Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.kötet 4.fejezet

2013.11.10

Másnap reggel szörnyű kopácsolásra és fúrásra ébredtem. Olyan hirtelen ültem fel, hogy szinte beleszédültem és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Körülöttem egy rakat idegen ember fel-alá mászkált létrákkal, kalapáccsal, kezeslábasban. Felálltam és elindultam a konyhába, ahol persze megtaláltam a többieket.

- Mi a fészkes fene folyik itt?- kiáltottam, mivel épp akkor kezdtek el fúrni valamit felettünk.

- Miiii?- kérdezte Haru a füléhez téve a kezét, én pedig kivágtam az ajtót, és a munkások felé mutattam. - Jaaaa, az - vakarta meg a fejét- tudod, Miki elfelejtett szólni, hogy ma reggel jönnek átépíteni ezt a kócerájt.

- Vagy úgy.

-Miii?

- Semmi. - legyintettem, majd leültem Shiki mellé, aki éppen tejet ivott. A dobozból. Ha most nem lenne ez a fülsüketítő zaj, a képébe vágnám, amit most gondolok, így viszont csak egy rosszindulatú pillantást vetettem rá, mire ő egy felvont szemöldökkel reagált.

- Srácok, szerintem kint tartsunk beszédet, mert itt nem lehet. - ordított Kiru, és az ő hangja bezzeg még a leghangosabb fúrás alatt is tisztán hallatszik. Gyorsan átöltöztem a fürdőben és mindannyian kimentünk az épület elé. – Na, jó, Hiro, mondd mik a terveid!

- Embertoborzás. Shikivel elmegyünk ahhoz az ürgéhez, akit tegnap említett.

- Én is beszerveztem valakit!- jelentkezett Kiru, én meg kérdőn néztem rá- Titok, egy hét múlva érkezik, majd meglátjátok!- kacsintott

- Kiru nee-san mostanában nagyon titokzatos. - kuncogott Miki

- Jól van, akkor,- fordultam a többiekhez- Miki te menj ma suliba, Kiru kísérd el légyszi.

- Oké. - tette a kezét Miki fejére- Induljunk!

- Mehetek veled?- nézett rám csillogó szemekkel Haru

- Gyere. - vontam meg a vállam, és elindultunk Shiki után.

 Pár utcányira innen egy fekete autó állt. Shiki elővette a kulcsát, megnyomott egy gombot és kinyíltak az ajtók. Haru ámulva állt a járgány előtt, én viszont fogtam magam és beültem az anyósülésre, Haru pedig mögém. Shiki beindította a motort, és már mentünk is. Fogalmam sem volt, hová.

- Szóval - kezdtem-, ki ez a tag?

- A neve Gorudo Akio. Testőr. Kiválóan bánik a fegyverekkel, de a kendou a specialitása. Korábban együtt dolgoztunk. Egy itt szállásoló angol hercegnek voltunk a testőrei.

- Mihez kezdjek egy kardforgatóval? Hahó, ez a 21. század!- néztem rá értetlenül

- Mint mondtam, minden fegyvertípushoz ért.

Hátradőltem, és kinéztem az ajtóablakon. Ráhagytam, hisz nekem aztán olyan mindegy, hogy mihez ért, csak erős legyen. Fél óra alatt átvergődtünk a városon, majd egy mélygarázsba fordultunk, és leparkoltunk. Lifttel mentünk fel, egészen a tízedik emeletre. Felérve, megálltunk a 104-es szoba előtt és Shiki becsengetett. Vártunk pár percet, de senki nem nyitott ajtót, majd még pár csengetésre és kopogásra végre sikerült felverni szegény ott lakót.

- Jól van, megyek már!- hallatszott bentről egy álmos hang, majd kinyílt az ajtó és egy hosszú, ezüsthajú, félmeztelen férfi állt velünk szemben. - Nocsak, kit látnak szemeim, Shiki! –vigyorodott el- Azt hittem kipurcantál.

- Nincs akkora szerencséd. - válaszolta közömbös tekintettel

- Na, és mi járatban?- kérdezte, aztán ránk nézett- Á, látom csak nem feledkeztél meg az adósságodról, és hogy kárpótolj, hoztál nekem két szexi fiúcskát, hm?- nyúlt volna az arcomhoz, de Shiki megfogta a karját, mielőtt hozzám érhetett volna.

- Ne merj hozzáérni!- mondta ridegen, én meg, még ha nem is látszott rajtam, totál ledöbbentem és érthetetlen módon dobbant egyet a szívem, de ez a röpke változás nem sokáig tartott. - Ő a főnököm és egy szívességet jöttünk kérni. - elengedte a kezét és én egyfajta csalódást éreztem, bár nem tudom miért, hisz tök logikus, hogy egy testőr védi a főnökét.

