Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. fejezet

2011.06.26

Tanítás után összepakoltam a holmimat és indulni készültem

- El ne felejts Takumihoz menni. - kacsintott rám Kiru

- Tudom, nem kell elmondanod. - vetettem rá rosszalló pillantást

- Otthon találkozunk öcsi. - intett, s sóhajtva kiballagtam a teremből, egyenesen az „oroszlán barlangjába”.

Megálltam az ajtó előtt, nagy levegőt vettem és kopogtam. Legyünk túl rajta minél előbb, aztán húzzak haza. Ez járt a fejemben. Nem kaptam választ, így benyitottam.

- Mi van már bazd…- kezdtem neki, de aztán megláttam egy olyan dolgot, amit azelőtt még soha. – Ez… alszik?- kérdeztem magamtól halkan.

Takumi karját párnaként használva fektette rajta a fejét. Önkéntelenül közelebb mentem, s megálltam az asztal mellett. Lejjebb hajoltam, hogy jobban lássam az arcát. Ujjaimat pöcköléshez készen tartottam a homlokához, de aztán meggondoltam magam. Nem ébresztem fel, végül is most megúszhatom a büntetést. Fürkésztem az arcát.

 Nyugodt volt, ibolyái csukva voltak és valamiért megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha engem nézne azokkal a szemekkel. Megráztam a fejem, és éreztem, hogy elpirulok. Francba, mi bajom van? Megmoccant, s én kihagytam egy lélegzetvételt. Hál istennek nem ébredt fel. Mélyeket lélegzett, s megéreztem az illatát. Fejét úgy helyezte, hogy látni lehetett az ajkait. Megmozdult bennem valami. A szívem hevesebben kezdett verni, s önkéntelenül közelebb húzódtam.

Mit csinálsz? Hallottam egy belső hangot, s rögtön visszafordultam. Tényleg, mégis mi a fenét csinálok? Majdnem megcsókoltam egy pasit. Elfordítottam a fejem, s felálltam. Elindultam kifelé, majd óvatosan becsuktam az ajtót magam után. Futottam, s a csípős esti levegő égette az arcom. Haza érve bevágtam magam mögött az ajtót.

- Megjöttem. - mondtam magam elé, de senki nem válaszolt. - Kiru! Hé..itthon va…- néztem be a konyhába, s egy levelet meg tömérdek kaját találtam az asztalon. Felvettem az irományt, s elkezdtem olvasni, bár a nélkül is pontosan tudtam, hol van.

- Megint a pasijánál…- sóhajtottam, majd letettem az asztalra a levelet, a kaját meg be a hűtőbe. Nem voltam éhes. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam és bevágódtam az ágyba. Tanulni kéne, de kinek lett volna már ilyenkor ahhoz is kedve. Próbáltam elaludni, de hiába, nem jött álom a szememre. Ha becsukom a szemem, folyton egy arcot látok és ez baromira idegesít. Forgolódtam az ágyban, majd mikor már nem bírtam, beraktam a kedvenc zenémet és hallgattam. Nem lett jobb… minden számról ő jutott eszembe.

- A fenébe, mi van már? Megőrülök. - fektettem tenyerembe az arcom. Hihetetlen mekkora hatással van rám ez az idióta.

Csörög az óra, kedd. Fasza, nem aludtam egy percet sem. Feltápászkodtam az ágyból, vettem egy hideg zuhanyt - mivel teljesen felforrtam az éjszaka. Olyanokra gondoltam, amiről soha, egy percig sem. - azután felöltöztem, benéztem a nővérem szobájába, persze nem volt otthon. Lementem a konyhába, s megmelegítettem a kaját. Viszont csak pár falat ment le a torkomon.

Iskolába menet azon törtem az agyam, miként kellene viselkednem vele. Persze, szokásosan, vagyis flegmán meg durván, de..úgy kéne bazd, hogy ne  piruljak el. Megráztam a fejem és mire észbe kaptam már a suliban voltam. Körbenéztem, de hál istennek nem találtam sehol.

