Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.kötet 5.fejezet

2014.03.09

Egy hét alatt elég sok minden történt a ház körül. Miki apjától fegyvereket kölcsönöztünk azzal a feltétellel, hogy a lányuknak egy haja szála nem görbülhet az egész akció alatt. Felszereltük az edzőtermet új eszközökkel, Kiru berendezte a konyhát, a szekrényekbe tálak, lábasok, fazekak, evőeszközkészlet, mikró és egyéb dolog került. Kicseréltette a hűtőt, nagyobbra, tágasabbra. Mikivel meg tanulták használni a sütőt és a tűzhelyet. Házirendet ragasztott ki a falra, amit egytől egyig, mindenkinek be kell tartania. Bizony, ő nélküle itt olyan káosz lenne, hogy elképzelhetetlen.

Shiki minden nap keményen terrorizált lelkileg, amiket néha nagyon nehezen kezeltem főleg, mivel ahogy telik az idő, egyre jobban ragaszkodom hozzá, és néha azok a szavak jobban bántanak az ő szájából, mint ahogy bántana a Takumiéból.

- „Nem voltál más számomra, mint egy tárgy, amit kedvemre dughatok meg… akár minden nap.”- apró vigyorra húzta a száját és engem levert a víz. Próbáltam higgadt maradni. Tudtam, hogy ilyenkor csak magam elé kell képzelnem Takumit, hiszen már régóta úgy csinálja, hogy egyes szám első személyben beszél és átveszi az ő helyét. Mintha ő lenne előttem.

- Ezzel nem hatsz meg. - próbáltam a szemébe nézni, de e helyett oldalra vetettem a tekintetem. Ekkor megfogta az állam és feljebb emelte a fejem kényszerítve, hogy ránézzek.

- Nem hiszek neked. Nézz rám és úgy mondd!- hajolt közelebb, a vérnyomásom meg az egekbe szökött és könnyes lett a szemem. Nagy levegőt vettem és megpróbáltam megnyugodni. Ő csak Takumi, akit a pokolra kívánok, aki hazudott nekem, de már túl vagyok rajta. - ismételtem magamban a Shikitől megtanult szavakat, végül ránéztem.

- Azt mondtam, ezzel nem hatsz meg. Rég nem érdekel az, amit mondasz. Nem hallak, nem látlak, számomra nem létezel Ayuzawa Takumi! –kiáltottam bele Shiki képébe, aztán elrántottam a fejem.

- Nocsak. - dőlt hátra a kanapén Shiki- Eddig akárhányszor szóba került a szex, mindig elbőgted magad. Haladunk.

- Utálom, mikor felhozod ezt, egyszerűen megalázó. Én csak el akarom felejteni azokat a dolgokat.

- Megbántad?- kérdezte hirtelen

- Mi?- kaptam fel a fejem és ránéztem

- Hogy lefeküdtél vele. Megbántad?- szívott egyet a cigijéből, majd oldalra fordítva a fejét kifújta. Fenébe már, milyen kérdés volt ez? Totál zavarba hozott.

- Persze, hogy megbántam. Még most is mocskosnak érzem magam miatta. Néha még az orromban érzem az illatát, amitől felfordul a gyomrom és hányingerem lesz.

Csend lett. Nem szólt semmit. Rápillantottam, de csak nézett ugyanolyan rezzenéstelen arccal, mint amilyennel szokott. Kezdett kínos lenni ez a szituáció, ezért felálltam és nyújtóztam egyet.

- Szerintem jobb, ha megyünk. Akio talán már megérkezett.

- Menjünk. –állt fel ő is és mikor elsétált mellettem megcsapott a dohány és a parfümjének illata. Kellemes borzongás futott végig a tagjaimon, a gyomromban pedig megmozdultak a törpék. Azok a bizonyos törpék, amik a lányoknál pillangók szoktak repkedni, ha szerelmesek. Nem értettem mi történt velem, hiszen Shikivel semmilyen közvetlen kapcsolatom nincs azon kívül, hogy mikor megjátssza a Takumit, megfogja az állam, vagy az arcom, vagy néha, mikor jól csinálok egy-két dolgot, megsimogatja a fejem tetejét. Nos, ennek nem adtam különösebben nagyobb jelentőséget, hiszen attól még nem szerethettem belé, hogy megéreztem az illatát. Gondoltam én.