- Jól van, gyertek be!- tárta ki az ajtót és besétáltunk. Egy hatalmas nappaliba léptünk, aminek a közepén egy dohányzóasztal, körülötte két kanapé állt. - Foglaljatok helyet! Kávét, teát?

- Térjünk a tárgyra!- ültem le az egyik kanapéra, két oldalt mellettem Shiki és Haru foglalt helyet.

- Rendben, úgy látom, komoly dolgokról van szó. - ült le velünk szemben

- Izé - jelentkezett Haru,- nem lehetne, hogy felvegyen egy felsőt? – ránéztem Harura és látszott rajta, hogy zavarban van. Érdekes, még sosem láttam ilyennek. Akio mosolyogva bólintott, kért két percet és elment átöltözni.

- Hallod, mi van veled?- fordultam a fiúhoz

- ’Emtom, annyira kellemetlenül éreztem magam. - vörösödött el, én meg csak pislogtam. Hát jó.

Miután Akio visszajött, és Harunak is visszatért a rendes arcszíne, nekikezdtem a mondókámnak:

- Szóval, először is, a nevem Nagato Hiro és szeretném, ha csatlakoznál a famíliámhoz az amerikai maffia elleni harcban, akik el akarják foglalni Tokyo-t. Nagy szükség lenne az erődre, hisz most a városért kell küzdenünk.

- És mi nekem ebből a hasznom?

- Te választhatod meg a kívánt összeget.

- Hmm… nagyon kecsegtető az ajánlat, de valahogy nem bízom meg egy tizenéves kölyökben. - dőlt hátra és keresztbe tette a lábait.

- Ez a tizenéves kölyök,- hajoltam előre- már megjárta a poklot a maffia miatt és szeretné megleckéztetni őket. Hidd el, sok olyat láttam már, amit más nem. Kiskoromtól kezdve az életem részévé váltak a bandaháborúk, szóval nem egy elkényeztetett gazdag ficsúrral ülsz szemben. - a végén kissé felemeltem a hangom, és erre Shiki figyelmeztetett, megfogta a karom és visszahúzott a kanapéra.

- Kicsit forrófejű, nézd el neki. - tette rá Shiki a kezét a fejemre, s éreztem, ahogy elvörösödik az arcom.

- Akio-san!- vette át a szót Haru- Hiro-kun lehet egy kicsit ellenszenves, de higgye el, komolyan gondolja! Fontolja meg, kérem!

Akio gondolkodott pár percig, vakargatta az állát és a fejét, ami már kezdett rohadtul idegesíteni, de végül is, megszólalt-, hmm… legyen, benne vagyok, a szöszi meggyőzött.

- Sz… szöszi?- kerekedett el Haru szeme és fülig pirult

- Komolyan?- ugrottam fel, aztán észbe kaptam- Úgy értem, - köszörültem meg a torkom-helyes, jó döntés volt.

- Érdekes figura vagy, Hiro-san.- nevetett Akio, én pedig felé nyújtottam egy névjegykártyát. Újat csináltatni nem volt időm, ezért a régi címet lesatírozva és a mostani telephelyet ráírva adtam oda neki. - Ez nem az a régi raktárépület, amit le akartak bontani?

- De, az! Mához egy hétre várunk megbeszélésre. Induljunk!- fordultam Shikiék felé, majd Akio kikísért minket- Remélem, számíthatunk rád!

- Mindenképpen. - válaszolt, s olyan ironikus hangnemben mondta, hogy tudtam, máris kereshetek helyette mást.

Elköszöntünk tőle, és elindultunk visszafelé. A kocsiban a következő lépésen agyaltam. A fejemet az ablaküvegnek döntöttem. Néma csendben telt az út, a visszapillantó tükörben Haru arcát fürkésztem, nagyon elgondolkodott valamin. Néha Shikire pillantottam, ő róla viszont semmit az égvilágon nem tudtam leolvasni. Aki meg csak rám nézett tudta, hogy mennyi kétség gyötör. Minden bizonytalan volt, kezdtem kétségbeesni és ideges voltam. Legszívesebben kiugrottam volna a kocsiból, amit persze nem tudtam volna végrehajtani, mivel Shiki, ahogy beszálltunk a kocsiba, egyből lezárta az összes ajtót. Ez a fickó jobban átlát rajtam, mint gondoltam és ez megrémisztett.

Mire észbe kaptam, már a raktárnál voltunk, ahol keményen folyt az átalakítás. Akárhová néztem, mindenhol nyüzsgő emberek tébláboltak, a nővérem pedig, ki gondolta volna, mindenkinek dirigált, mit hova, hogyan rakjanak. Épp ki akartam szállni a kocsiból, amikor Shiki megállított.