- Jó reggelt Nagato-kun!- üdvözölt egy ismerős hang, és teljesen kirázott a hideg. Mögöttem állt, s megfordultam.

- Bazd meg Ayuzawa! Majdnem szívrohamot kaptam. - szóltam le a fejét pirulva, mire az csak nevetett. - Mi olyan vicces?

- Ne haragudj, de látni akartam a reakciódat. - kuncogott

- Adok én neked olyan reakciót, hogy a kórházban kötsz ki, idióta!- pufogtam

Észre sem vettem, de úgy beszélek vele, mint általában. Ez megnyugtatott, s egy pillanatra elfelejtettem a tegnapit.

- Jut eszembe, Nagato, nem jöttél tegnap suli után, történt valami?- nézett rám kérdően, mire lehajtottam a fejem.

Éreztem, ahogy az összes vér az arcomba áramlik, de össze kellett szednem magam. Nagy levegőt vettem és felemeltem a fejem, egyenesen a szemébe néztem. Azokba, melyek tegnap édes álmot láttam.

- Aludtál te szerencsétlen. - mondtam összeszűkült szemmel. Voltam bent, de te úgy húztad a lóbőrt, mint aki sosem aludt.

- Á, igen, tényleg!- tette mutató ujját az állához. - Mikor felébredtem már 6 is elmúlt, jót aludtam. - mosolygott

„Jó neked, bazd, én semmit nem aludtam az éjjel.”- gondoltam összeráncolt homlokkal. Észbe kaptam, hogy figyelem, s gyors elkaptam a fejem, majd elindultam az osztályterembe.

- Nagato!- szólt utánam, s megálltam. - Nem kapsz büntetést. - hallottam, és éreztem, hogy vigyorog.

Miután beértem a terembe- közben összeszedtem Harukawát, akinek be nem állt a szája- leültem a helyemre és lehajtottam a fejem. Csoda, hogy nem vette észre Ayuzawa, mennyire karikás a szemem.

- Hé, Hiro! Figyelsz te rám?- kérdezte bosszankodva Haru

- Bocsi, de nem sokat aludtam az éjszaka. - ásítottam

- Csak nem egy lánynál voltál, hmm?- kacsintott, majd perverz vigyor ült ki az arcára.

- Barom. Nem. - válaszoltam végignyúlva a padon.

Becsengettek, s megpróbáltam a tanárra koncentrálni, de nem ment. Magam elé állítottam a könyvemet és elaludtam. Álmomból egy nagy ütés ébresztett fel. Felemeltem a fejem, s a tanár mellettem állt karba tett kézzel, összevont szemöldökkel.

- Nagato fiam, tudod, mit kap az, aki az én órámon elalszik?- szórt villámokat a tanár szeme

- Körmöst?- tréfálkoztam álmosan

- Idióta! – szólt rám, majd adott egy tockost - Iskola után felmész a diáktanács termébe, és a táblára felírod 200x, hogy „Iskolában tilos az alvás!”

Arcomról eltűnt az álmosság, s kikerekedett a szemem. Inkább 400 körmös, mint hogy egész délután abban a terembe legyek bezárva, s ki tudja, lehet Ayuzawa is ott lesz. Sóhajtottam, majd bólintottam.

Óra után betolta a képét Kiru is.

- ’Reggelt!- köszöntött mindenkit, majd odajött hozzám. - Mizu, tesó?- kérdezte vidáman

- Semmi, de úgy látom, neked jó kedved van.

- Jajj már, mi ez a búval baszott kép? Történt tegnap valami? Voltál Takuminál?- ült le velem szemben

- Voltam, de az a szerencsétlen elaludt, szal hazajöttem. - válaszoltam részeket kihagyva a történtekből.

- Ó, értem, de miért karikásak a szemeid?- simított végig ujjával a szemem alatt. - Nem aludtál?