Hazaérve a gyanúm, miszerint Akio már ott volt, beigazolódott. Leültem a fotelembe és rákönyököltem az asztalra.

- Nos, akkor kezdhetjük a megbeszélést?- néztem a körülöttem ülő társaságra

- Még nincs itt ám mindenki!- jegyezte meg Kiru- Várjunk még egy kicsit, nemsoká betoppan az általam beszervezett emberünk is.

- Remélem. Kifutunk az időből. - sóhajtottam

- Jaj, hagyjad már magad, majdnem egy hónapot vártál, nehogy már ne bírd ki ezt a pár percet. - oltott le egyszerűen a nővérem és mielőtt válaszolhattam volna, kinyílt az ajtó és belépett rajta a vendégünk.

- Helló mindenki! –tette le előttünk a két gurulós bőröndjét és a homlokára csúsztatta a napszemüvegét. Tátott szájjal bámultam a barna hajú, barna szemű srácra, aki hawaii-s ingben, rövidnadrágban és strandpapucsban állított be. Megjegyzem, ősz volt, és 10 C°

- Te mi a jó büdös francot keresel itt?- ugrottam fel a székből, ami a lendülettől, jó pár métert gurult hátra és a srácra mutattam.

- Na de Hiro-kuuun, így kell fogadni a rég nem látott unokatestvéredet, hm?- tette csípőre a kezét és sértődött képet vágott.

- Én hívtam meg. - közölte egyszerűen Kiru, felállt a székből, odament hozzá és megölelte. – Srácok, ő itt Christopher Schneider az unokatestvérünk. Félig német, félig japán és pár hete felhívott, közölte, hogy épp Hawaii-on tartózkodik és beugrana. Én pedig elmeséltem neki, hogy mi a helyzet idehaza, erre rögtön azt mondta, hogy jön és segít, amiben tud. Hát nem édes? –ölelte át ismét.

- És mindezt ingyen és bérmentve. - mosolygott a fiú- Egyébként, hívjatok csak Chris-nek.

- Örülök a találkozásnak, Chris-san. –hajolt meg Miki

- Akkor bemutatnám a kis csapatunkat. –mutatott végig rajtunk Kiru

Miután túlestünk a formaságokon, a nővérem húzott neki egy széket az asztalhoz és leültette. Igazából nincs semmi bajom a kuzinommal, csupán az van, hogy teljesen különbözünk. Ő kedves, mindenkivel jól kijön, társaságkedvelő, pörgős, imádja az életet. Azért nem akartam vele jó pofizni soha, mert nem szerettem volna belerángatni a züllött életünkbe.

- Chris, biztos vagy benne, hogy ezt akarod? –kérdeztem

- Hiro, hidd el tudok segíteni. Vagyok olyan jó harcos, mint akármelyikkőtök. A család tartson össze, nem így van? – bólintottam, bár nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg jó ötlet-e.

- Rendben, akkor ezennel heten vagyunk. Kiosztok egy szerződést, amit ha aláírtok, teljes jogú tagjai lesztek a családnak, aminek közös megegyezés alapján Inferno lesz a neve. Nagato Kiru, Christopher Schneider, Gorudo Akio, Miki Rose, Shiki és Harukawa Misato.-mindenkinek raktam egy lapot. - Mielőtt aláírnátok, olvassátok el, de elmondom, mi áll a nyilatkozatokban. Minden felelősség rám terhelődik, az orvosi ellátás, ha megsérülnétek, az étkeztetés, mindent én, illetve Kiru fizetünk, cserébe csak annyit kérek, hogy ne szegjétek meg a szabályokat, és az aláírásotokkal hűséget esküdtök a családnak. Röviden ennyi. Illetve életbiztosítást kötöttünk rátok, de azért szeretném, vagyis nem. Parancsolom, hogy ne haljatok meg! Mert ez nem játék, halálosan komoly!- néztem itt elsősorban Mikire.- Szóval, még aki ki akar szállni, az most tegye meg!

