottam odalentről a nővéremet és ez visszazökkentett a valóságba. Eltoltam magamtól Shikit és kimentem a szobából át a sajátomba, felkaptam a táskámat és elindultam lefelé. Ahogy kiléptem, majdnem nekimentem Shikinek, de még idejében sikerült kikerülnöm.

- Elviszlek titeket, úgy gyorsabb. – mondta.

- O…oké..- hebegtem, majd lesiettem a lépcsőn

- Megvagy végre? Basszus, húsz percünk van csengetésig, és még Mikit is el kell vinnünk a suliba!

- Shiki elvisz. – vágtam rá, majd gyorsan kisiettem az ajtón, és szinte futottam a kocsihoz. Úgy égett a fejem, hogy azt hittem kigyullad, a gyomrom meg görcsbe rándult. A kocsihoz érve megdörzsöltem az arcomat és vettem pár mély levegőt, és kezdtem megnyugodni.

- Mi van veled öcsi? – nyomta rá a kezét a fejemre Kiru. Most vagy én futottam lassan, vagy ők voltak rohadt gyorsak, nem tudom, de megijesztettek. Mire észbe kaptam, Shiki már beindította a motort, Miki pedig kiabált, hogy el fogunk késni.

Gyorsan mormogtam egy „semmit”, majd bepattantam az anyósülésre. A visszapillantó tükörbe néztem és meglepetten tapasztaltam, hogy Chris ott ül a lányok között.

- Te mikor kerültél ide?- néztem rá felvont szemöldökkel, miközben Shiki kifordult és elindultunk Miki iskolája felé. - Azt hittem Haruékkal mész.

- Úgy volt, de láttam rajtuk, hogy kettesben akarnak lenni és az utolsó pillanatban meggondoltam magam, ezért beugrottam a pékségbe és mindenkinek vettem finom fánkokat!- emelte fel a két szatyrot vidáman.

- Chris-kun, hogy érted, hogy kettesben akarnak lenni?- nézett rá kérdően Miki

- Ó, te nem tudod…- nem tudta befejezni a mondatot, mivel Kiru a szájába nyomott egy hatalmas fánkot.

- Úgy érti, hogy Haru nagybátyja feleségének az öccsének a kiskutyája meghalt és szegényt nagyon megviselte, és Akio elvitte kávézni még suli előtt, hogy kicsit jobb kedve legyen. - hazudta a nővérem, s ezt Miki el is hitte. Még sem mondhattuk el az igazat, hogy Haru és Akio valamilyen csoda folytán egymásra találtak. Bár furcsálltuk, mikor Haru eleve heteró és mindig is a nővérem után kajtatott. „Úgy tűnik a szerelem kiszámíthatatlan- mondta Kiru, miután Haruék néhány napja közölték velünk, hogy hivatalosan is járnak, csak ne mondjuk el senkinek- és amúgy is, te is heteró voltál, vagy mi a szösz. Úgy tűnik a melegség ragadós és fertőző. Nem lenne jó, ha Miki is elkapná, nem igaz?”

Szóval úgy döntöttünk ez köztünk marad és Akioék is megígérték, hogy fékezik magukat. Nem is bántam, hogy feljött ez a téma, így elterelődtek a gondolataim, igaz nem sokáig. Rögtön visszazökkentem, mikor egy kar nyúlt át az én térfelemre. Olyannyira meglepődtem, hogy levegőt sem mertem venni. Shiki az előttem lévő tartóból elővett egy napszemüveget meg egy doboz cigit, majd visszacsukta azt. Éppen pirosnál álltunk, szóval rágyújtott.

- Muszáj a kocsiban cigizned? Hahó, egy gyerek is itt ül, pont mögötted. - tett szemrehányást Kiru, én pedig lejjebb húztam az ablakot. – Hiro, szólj a vérebedre!

- Legalább addig ne gyújts rá, míg ki nem tettük Mikit!- néztem rá viszonylag magabiztosan

Kifújta a füstöt, majd szó nélkül elnyomta a cigit az ablaknál lévő hamutartóba és tovább mentünk.

 Miután Mikitől elköszöntünk és megvártuk, míg bemegy a suliba, elindultunk a sajátunkba. Még tíz perc volt csengetésig, öt perccel előtte pedig már ott is voltunk. Kiru és Chris gyorsan kiszálltak és mivel Chris „cserediákként” jött a suliba, neki hamarabb be kellett mennie a tanáriba.

Kicsatoltam az övem, és már nyitottam volna a kocsiajtót, mikor Shiki megragadta a karomat és maga felé húzott. A cigi és a parfümjének az illata szinte elkábított, ugyanúgy, mint reggel. Becsuktam a szemem és hamarosan megéreztem az ajkait a sajátomon. Már épp résnyire nyitottam a szám, mikor bevillant, hogy mit is csinálunk éppen, ezért gyorsan eltoltam magamtól és kiugrottam a kocsiból.