- Te itt maradsz!- kérdőn néztem rá, Haru pedig szó nélkül kiszállt, mi pedig tovább hajtottunk.

- Hova viszel?

- Meglátod!

- Hogy csinálod?

- Mit?

- Hogy tudsz ennyire hűvös és érzelemmentes lenni?

- Sokat gyakoroltam. - mosolyodott el

- Jól áll. - néztem rá fél szemmel, ő pedig felvont egy szemöldököt- Ha mosolyogsz.

- Ne szokd meg!

Elmosolyodtam, és kinéztem az ablakon. Fél óra kocsikázás után elértünk a célunkhoz, ami egy ötemeletes társasház volt, az első emeleten fitneszteremmel. Értetlenül szálltam ki a kocsiból, hisz fogalmam sem volt róla, minek hoz el egy ilyen helyre, mikor otthon is vannak edzőfelszerelések, de amint felértünk a másodikra, és elhagytuk a fitnesz ajtaját, rá kellett jönnöm, hogy mégsem odatartunk. Megálltunk egy ajtó előtt, majd Shiki elővett egy köteg kulcscsomót, és kinyitotta. Belépve kikerekedett a szemem és megdöbbenve álltam. Egy kisebb fitneszterem volt kialakítva, rengeteg súlyzó, futópad, szobabicikli és egyéb cucc volt szanaszét az egész lakásban. A szekrényeken serlegek, érmek, oklevelek, a konyhában egy kávéfőző és egy mikró, a nappaliban pedig a rengeteg edzőeszköz körül egy szakadt kanapé állt.

- Ne szívass, hogy ez mind a tiéd!- álltam meg a nappaliban

- Az eszközök mind az enyémek.

- Ezek is?- mutattam a szekrényen lévő kitüntetésekre

- Nem, azé, akitől bérlem a lakást. - mondta, majd becsukta az ajtót, levette a kabátját és hanyagul a kanapéra dobta, majd leült, és felrakta a lábát a dohányzóasztalra, én meg csak néztem és vártam.

- Na, jó, miért hoztál ide?

- Tegnap mondtam, hogy megtanítalak minden helyzetben higgadt maradni.

- Kíváncsian várom. - tettem csípőre a kezemet, mire Shiki felállt, és közelebb jött.  Megváltozott a légkör, mikor megállt előttem. Frusztrált lettem. Belenéztem a szemébe és akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem infarktust kapok.

Végigmért, pillantásával szinte levetkőztetett, én pedig egyre kellemetlenebbül kezdtem érezni magam. Hátam mögé lépett és végigsimított az arcomon, majd a nyakamon, s a fülembe súgott.

- Nem is értem, mit evett rajtad Ayuzawa. – totál ledöbbentem, s remegni kezdtek a lábaim. Próbáltam eltolni magamtól, de egyszerűen nem ment. - Egy ilyen kis egyszerű ficsúrba beleszeretni, akinek a személyisége is borzalmas, nem volt normális. - búgta, s szavai a lelkembe tiportak

- Elég!- sziszegtem, és éreztem, ahogy legördülnek az első könnycseppek, az erőm pedig elhagy.

Elengedte a csípőmet és elhajolt tőlem, én pedig térdre rogytam és lehajtottam a fejem. Szánalmas vagyok.

- Rosszabb, mint gondoltam. - hallottam, ahogy visszasétál a kanapéhoz és lehuppan, majd meggyújt egy cigit. Dohányillat lepte be a szobát, szinte láttam, ahogy önelégült arccal fújja ki a füstöt. Tévedtem. Mikor ránéztem ugyanolyan volt az arca. Nem mutatott semmit. Nem értettem ezt az embert, egyszerűen rejtély, hogy csinálja.

- Hogy..érted ezt?- szipogtam és megtöröltem a szemem.

- Úgy, hogy ha ennyitől elbőgöd magad, akkor mi lesz később? Elmondom neked mi a te nagy bajod! Iszonyat könnyen lehet manipulálni. - értetlenül néztem rá - Na, gyere már ide!- intett, mire önkéntelenül felálltam és leültem mellé, majd rátette a fejemre a kezét. – Felfogtad miket mondtam neked? Figyelj a szavakra. Egyszerű fiú. –és akkor rádöbbentem- Te minden vagy, csak nem egyszerű.

- Zsepit. - szipogtam

Belenyúlt a zsebébe, és elővett egyet, majd felém nyújtotta. Akkorát trombitáltam, hogy szerintem még a legfelső szinten is hallották.