Végignéztem mindenkin, majd a saját papíromra tekintettem és aláírtam, majd lepecsételtem az Inferno egyedi, saját tervezésű logójával ellátott pecsételővel. Miután felpillantottam, hét darab papír hevert egymásra téve. Elszánt, bátor tekinteteket láttam magam előtt. Végignéztem az összes nyilatkozatot. Mindenkinek a neve ott szerepelt az alján, én pedig mindre nyomtam egy-egy pecsétet. Elkezdődött hát a háború, és a szívemben fellángolt a tűz és egyre jobban vártam a küzdelem eljövetelét.

Kopogás törte meg a csendet és egy magas, az Ayuzawa ház egyenruháját viselő középkorú ember lépett be.

- Levelet hoztam Nagato Hironak!- vette elő a bőrkabátja alól a borítékot én pedig felálltam és elindultam felé, ám Shiki megfogta a karomat és visszahúzott. Értetlenül néztem rá.

- Majd én. –állt fel és elővette a pisztolyát, majd az ürgére szegezte. - Nem látom a másik kezed. - mutatott rá, majd miután maga elé emelte, átnyújtotta a borítékot Shikinek, aki kikapta a kezéből. – Miki.- A lány ott termett, elvette a levelet és már futott is vissza az asztalhoz. Shiki egy percre sem vette le szegén emberről a szemét és a fegyvert sem engedte le. Miki ideadta a levelet, kibontottam és elolvastam.

- Mi a válaszod?- kérdezte a hírnök immár mindkét kezét felemelve.

- Ott leszek. - tettem le az asztalra a levelet- Elmehetsz, Shiki kérlek, kísérd ki az urat.

Miután kitessékelte, eltette a fegyverét és visszaült a helyére.

 - Mi áll benne?- mutatott a papírra Kiru

- Thoru gyűlést tart, ma délután két órakor a szövetséges famíliák részvételével. Két embert vihetek.

- És, kik lesznek azok?- nézett rám csillogó szemekkel Haru

- Kiru és Shiki.- ők ketten bólintottak, Haru pedig megsemmisülve tette a fejét az asztalra.

- Miért pont Shiki? Nem ő a legjobb barátod, hanem én. - duzzogott

- Most nem a barátságról van szó. –álltam fel- Egy óra, készüljetek, nem soká indulunk. A gyűlésnek vége.

Felmentem a szobámba, kinyitottam a szekrényt és kivettem belőle egy zöld köpenyt rajta egy a család logójával egy vörös griff madárral. Mindenkinek csináltattam egyet a harcokra, illetve a tárgyalásokra. Most pont kapóra jöttek. Kopogtattak az ajtón, és Shiki lépett be.

- Nem mondtam, hogy bejöhetsz.

- Kopogtam, nem elég?

- Nem. - fordultam el

- Minden oké?

- Persze, csak ezért jöttél?- bólintott- Még valami?

- Csak látni akartam, hogy meg van-e még az önbizalmad. - felé fordultam és a szemébe néztem

- Alig várom, hogy felmoshassam Ayuzawa Takumival a padlót. Úgy érzem, szétrobbanok az energiától, alig birok magammal. És most ez a levél is, olyan izgatott vagyok, hogy...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen Shiki előttem termett, és megcsókolt. Olyan váratlanul ért, mint egy villámcsapás. Földbegyökerezett a lábam és mozdulni sem bírtam. El sem hittem, hogy ez valóban megtörténik. Miután eltávolodott tőlem, csak ennyit mondott:

- Csak el ne szállj. - mosolygott, majd kiment.

Leültem az ágyra és rögtön kitisztult a fejem. A számra tettem a kezem és már azon kezdtem gondolkodni, hogy ez most mit jelentett, amikor bevillant. Hát persze, hiszen azért csókolt meg, hogy lássa, tudok-e még koncentrálni. Ugye? Naná.. Ugye? Eldöntöttem, hogy ez így van és gyorsan átöltöztem, magamra vettem a köpenyt, majd ugyanolyan magabiztosan, ahogy feljöttem, elindultam az előtérbe. Kiru és Shiki már indulásra készen álltak. Ránéztem Shikire, de ugyanolyan közömbös tekintetet vágott, mint máskor és én is ugyanúgy tettem, mintha mi sem történt volna. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ez az egész csak azért volt, mert kíváncsi volt, tudom-e kontrolálni magamat. És bár nagy nehezen, de sikerült.

