Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.évad 2.fejezet Vihar előtti csend

2012.12.03

Az inas egy kis szobába vezetett, gondolom ez dohányzóként szolgált, ugyanis elég szegényes a berendezése. Mindössze egy kis asztal, s körülötte három szék állt, a falon pedig egy hatalmas, oda nem illő bűn ronda kép lógott. Az inas arrébb tolta, s alatta egy ajtót pillantottam meg. Előkereste a kulcssomó közül a megfelelőt, s kinyitotta, majd előreengedett. Korom sötét volt, az orromig sem láttam egészen addig, míg az meg nem húzott egy kart, s fel nem kapcsolódott a villany. Egy folyosón találtam magam, s az inas előre ment, én pedig követtem. Takumi apja elég elővigyázatos volt, míg élt, gondolom nem ok nélkül építette ki ezt a védelmi rendszert.

Miközben haladtunk a gondolataim máshová terelődtek. Visszaemlékeztem arra, amit Takumi mondott a börtönben. Hogy juthatott eszébe azt mondani, hogy meneküljek el? Mintha úgy ismerne. Igazán tudhatná már, hogy nem szoktam elfutni a problémák elől. Mi van, ha csak provokálni akart? De miért tenne ilyet? Nem értem ezt az egészet. Azt mondta, hogy a város és ő sem lesz ugyanaz. Miért, talán ezek a Valero-k világuralomra akarnak törni, és ezért kimosták Takumi agyát, és megváltoztatják a személyiségét? Ez hülyeség, nem kellene olyan sokat videójátékoznom. Viccet félretéve, talán Toru több információval tud szolgálni nekem.

A folyosón végigérve ismét egy ajtó állt előttünk, amin az inas bekopogott.

- Szabad! – hangzott belülről a válasz, s felismertem a hangot. Benyitottunk, és egy tágas szobába léptünk. Toru a szoba végén lévő bőrfotelben ült, könyökét az asztalnak támasztotta, s rám mosolygott. –Köszönöm Watanabe-san, most már elmehet. - az inas meghajolt, s elhagyta a szobát. - Nagato-san, már vártalak! Kérlek, foglalj helyet. - mutatott az asztal előtti székre, s én szó nélkül leültem.

- Hogy érted, hogy már vártál?- kérdeztem

- Ugyan, mihelyst megtudtad, hogy Takumi-san börtönbe került, azonnal odamentél, hogy kiszabadítsd.

- Mindegy, hagyjuk ezt! – igazából eléggé feldühít, hogy ilyen kiszámítható vagyok. - Térjünk a lényegre! Toru, először is magyarázd el nekem, mi ez az egész!

A férfi egy pillanatig tétovázott, majd sóhajtva nekikezdett.

- Rendben, elmondok mindent. Takumi, amikor néhány hete visszajött Amerikából elém állt és a szemembe nézve azt mondta, hogy elárulta a családot. Megdöbbentem, fogalmam sem volt róla, hogy értette. Aztán elmondta nekem, hogy a Valerokkal szerződést kötött.

- Miféle szerződést?- vágtam közbe

- A lényeg az, hogy miután Takumi apja meghalt, jelentősen megcsappant a pénzünk és a külföldi maffiacsaládok támogatásának jó részét elvesztettük. Hiába harcoltam, ez sajnos megtörtént. Takumi a tudtomon kívül jelentős összeget kért a Valeroktól, s ők nagylelkűen kisegítettek. Ám ezt nem adták ingyen. A pénzért cserébe „megvették” Takumit, s az ő oldalukra állították. Az igazi céljuk kiirtani a japán maffia egyik alappillérét, a meggyengült Ayuzawa családot, majd a helyét átvéve tönkretenni az összes többi yakuzát. Kértem segítséget Japán összes maffiacsoportjától és szerencsére mindenkitől kapunk támogatást.

- Ez hihetetlen!- döbbentem meg, s alig tudtam megállni, hogy ne remegjen a hangom- De hogy lehetett Takumi ilyen felelőtlen, hogy idegen csoporttól kérjen pénzt?

- Attól félek, Hiro-kun ez nem felelőtlenség volt.-válaszolta lesütött tekintettel, s én kérdőn néztem rá.- Ez mind Takumi terve volt. Úgy tűnik mindannyian félreismertük őt. Ez számára egy játék kezdete, amit már jó előre megtervezett. Talán még azelőtt, hogy…

- Elég!- szóltam közbe lehajtott fejjel- Nekem ennyi információ tökéletesen elég ahhoz, hogy teljesen biztos legyek abban, hogy Takumi elárult mindannyiónkat és abban is biztos vagyok, hogy le kell győznöm őt! Ezért- magabiztosan ránéztem Torura- kérlek, had csatlakozzak a családhoz!

