Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. fejezet: Infernal end:)

2011.10.22

Hiro szemszögéből

Már több mint egy hét telt el, mióta Takumi elment. Nem túl hosszú ez az idő, de nekem mégis szörnyen lassan telt, s olyan volt, mintha egy éve történt volna. A nappalokat általában edzéssel vagy videó játékokkal töltöttem, nem szóltam senkihez, még Kiruhoz sem, az éjszakáim pedig rémálmokkal voltak teli. A tanórákat emiatt folyton átalszom, s emiatt is kapom a büntetéseket. Nekem persze tök mindegy, legalább addig sem gondolok Takumira. Bár ez nem minden esetben válik be.

- Na-ga-to!- kemény, mély hang és egy papírlegyezővel mért csapás a fejemen ébresztett fel az óra közepén. Ásítva kiegyenesedtem, s karikás szemmel a tanárra néztem. - Nagato, mostanában folyton elalszol az órámon és ráadásul szörnyen nézel ki. Nem kellene éjszakánként olyan sokat videojátékoznod. - figyelmeztetett. Mintha emiatt lenne ez az egész… Ha tudná, mit érzek, tuti nem hablatyolna össze-vissza ez a vén szarkupac.

- Elnézést. Nem fordul elő többet. - válaszoltam monoton, s a padra könyököltem, s tenyerem az állam alá tettem, majd magam elé meredtem.

- Ajánlom is!- azzal folytatta tovább az órát.

Mikor kicsengettek, Kiru odajött hozzám, s leült velem szembe.

- Hé, kaptam egy sms-t. - vette elő a telefonját mire felkaptam a fejem.

- Takumitól?- kérdeztem izgatottan

- Nem hiszem, ez körüzenet minden vezetőnek. Az időpont van megadva. Yuu, gyere csak!- fordult barátnője felé.

- Na, mi a helyzet?- lépett közelebb a barna.

- Megvan az időpont. –kezdtem ideges lenni, így a padra csaptam.

- Mondd már, mikor lesz!

- Jól van, nyugi! Holnap, délután fél 5.- mondta, s felállt

Holnap, végre. Összeszorítottam az öklöm, s nagyot dobbant a szívem.

- Na, itt az ideje készülődni!- mondta Kiru, s rám nézett. – Mi van, nem akarod újra látni a szerelmedet, Hiro?- értetlenül ránéztem- Ha akarod, akkor told fel a segged és gyere velem. - fordult meg, majd hirtelen felpattantam, s követtem a két lányt.

- Hova megyünk?- kérdeztem, mikor elhagytuk az iskolát.  

- Oda, ahová téged soha nem engedtelek és nem mutattam meg, hol van. - válaszolta Kiru

- Heee? Azt akarod mondani, hogy Hiro még azt sem tudja, hol van?- nézett nagyokat Yuuki

- Dehogy tudja, direkt nem mondtam el neki, mert nem akartam, hogy lássa, milyen társaságban vagyok.

- Hé, én is itt vagyok, bassza meg!- mordultam rájuk dühösen, de ők rám se bagóztak.

Miközben mentünk, egy sötét sikátoron keresztül haladtunk tovább, majd egy kihalt utcában találtam magamat. Félelmetes volt, teljesen olyan érzésem volt, mintha este lenne.

- Nem is tudtam, hogy ilyen része is van a városnak. - mondtam halkan, bár magam sem értettem miért, nem a saját hangszínemen szóltam.

- Ó, sok mindent nem tudsz te még erről a városról, kicsi Hiro. - nézett hátra Yuuki

Beértünk egy üres mellékutcába, s sehol egy lélek sem, de valahogy más volt a levegő illata.

- Ez már a mi környékünk öcskös. - mosolygott hátra a nővérem, s megálltunk egy bazi nagy épület előtt. Egy elhagyatott raktárépület volt, de egész jó állapotban van.

Yuuki kinyitotta a hatalmas ajtót, s beléptünk rajta. Akármerre néztem mindenhol lányok voltak, s mikor megláttak bennünket, egyből elhallgattak, majd meghajoltak. Kiru előre ment, én meg elkaptam pár rosszalló pillantást. Megállt egy kerek asztal mögött én pedig ő előtte és intett, hogy felegyenesedhetnek. Sosem gondoltam volna, hogy a nővérem ilyen nagy kutya. Úgy láttam, hogy nagyon tisztelik, bár ez érthető, hiszen nála erősebb lányt még nem láttam. A teremben susmogás hallatszott, s minden szem rám szegeződött.

- Csend legyen!- kiáltott Yuuki, mire megint csend lett. - A főnöknek bejelenteni valója van.

- Lányok! Mint tudjátok, a yakuzák feje a halálán van. - szünet- és a fia, Takumi, nem szándékozik átvenni az örökségét, ezért, versenyt rendeznek, ami annyit tesz, hogy minden banda főnökei összemérik az erejüket Takumiéval, magyarul megküzdenek. Viszont az én bandámban nem én fogok harcolni, hanem Ő.- mutatott rám, mire ismét hangoskodás támadt.