 Elköszöntünk a többiektől és hogy Haru kicsi szívét megnyugtassam, távollétemben ő lett a főnök. A fekete Mercibe ülve tényleg úgy éreztem magam, mint egy család feje, de rögtön el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Egy óra alatt átértünk a városon, ami nagy szó, mivel az Ayuzawa család rezidenciája a város másik végében volt. Már vártak minket, odaérve kinyitották a kapukat és behajtottunk rajta. Shiki leparkolt az egyik ugyancsak koromfekete autó mögött és kiszálltunk.

Az egyik inas kijött és bevezetett minket. Egy óriási terembe értünk, hatalmas kerekasztallal a közepén és egy ugyancsak bazinagy üvegcsillárral felette. Mögötte egy faltól padlóig érő, hosszú ablaksor. Már minden családból összegyűltek, csak mi hiányoztunk.

- Hiro-kun. - állt fel Thoru, aki az asztalfőnél ült, közvetlenül az ablak előtt. – Örülök, hogy eljöttetek, kérlek, foglalj helyet.

Mivel már csak a Thoru melletti szék volt szabad, ezért odaültem. Kiru és Shiki megálltak mögöttem ugyanúgy, mint a többi testőr a főnökük mögött. Szerencsére volt egy elég hely, hogy kényelmesen elférjenek, bár azt hiszem örültem, hogy nem láttam a nővérem arcát, de még így is éreztem, ahogy gyilkos tekintetével lyukat fúr a koponyámba.

- Öm…Thoru..- súgtam neki, ő pedig közelebb hajolt- Kérhetnék egy széket a nővéremnek?

- Természetesen! Egy széket a hölgynek, kérem!

Miután megláttam a nővérem elégedett arcát, amikor leült, máris könnyebben tudtam koncentrálni.

- Nos, akkor kezdjük el a gyűlést. –állt fel Thoru- Köszönöm, hogy mindnyájan eljöttek.

A viszonylag hosszú monológ után végre rátért a lényegre.

- A következőben elmondom, mi lesz a stratégiánk a Valero-k ellen. Három részre bomlunk szét. Hátul az Ayuzawa család, a Takeno és a Marisaru család, középen a Sakura, Kage,Shikai, Shino, Kabukuchi és a Sato család, legelöl pedig az Inferno, azaz a Nagato család. – erre felkaptam a fejem és szigorúan Thorura néztem.

- Mit jelentsen ez?- kérdeztem- Miért mi leszünk elől, ráadásul tök egyedül?

- Azért, mert a Valerok a Dragoon-t, azaz Takumiék csapatát küldik ki legelőször.

- És honnan tudod, hogy tényleg így lesz?- néztem rá szúrós szemekkel, és igyekeztem megőrizni a hidegvérem, sikeresen.

- Ne aggódj, Hiro-kun.

- Nem fogom feláldozni az embereim életét találgatások alapján!

- Nem is kell, hidd el, biztos forrásból tudom, hogy így lesz. Csak bízz bennem!- nézett rám magabiztosan

Összefontam a karomat, hátradőltem a széken, becsuktam a szemem és gondolkodtam. Ha hiszek is Thorunak, még akkor is ott fog motoszkálni a fejemben, az a rettenetes „mi van, ha mégsem így lesz?”

- Jól van, hiszek neked, de lenne egy feltételem. Amint meglátom, hogy nem a Dragoon jön ki a kapun, visszavonulunk és egységet váltunk.

- Mit érdekel téged, ki jön ki azon a nyamvadt kapun?- vágott közbe a két hellyel távolabb ülő Takeno család vezetője

- Engem csak Ayuzawa érdekel, senki más.

- Chh… neveletlen kölyök! Egyáltalán minek kellett ezt is idehívni? Inferno? Na, ne röhögtess… gyerekekkel akarsz harcolni Thoru?- állt fel a nagydarab ember, Shiki pedig megmarkolta fegyverét és előrelépett. Ugyanígy tett a Takeno egyik testőre is.