- Otthon találkozunk!- hadartam, majd elszáguldottam, egészen a teremig. Az udvaron a diákok kicsit se néztek hülyének, á, dehogy. Kinyitottam az ajtót, nagy levegőt vettem és beléptem. Minden szem rám szegeződött, de nem érdekelt. Leültem a helyemre és megtámasztottam a fejem a kezemmel

- Jesszus, Hiro, mi van veled?- lépett oda Haru- Rák vörös a fejed.

- Csak a futás miatt. - válaszoltam- Kiru?

- Itt vagyok, csak elszaladtam pisilni!- ásított egyet, a többiek meg pirulva forgatták a fejüket.

- Kiru-chan, tudod, ez még mindig Japán. –vigyorgott Haru zavartan. – Nem szokás kimondani ilyen dolgokat.

- Jaja, persze. –huppant le mellém a nővérem, majd nemsoká bejött a drága osztályfőnökünk is.

- Nocsak, nocsak, nocsak. - csapta le az asztalra a naplót Mariko-sensei - Megérkezett a három jó madarunk is. A két Nagato és Harukawa feláll!- utasított minket, mire mindannyian feltápászkodtunk. Nem igazán érdekelt a tanárnő leosztása, egyfolytában a csókra gondoltam. Nem tudtam kiverni a fejemből.

Eközben Chris a tanárával együtt a termükhöz siettek. Most ő fog mesélni az első iskolai élményéről itt, Japánban.

~Chris szemszögéből~

Éppen sikerült időben beesnem a tanári irodába. Hála Kirunak, könnyen megtaláltam, a tanároknak viszont azt kellett hazudnom, hogy kétszer eltévedtem idefele jövet. Na, mind egy. Az osztályfőnök kísért el a teremig, majd kérte, hogy várjak itt egy percet, amíg ő rendet tesz, és bejelent a társaimnak. Kiegyenesedtem, és mikor kimondta a nevem, beléptem a terembe, megálltam a tanár mellett és a diákok felé fordultam.

- A nevem Christopher Schneider, de hívjatok csak Chrisnek. Németországból, Münchenből jöttem. Édesapám német, édesanyám japán, ezért már egészen kicsi koromtól tanulok japánul. Remélem, jól kijövünk majd. - húztam széles mosolyra a számat és szétnéztem. Tekintetem megakadt egy ismerős arcon. Egy olyan arcon, akit csak fényképen láttam. Az ellenség arcát.

- Köszönjük, Chris-kun. Szerencséd van, ugyanis a diáktanácsunk elnöke is az osztálytársad, Ayuzawa Takumi-kun majd végigvezet az iskolán!- mutatott a barna hajú, fura, lila szemű fiúra, aki felállt és meghajolt előttem. Az első gondolatom az volt, hogy érdekesnek találom a szemét és ezernyi titkokat rejt. Akárcsak a mosolya.

Leültem a helyemre. Középső sor, harmadik pad. Ayuzawa az ablak felől ült a negyedik padban. Éreztem, hogy a tekintete szinte lyukat fúr a tarkómba, de tartanom kellett magam, ezért csak egy röpke, éles, „fejezd be a bámulást” pillantást vetettem rá, majd visszafordultam és megpróbáltam koncentrálni. Csengetéskor próbáltam feltűnésmentesen kisurranni a teremből, ám kedves osztálytársaim nem engedtek, folyamatos kérdésekkel bombáztak. Azt se tudtam, merre nézzek hirtelen.

- Elég, had kapjon levegőt szegény. – furakodott át a tömegen Ayuzawa – nos, Chris-kun, gyere velem, megmutatom az iskolát. - mosolygott, én pedig megköszöntem, felálltam és elindultam vele. – Szóval, te lennél Hiro-kun és Kiru-chan unokatestvére, hm?- kérdezte, miután kiértünk a teremből

- Csak nem nyomoztál utánunk? – válaszoltam nyugodtan, előre figyelve, közben pedig néztem az ember tömeget és reméltem, meglátom az unokatestvéreimet.

- Mondjuk úgy, hogy egy kismadár csiripelte. Ez itt az ebédlő. - mutatta, mikor leértünk a földszintre. - Hiro-kunék is itt vannak?

Nem válaszoltam.

- Óh, biztosan azt gondolod, ez nyilván való.

- Én azt hiszem, visszamegyek a terembe. - váltottam témát.

- Csak nem menekülni akarsz? Az udvart még meg sem mutattam. - állt elém és kénytelen voltam ránézni.

- Figyelj…

- Mi folyik itt?- oldalra néztem és hála Istennek, Hiro és Haru álltak mellettünk. - Ayuzawa.- nézett rá iszonyat dühösen Hiro-

- Á, Hiro-kun, úgy látom te is visszatértél a suliba. - mosolygott, majd hirtelen átölelte a vállam. - Chris-kun történetesen az én osztályomba került, és a tanárunk megkért, hogy mutassam meg neki az iskolát.

- Kapsz három másodpercet, hogy levedd róla a mocskos kezed és elhúzz a közeléből!- mondta gyilkos tekintettel

- Csak nem féltékeny vagy?- erre a kijelentésére, lesöpörtem a kezét a vállamról, és Hiro mellé léptem.

- Semmi baj, Hiro-kun. –tettem a vállára a kezem- Menjünk.

- Örülj, hogy nem Kiruval futottál össze. – mondta Hiro, majd elindultunk.