Toru áthatóan nézett a szemeimbe, melyekben a düh tüze lángolt. Néhány óráknak tűnő másodperc után végre válaszolt:

- Elutasítom!- vágta rá, s a lábaim megremegtek a meglepettségtől, s hogy el ne essek, az asztalra támaszkodtam

- Hogyan? – néztem rá döbbenten- De miért nem?

- Sajnálom, Hiro, de nem tehetem kockára az életedet. Ez nem játék, ez háború, meg is halhatsz!

- Leszarom!- kiáltottam dühösen- Tisztában vagyok a helyzettel és tudom, hogy…

- A nem, az nem!- emelte meg ő is kissé a hangját, s elhallgattam.

- Hát legyen! – egyenesedtem fel- Se te, se ez a család nem kell ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. - mondtam, immár nyugodtan, majd megfordultam, s kimentem a szobából, becsapva magam mögött az ajtót.

Azonban nem vettem észre, hogy a szobában más is volt rajtam kívül, a hatalmas boros szekrény mellől, ahová nem ér el a világítás, távozásom után egy sötét alak lépett ki, s megállt Toru előtt.

- Tudod, mi a dolgod.

- Igen.- válaszolta az alak, s egy pillanat múlva el is tűnt a helyről.

Toru megdörzsölte a fejét és nagyot sóhajtott. - Eddig minden a tervek szerint megy. Nagato-san egyik jó tulajdonsága közé tartozik, hogy könnyen kiszámítható. - mosolygott magában

Gyors léptekkel száguldottam végig a folyosón, kinyitottam az ajtót, s a festménnyel nem törődve hagytam el a szobát. Mégis hogy képzeli ez az idióta, hogy így beszéljen velem! Úgy tűnik, Torura nem számíthatok, de nem baj. Kinek kell egy selejt család, amikor én is csinálhatok egyet. Az inas kinyitotta az ajtót, s meg sem álltam az NJCS bázisára. Eközben tervet eszeltem ki, aminek ha törik, ha szakad, de sikerülnie kell!

Megálltam az NJCS bázis kapuja előtt, mély levegőt véve benyitottam, majd beléptem, ekkor minden szem rám szegeződött.

- Hiro! – szaladt elém Kiru, s lendületből arcon csapott, majd miután látta, mennyire le vagyok törve, megölelt- Mi a fene történt? Aggódtam miattad, te kis idióta… Csak úgy lecsapni a telefont… meg se vártad, hogy…- ekkor eltoltam magamtól a lányt, majd üres tekintettel néztem rá.

- Ezt majd később. –mondtam, s elmentem mellette, majd leültem a terem közepén lévő asztalhoz, s rákönyököltem, kezemet az állam alá kulcsoltam, majd körülnéztem.

- Hiro,- nézett rám megdöbbenten Kiru- Mi történt? – s közelebb jött

- Kell egy csapat!- mondtam

- Miféle?

- Egy erős csapat! –hunytam le a szemem. - Létre fogom hozni a saját yakuza családomat.

A teremben hangzavar támadt. Kiru értetlenül nézett rám, s megszólalt: - Elég!- mondta komoran, majd a lányokhoz fordult- Mindenki menjen haza!

Úgy is tettek. Öt perc múlva kettőnkön kívül senki sem volt a teremben. Kiru rácsapott az asztalra, nekem viszont a szemem sem rebbent.

- Nagato Hiro, most azonnal kinyögöd, hogy mi a fene van, különben kicsinállak, bazdmeg!- a nővérem szeme szikrázott, s úgy éreztem, ha nem beszélek, tényleg képes lenne halálra verni.

- Rendben. - sóhajtottam, s ő felegyenesedett, majd odahúzott egy széket, s szembe velem letelepedett. Én elmondtam neki mindent, töviről hegyire. A mondókám végére Kiru száját tátva bámult rám.

- Hát ez kész. Akármennyit töröm a fejem, nem értem Takumi indítékait.

- Nem tudom, de nem is érdekel! Az a lényeg, hogy elárulta a saját családját. Az Ayuzawa klán, ha kiderül ez az egész, elveszti a hírnevét, és talán a város irányítását. De ez nem a mi bajunk. Megalapítom a saját családomat, a saját yakuza csoportomat és..

- Hiro, állj le! - vágott a szavamba Kiru- Tudod te egyáltalán mit jelent yakuzának lenni? Azok nem hősök, Hiro, nem állnak az igazság szolgálatában! Gonosz, kétszínű, pénzéhes bűnözők, akik mindent megtesznek a hatalomért. Ilyenné akarsz válni?