- Képzeld nem. –húztam el a fejem- Nem tudtam, most meg tökre ki vagyok. Ráadásul elaludtam órán és most mehetek fel a diáktanács termébe 200x felírni, hogy „Iskolában tilos az alvás!”.- mondtam flegmán

- Uhh, bebasztad.

- Azért ennyire nem kéne sajnálni.

- Jól van, tudod, hogy szeretlek, öcsi!- borzolta meg a hajamat és visszaült a helyére

- Te, amúgy miért csak most jöttél be?- fordultam utána.

- Dugó volt. - válaszolta mosolyogva.

Ahha, persze. Ezután eszméletlenül gyorsan telt a nap, s mire észbe kaptam, már vége is volt az óráknak. Na, essünk túl rajta. Elköszöntem Harutól, majd elindultam a már jól ismert terembe.

- Sok sikert tesó!- tette a vállamra a kezét Kiru, majd elhúzott.

Hát szerencsére szükségem is lesz. Szépen lassan indultam fel, s mikor odaértem, megálltam az ajtó előtt. A szívem a torkomban dobogott. Nem értettem miért izgulok ennyire. Imádkoztam, hogy ne legyen bent és eszembe jutott, hogy miért nem fordulok meg, s hagyom ki ezt az egészet. Hiszen, szabályszegéseim elérik a sok százat, ez is egy lenne közülük. Nem, ha most megfutamodom, tiszta szánalmasnak érezném magam. Megfogtam a kilincset és már húztam volna el az ajtót, mikor valaki megelőzött. Ayuzawa állt előttem, s ő is úgy meglepődött, mint én.

- Nagato? Mit keresel itt?- kérdezte cseppet sem kedvesen.

- Én… izé…- megembereltem magam, már amennyire tudtam- a tanár küldött ide, beengednél?

- Persze!- állt arrébb, majd besétáltam, s megálltam a terem közepén. - Elaludtam órán és rajtakapott a tanár.

- Izumi-sensei? Ő a legallergiásabb az órán való alvásra. - csukta meg maga mögött az ajtót.

- Nekem mondod?- álltam a tábla elé, s nem is néztem rá.

- Hányszor kell leírnod?- kérdezte, miközben visszaült a helyére

- 200x, hogy rohadjon meg. - vontam össze a szemöldököm, megfogtam a krétát, majd elkezdtem írni.

- Remélem nem zavar, ha én is bent leszek.

- Nekem mindegy.

Csönd volt, csak a kréta pattogása a táblán és a Takumi által rendezgetett papírok hangja hallatszott. Néhányszor rá pillantottam, de gyorsan visszaszegeztem tekintetem a táblára. Máskor azt éreztem, hogy engem figyel és akaratlanul is odanéztem. Párszor összeért a pillantásunk, ekkor gyorsan elfordítottam a fejem. Egy óra írás után a kezeimet ólomsúlyúnak éreztem, és levágódtam az egyik padba.

- Feladom, ez túl sok mondat. - nyúltam el hosszan a padon.

- Hányat írtál le eddig?- kérdezte miközben bepakolta az iratokat a fiókba

- 100-at. – válaszoltam kimerülten.

- Segítek a többit megcsinálni. - állt a tábla elé, s ránéztem

- Miért?- néztem rá kérdően

- Nincs jobb dolgom. - válaszolta-, na, gyere, én csinálom a baloldalon, te a jobboldalon. - fogta meg a karom majd felállított, s egész közel húzott magához. - Ezt már kibírod- mosolygott

Teljesen elvörösödtem, majd kiszabadítottam magam, és bólintottam. Hosszú volt a tábla, de ez volt a szerencse. Nem akartam túl közel állni hozzá. Csak éljem túl ezt a kis időt, minél előbb haza szeretnék érni.

 

De mint mindig, ez a nap sem úgy fog sikerülni, ahogy elterveztem.

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6