- Viszont abban igazam volt, hogy borzalmas a személyiséged. - mosolyodott el halványan, majd magához húzott és megölelt. Fura érzés volt. Ez a hidegvérű ember olyan melegséget árasztott, hogy rögtön megnyugodtam. Takuminál sohasem éreztem ilyet. Amikor ő megölelt, nem éreztem különösebb melegséget. Csak az a tetves köd volt a szemem előtt, amitől nem láttam semmit. Ennek az embernek a mellkasán viszont biztonságot érzek és tisztán látok. - Hé, el ne aludj itt nekem!- azonnal felültem.

- Szóval ez egyfajta lelki megaláztatás, amitől erősebbé válok?

- Nem megaláztatásnak hívnám, hanem edzésnek. Eközben tekints rám úgy, mintha Takumi lennék.

- Ez nehezen fog menni. –fordultam el, direkt nem nézve a szemébe.

- Muszáj lesz, ha eredményeket akarunk elérni.

- Rendben, folytassuk!

- Előbb csinálok pár szendvicset, már egy óra, biztos éhes vagy.

- Miattam nem kell…- és ekkor kezdett el panaszkodni a gyomrom. Na, igen, a sírástól valahogy mindig megéhezik az ember. - Jöhet. - hajtottam le a fejem zavartan

Egész délután „edzettünk”. Volt, amikor nagyon komolyan vettem, amiket mond, de láthatólag sokat fejlődtem, mert nagyon sokszor vágtam neki vissza. Szendvicsevés közben végig őt néztem, akármilyen kínos is. Muszáj volt állnom a tekintetét, ez is egyfajta edzés lett számomra. Megfigyeléseim alapján rájöttem, hogy lehet, nem mutat ki az arcán semmiféle érzelmet, de a szeme nagyon sok mindent elárul. Rá fogok jönni, hogyan működik ez a pasi, ezt már megfogadtam magamnak.

A nap végén hazafurikáztunk, és nagy örömömre a munkások mind elhúztak. Kívülről látszólag semmi nem változott, de amikor beléptünk, azt hittem hanyatt vágódok. Laminált a padló, a terem közepén egy kisasztal, körülötte két kanapéval és két fotellel, felette egy hatalmas csillár, a kétoldali lépcsőt pedig elkezdték bevonni márvánnyal.

A kanapéhoz léptem, majd hirtelen kivágódott a konyhaajtó és a nővérem szaladt ki és a nyakamba ugrott.

- Na, milyen? –nézett rám csillogó szemekkel?

- Szóhoz sem jutok!

- Gyerünk Shiki, ne csak állj ott, nézz szét! Még nincs teljesen kész, de rengeteget haladtunk! Egy hét múlva minden meg lesz! Haruval megvettük a legfontosabbakat, és a szerelőktől is azt kértük, hogy azokat csinálják meg először, amiket használunk!- hadarta- Gyertek, megmutatom a fürdőszobát!- húzott maga után és Shiki is jött velünk. A fürdőszoba valóban szuperül nézett ki. Új bojler került fel, ami Kiru szerint sokat bír, és nem kell kapkodva zuhanyozni. Új tükör, zuhanyzó, hozzá rózsa, mosdókagyló és egy faliszekrény. Új mosógép, ami még nincs beszerelve és egy WC, ami már működik is. Mindez egy nap alatt.

- Ezt meg kell köszönnünk Mikinek és a szüleinek. - mondtam, miközben mentünk át a konyhába.

- Bizony! Most már csak a hivatalos papírokat kell aláírnunk.

- Azt majd akkor, ha minden készen lesz.

- Igen, én is így gondoltam.

Az este további része kellemesen telt. Megvacsoráztunk az új ebédlőasztalunkon, majd felmentünk az emeletre. Az én szobám a lépcsővel szembeni volt egy íróasztallal, mellette a falnál egy ágy, azzal szemben pedig egy szekrénysor. Nem volt nagy a szoba, nincs is rá szükségem. A lényeg, hogy lakható legyen. Shiki szobája mellettem jobboldalt, Kirué pedig a baloldalamon volt. Mikié a Kirué mellett, a legvégén pedig a Haru szobája. Shiki mellett még két szoba volt, azok is egyszerű bútorzattal.

Hamar megfürödtem és lefeküdtem. Sokáig néztem a plafont, és a mai napra gondoltam. Reméltem, hogy Akio nem vert át minket és egy hét múlva megjelenik. Arra is kíváncsi voltam, Kiru kit szervezett be. Örültem, hogy a nővérem ki tudja élni magát a szervezésben, hisz most ő a ház úrnője.

Shiki meg, hát azt hiszem, ő az életem legnagyobb kérdése.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6