- Kuss, legyen!- Yuuki fején megjelentek az erek- Ne pofázzatok, mikor Kiru beszél!- mondta dühösen, mire elhallgattak. Yuunak nagyon meggyőző hangja van ilyen szempontból

- De… de Nee-san! Miért ez a fiú és ki ez egyáltalán?- kérdezte az egyik lány

- Ő az öcsém!- válaszolta- és azért ő fog megküzdeni vele, mert személyes ügyei vannak Takumival. - Mielőtt valaki megint elkezd pattogni, igen, tudom, az én bandámból csak lány lehet az, aki kiállhat, épp ezért, Hirobol bandatagot csinálunk, vagyis beöltöztetjük lánynak. - hatalmas vigyor jelent meg az arcán, amit ki nem állhatok

- Hé, belementem abba, hogy lányt csináljatok belőlem, de remélem, nem akarsz csipkébe meg sminkbe pakolni!- förmedtem rá.

- Hogy merészelsz így beszélni Nee-sannal?- kiáltott rám egy rózsaszín hajú, mire szúrósan ránéztem.

- Fogd be, úgy beszélek a saját nővéremmel, ahogy akarok. - válaszoltam, mire az meghúzta magát.

- Nyugi, öcskös… Yuuki, elhoztad, amit kértem?- fordult barátnőjéhez

- Naná, hogy el. - vigyorgott, majd felemelt egy szatyrot.

- Akkor lányok, rátok bízom Őt. Csináljatok belőle hercegnőt!- vigyorgott perverzen, majd minden lány felém fordult. Eljött a vég!

Hátráltam, s magam elé tettem a kezem. Azt hiszem, ez még sem volt olyan jó ötlet. Hirtelen hátulról neki mentem egy nagydarab csajnak, s ő közrefogott.

- Ne… ne! Neeeeeeeee!- kiáltottam, s a lányok el is kezdték a kínzásomat.

- Jól van, először is vegyük le róla ezeket a fiús göncöket!- vigyorgott kajánul Yuuki, majd két lány elkezdett vetkőztetni.

- Ne..állj..! Kiru, bazd meg segíts már!- könyörögtem a nővéremnek

- Öcsikém a szépségért meg kell szenvedni!- válaszolta fülig érő mosollyal.

Mire észbe kaptam már csak egy szál gatyában álltam vagy száz lány előtt. Totál elpirultam, s azt sem tudtam mit csináljak, hisz még mindig tartott a méretes csaj. De az volt a legmegalázóbb, hogy nyál csorgatva néztek, végig pásztázták minden részemet.

- Aszta milyen dögös pasi- mondogatták – Olyan helyes és tök szexi teste van. Hé, Nee-san, ugye még szabad a srác?- kérdezgették

- Sajnálom, de már foglalt. - mosolygott Kiru

- Milyen kár, igen, nagyon kár.

- Hé, ha tíz másodpercen belül nem adtok rám valami ruhát, egyesével nyírlak ki titeket, büdös ribancok!- mordultam rájuk ingerülten- és veletek kezdem, Yuuki, Kiru!

- Jól van, jól van, csak ezt rád adom. - vett elő Yuuki egy fehér kendőt, majd rákötötte a szememre.

- Mi a faszt csinálsz?

- Meglepetés lesz!- basszus ezek engem ki fognak nyírni.

Pár perc múlva ismét ruhában éreztem magam, s meglepetésemre farmernadrágot és egy pólót adtak rám, majd a fejemre tettek valamit, ami szerintem paróka volt. Éreztem, ahogy lekerül rólam a kendő, s egy hatalmas tükröt állítottak velem szembe, amiben hosszú, vörös hajú lány állt.

- Basszameg! – hőköltem hátra

- Még nem vagy kész szívem!- tolt hátam mögé egy széket a barna, s most esett le, hogy a nagydarab csaj elengedett. Leültem a székbe, feladom, nem ellenkezek tovább.

- Ne vigyétek túlzásba!- dőltem hátra, majd engedtem, hogy kisminkeljenek. Három lány cicomázta az arcom. Alapozót kentek rám, a szempillámat kifestették, a számra pedig halvány szájfényt raktak.

- Móóó, olyan finom puha a bőröd, Hiro-kun!- mondta az egyik. Na vajon miért? Pasiból vagyok, minek sminkelném magam.

Miután készen lettem, elém raktak egy tükröt, s az eredmény tök meglepő volt. Alig kentek rám valamit, mégis úgy néztem ki, mint egy lány.

- Ez borzalmas!- ez volt az első reakcióm, mire a lányok megvetően rám néztek.

- Ne panaszkodj!- szólt Kiru- Ezzel a külsővel garantáltan nem fog megismerni Takumi.- kuncogott

Sóhajtottam, majd végignéztem magamon. Olyan, mintha nem is én lennék, gondoltam, de nem sokára véget vetek ennek az egésznek.