- Hiro-kun!- szólt utána még Ayauzawa- Alig várom a mi kis küzdelmünket. - vigyorgott

Ezután a nap folyamán Ayuzawa nem szólt hozzám. Szünetekben gyorsan elhagytam a termet, mielőtt még nekem ugrottak volna a többiek és Hiroék osztálya felé vettem az irányt. Mikor Kiru megtudta, hogy itt van, betört a termünkbe és megpróbálta megverni Ayuzawát. Nekem és egy pár embernek sikerült megállítania. Egy hét felfüggesztést kapott.

Mindezek ellenére örültem, hogy visszajöttem Japánba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen kalandba keveredek. Ayuzawa Takumi félelmetes és gonosz ember látszatát keltette. Én viszont úgy érzem, rejteget valamit. És én kíváncsi vagyok, mi az.

~Hiro szemszögéből~

Mikor megláttam Ayuzawát az iskolában az unokatestvéremmel beszélgetni, hirtelen megállt bennem az ütő. Ökölbe szorítottam a kezem és mély levegőt vettem. Felidéztem magam előtt Shiki arcát, és visszatért az önbizalmam. Haruval eléjük léptünk és megszólítottam őket. Álltam a tekintetét, és nem éreztem mást csak undort.

- Menjünk!- tette a vállamra a kezét Chris, majd elfordultam és elindultam. Még hallottam, ahogy azt mondta, „alig várom a mi kis küzdelmünket”. Alig láthatóan elmosolyodtam és magamban megjegyeztem, „úgyszintén”.

Visszakísértük Chris-t a termébe, és mondtam neki, hogy ne szóljon hozzá, és ahogy kicsengetnek, jöjjön át a mi termünkbe. 

- Ne aggódj, Hiro-kun, tudok vigyázni magamra. - mosolygott, én pedig bólintottam, majd visszaindultunk.

A terembe lépve megláttam Kirut. Azon agyaltam, hogy mondjam el neki, hogy Ayuzawa is itt van a suliban. Végül, mikor megkezdődött az óra, leírtam egy kis cetlire és átnyújtottam neki. Rossz ötlet volt. Kiru szó nélkül felállt, és mire észbe kaptam már kint volt a teremből. Gyorsan felálltam és utána szaladtam. Haru is követett.

- Kiru, állj meg!- kiáltottam utána, de késő volt. Kirántotta Ayuzawáék termének ajtaját és berontott. Mikor odaértem azt láttam, hogy Chris és még pár ember megpróbálja visszafogni az őrjöngő nővéremet. Én is odamentem, hogy lefékezzem.

- Megöllek te szemét! – kiáltotta, Ayuzawa meg csak állt szorosan az ablakhoz lapult és vigyorogva nézte a jelenetet.

- Vigyék már ki ezt az őrült nőszemélyt!- hergelte tovább a nővéremet, én pedig közéjük álltam és lekevertem Kirunak egy pofont.

- Elég volt. - mondtam nyugodt hangon, és befejezte a kiabálást. Megfogtam a kezét és arrébb húztam.

- Nagato Kiru, befejezted?- üvöltött rá a tanár

- Igen. –válaszolta flegmán

- Akkor most szépen velem jössz az igazgatóhoz. Te is Hiro!- intett, én pedig utána mentem.

Kiru egy hét felfüggesztést kapott az igazgatótól, és hazaküldték.

- Mi van veled? –kérdeztem az iskola kapuja előtt állva- Nem vall rád ez a viselkedés.

- Csak… felhúztam az agyam rajta.

- Én már beszéltem vele. - mondtam, mire felkapta a fejét- Chris az ő osztályába került és megmutatta neki a sulit.

- Ha hozzá mer érni…- szorította ökölbe a kezét

- Régen ez fordítva volt, emlékszel? –mosolyogtam-, Amikor én mentem neki valakinek, te nyugtattál meg. Sosem gondoltam, hogy egy nap még nekem kell téged lefognom. Úristen.

- Mi az?

- Csak nem terhes vagy? –kerekedett el a szemem, majd visszakézből kaptam egy tockost a fejemre

- Tudod, kit ijesztgess, idióta!- sóhajtott- Menj vissza, különben téged is elővesznek. De azért..- állított meg- vigyázz vele, oké?

- Oké.

- És ne beszélj vele!

- Menj már!- toltam meg, majd elköszöntem tőle és visszamentem a suliba.

A nap hátralevő részében leginkább az osztályban ültem, ami kicsit sem volt ínyemre, de Haru nem engedett el. Ha mégis ki akartam menni, mondjuk wc-re, folyton a nyomomban volt. Ayuzawát egyszer sem láttam, Chris is velünk lógott.

Alig vártam, hogy elteljen a nap, mivel döntésre jutottam, amit meg kell osztanom egy bizonyos személlyel. Összeszűkült gyomorral indultam el haza, mellettem Haruval és Chrissel. Vidám cseverészésükből semmit sem érzékeltem, csak az egyre erősödő szívverésem hangját és egy folyamatosan ismétlődő szót hallottam a fejemben:

Döntöttem! 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 7