- Elég volt! –csapott az asztalra Thoru- Takeno-san, Hiro csapata az egyik legerősebb az egész városban és remélem, tudja, hogy a Dragoon emberei is ilyen „kölykökből” állnak. Hiro-kun. –fordult felém- Rendben, megegyeztünk. Amint meglátjuk, hogy először nem Takumiék jönnek ki, pozíciócsere lesz. - bólintottam, így már mindjárt más. Takeno halkan szitkozódva ült vissza az asztalhoz, de engem nem érdekelt mások véleménye.

A következő körben Thoru elmondta, hogy mikor a Dragoon támadásba lendül, az Ayuzawa klán néhány embere a kapunál fog várakozni és belopóznak, amint Takumiék kilépnek a kapun és belül fogják megtámadni a helyet. Nekem eléggé foghíjas volt ez a történet, de nem érdekeltek a részletek, az volt a lényeg, hogy mi biztosan harcolni fogunk Takumiékkal. Nekem ennyi elég. A többire nem is figyeltem.

Az ülés végén Thoru megköszönte a részvétet és elmondta még egyszer, hogy egy hónap múlva találkozunk, de akkor már a csatatéren. Különösnek tartottam, hogy addig nem gyűlünk össze ismét, de hát ki érti a felnőtteket?  Hazaérve beszámoltam mindenkinek a gyűlésen történtekről.

- Szóval ez olyan, mint egy kibaszott sakkjátszma, és mi leszünk a parasztok, jól értem?- tette karba a kezét Akio.

- Nagyjából. – bólintottam

- És mi a garancia, hogy Takumiék fognak először lépni?

- Hát ez az. –vakartam meg a fejem- Thoru jó ember, ésszerűen gondolkozik, de nem tudom, honnan szerezte ezt az információját, de nem tudok megbízni benne és ezt szóvá is tettem neki.- dőltem hátra a székemben. - Megállapodtunk, hogy amint kiderül, hogy nem ők lesznek az ellenfeleink, helyzetet váltunk. A második csapat veszi át a mi helyünket.

- Ez így már jobban hangzik. - helyeselt Akio és látszólag megnyugodott

Vacsora után gyorsan lezuhanyoztam és felmentem a szobámba. Egy hónapunk volt felkészülni. Rengeteg gondolat forgott a fejemben, annyi elintézni valóm volt, hogy azt sem tudtam hol kezdjem majd el. Össze kellett hívni az NJCS tagjait, megnézni, milyen kondiban vannak és a többi… Gondolataimból kopogtatás zökkentett ki.

- Szabad!- Shiki nyitott be - Nocsak, most megvártad, hogy beengedjelek. Gyorsan tanulsz. - mosolyodtam el

- Ne szokd meg. –csukta be maga után az ajtót- Minden az időzítésen múlik.

- Persze. - nevettem el magam- Mit szeretnél?

- Semmit, csak gondoltam rád nézek.

- Tudtommal nem vagy a bébi csőszöm. - néztem rá gúnyosan

- Pedig néha úgy érzem magam. - mosolyodott el, nekem pedig nagyot dobbant a szívem és elfordultam.

- Holnap is dolgozzunk keményen!- motyogtam zavartan

- Úgy lesz. - fordult az ajtó felé- Ha van valami, a szomszéd szobában leszek.

- Oké..- néztem utána vadul kalapáló szívvel

- Jó éjt. - nyitotta ki az ajtót és kilépett. Még be tudtam nyögni egy „Jó éjtet”, bár nem hiszem, hogy hallotta.

Különösek az ilyen beszélgetések, valahogy mindig kizökkentenek a gondolataimból. Valószínűleg ezt direkt csinálja, csakhogy ne kattogjon mindig Takumin meg a harcon az agyam és ezt nagyra értékelem. Amióta ismerem Shikit, azóta nem gyötörnek rémálmok, naponta egyszer gondolok csak Takumira és az is csak akkor, amikor vele edzek, és azt kívánom, bárcsak soha ne ismertem volna meg azt a rohadékot.

Úgy éreztem, Shiki nem csak a testőröm és edzőm, hanem a barátom is lett egyben. Nagyon különleges barátom. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6