- Nem… én új értelmet szeretnék adni a jelentésnek. Nem fogok jót tenni senkivel sem. Én csak a várost akarom támogatni és biztonságban tudni. Ennyi az egész.

- Ennyire fontos neked ez a város?- nézett rám kérdően a nővérem- Nem csak a büszkeségedet akarod visszakapni?

Hallgattam. Persze, tipikus, ő sokkal jobban ismer engem, mint én saját magam. Talán így van. A büszkeségemet akarom visszakapni. Amit az a rohadék elvett tőlem. Ökölbe szorítottam a kezem.

- Segítesz?- néztem rá

- Hjaj… tudod, hogy mindenben számíthatsz rám! - mosolygott, s megborzolta a fejem. - És, honnan toborzunk embereket?

Miután feltette a kérdést, kitárult a kapu, s belépett rajta Ő!

- Én! A nagy Harukawa Misato, szolgálatra jelentkezik!- állt meg pont előttem, majd tisztelgéssel köszöntött.

Kiruval egymásra néztünk, majd egyszerre válaszoltunk:- Elutasítva!

- Miii? – csattant fel a fiú- De hát miért? Mindent hallottam, és szeretnék a családotok része lenni! Majd egyszer Kiru-chant a feleségemmé tenné és…- mielőtt folytatta volna, Kiru az arcába lépett és taposni kezdte, mint egy bogarat.

- Tudod ki lesz a felesége egy ilyen csótánynak, mint neked!

- Kiru, elég!- szóltam rá- Haru!

- Igenis!- pattant fel azon nyomban és ismét tisztelgett

- Lehet hülye kérdés, de milyen képességeid vannak?

- A közelharcban jó vagyok! Mindenféle harcstílust tudok alkalmazni: karate kung-fu, még szumót is…

Pár percig tanakodtam. Végül is, mikor Haruéknál voltam, a szobája teli van kitüntetésekkel, aranyérmekkel, kupákkal. Különféle harci érmek, és egytől egyik első helyezések voltak. Haru híres volt abban, hogy szeretett különféle harcművészeteket kipróbálni és nagyon tehetséges is volt benne. A csapatomban szükség lesz közelharcosra rajtam kívül persze.

- Rendben van, Haru. Fel vagy véve. - mondtam, majd a fiú örömtáncot járt a teremben, s még Kirut és megpörgette. Persze ezt a lány egy hatalmas jobb egyenessel jutalmazta. – Amúgy…- vette komolyabbra a szót- Sajnálom, ami Takumival történt. Hihetetlen volt hallani, mit művelt.

Épp válaszolni akartam, amikor koppanást hallottam a kapu irányában. Azonnal felpattantam.

- Ki van ott?- kiabáltam, s láttam az alak árnyékát

Kiru és Haru támadó állásban várta, hogy előjöjjön az illető, én pedig előre sétáltam. Megálltam a terem közepén és ekkor egy apró alak jelent meg előttem. Meglepődtem.

- Miki?

- Hiro-nii-chan… véletlenül erre jártam és hallottam, mi történt.

- Véletlenül mi?- néztem rosszallóan Harura, majd vissza Mikire- Tudod, mit gondolok a hazugságról!

- Bocsánat! Misato-kun mondta, hogy mondjam ezt, ha megkérdezed.

- Gondoltam. Ezért még számolunk Haru.- néztem rá fenyegetően, s ő csak kínosan mosolygott, majd visszafordultam Mikihez.

- Nii-san, segíteni akarok! Én is benne akarok lenni a csapatodban!- nézett rám komoly elhatározással

- Hogyan tudna egy magadfajta kislány segíteni nekünk?- kérdezte Kiru a hátam mögött

- A szüleimnek hatalmas fegyvergyűjteménye van! És rengeteg pénzük persze! Üres zsebbel nem fogod tudni fent tartani a famíliádat nii-san.

Ettől a kijelentéstől Kirunak és Harunak tátva maradt a szája, én pedig leguggoltam Mikihez és rátettem a kezem a vállára.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Igen, biztosan! Tudok bánni a fegyverekkel is!- tette még hozzá- Szeretnék hasznos lenni a számodra, hisz annyit tanítottál nekem! Szeretném visszaadni a kedvességedet!

- Rendben van. - feleltem- Fel vagy véve!

- Hurrá!- csapta össze a tenyerét és megölelt- Köszönöm, Hiro-nii-san.

És ím, 2 taggal gazdagabb lett a családom. Egyre közelebb kerültem a célomhoz. Viszont nem is sejtettem, mi vár még rám. Egy sötét idegen közeledik felém. Úgy érzem vihar lesz! 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6