 

Takumi szemszögéből

Holnap, feküdtem az ágyamon, s a plafont néztem, holnap végre mindennek vége lesz! Már nem is vágyom másra, csak hogy vége legyen ennek az egésznek. Gondolataimból kopogás zökkentett ki.

- Szabad!- mondtam rá se hederítve, majd kinyílt az ajtó

- Hívattál?

- Igen, köszönöm, hogy szánsz rám egy kis időt Toru. - csuktam be a szemem- gyere beljebb!

- És, miről szerettél volna beszélni velem, főnök?- hajolt meg illendően, mire elkezdtem nevetni

- Főnök? Megvesztél? Ne hívj így, nem vagyok és nem is leszek az soha! Na de most más téma- ültem fel az ágyra, majd intettem, hogy üljön le az íróasztalszékre, de ő nem foglalt helyet. - Szóval, bocsánatot akartam kérni, amiért úgy rád ijesztettem a múltkor.

- Bocsánatot? Pff… ugyan, nem szükséges, nekem kellene bocsánatot kérnem, amiért gyáván megfutamodtam, és hogy mindenhová üldöztelek.

- Ne folytasd! Tisztában vagyok vele, hogy apám parancsait követted, valamint azt is tudtam, hogy figyeltetett téged, így mindent bele kellett adnod. - lesütötte a tekintetét. Torut már nagyon régóta ismerem és ő a legbarátságosabb a bandafőnökök között, bár ezt nem mindig mutatja ki.

- Hallottam a küzdelemről, amit rendezel. - mondta csöndesen

- Á igen, mindenkinek üzentem sms-ben.

- Ez azt jelenti, hogy nekünk is meg kell küzdenünk!- jelentette ki, bár ez inkább kérdésnek hangzott.

- Jaj, annyiszor eljátszottuk ezt, hogy színészként simán helytállnánk. - nevettem

- Ez most nem játék lesz, Takumi-san, ez most igazi lesz, de én, mint mindig, most sem vagyok hajlandó megütközni veled!

- Jellemző- erre felkapta a fejét- Egyébként nyugodj meg, ez is ugyanolyan játék lesz, mint a többi, ugyanis szeretnélek megkérni valamire.

- Megkérni?- nézett nagyokat

­- Jaja, ugye nem tudja senki se, hogy most itt vagy?- kérdeztem komoly tekintettel

- Nem, senkinek sem mondtam. - rázta meg a fejét

- Helyes, nos, a következőt kérném tőled. Egyszerű lesz: Le kell győznöd engem, hogy te lehess a yakuzák következő vezetője!- jelentettem ki nyíltan

- T-tessék?- nézett nagyokat és rá kellett támaszkodnia az asztalnak, hogy el ne essen meglepettségében.

- Mondtam, hogy ülj le- vontam meg a vállam

- De… de… mi..miért én?- kérdezte szaggatottan, s én sóhajtottam, majd hátravetettem a fejem ismét a plafont néztem

- Azért, mert benned megvan minden, ami kell egy jó vezetőhöz. Erős, bátor, okos és bölcs vagy, emellett tudod használni az embereket, és ha kell, fel tudod őket áldozni. Bennem ezek a tulajdonságok nincsenek meg és túl puhány vagyok ehhez, ráadásul szerelmes is lettem, amit tilt a yakuza törvény.

- Eltúlzod a dolgokat, én nem lennék képes… tudod, hogy mindent megteszek érted és apádért, de… ez…

- Mindent megteszel?- néztem rá féloldalasan- akkor ezt igazán megtehetnéd értünk!

- De én…

Mire észbekapott volna, már előtte álltam és ijedten nézett le rám. Nagyon magas volt, vagy két fejjel nagyobb, mint én, mégis ő jobban félt tőlem, mint fordítva. Megragadtam a gallérját és hihetetlen gonoszsággal a szememben néztem rá.

- Ha… én azt mondom, hogy legyőzöl, akkor le is fogsz győzni, világos? Mit gondoltál, miért téged választottalak? Azért, mert csakis te bírod ki a gyilkos énemet úgy, hogy ne kelljen idegösszeroppanással kórházban végezned! - láttam a szemében a zavarodottságot- Különleges vagy, mert nem látok a szemedben félelmet, ha rám nézel, te nem vagy olyan, mint a többiek!- hihetetlen mód erre a kijelentésemre elpirult, majd elengedtem a gallérját és az arckifejezésem ismét a régi lett. - gyorsan odakapott, mintha nem kapna levegőt és még mindig engem nézett.

- Mi… a terved?- kérdezte végül- mivel nem foglak tudni legyőzni, és ha hagyod, magad azt egyszerűen észreveszik a chip miatt, amit kapni fogsz.

- Tudom, egyszerű. Nagato Kiru elrendezte a dolgot. - álltam az íróasztalhoz, majd kinyitottam a fiókot.

- A Vörös Démon? – nézett nagyokat

- Jaja. - elővettem egy zacskót és felé mutattam, mire ő kérdően nézett rám. - Látszólag üres, de…- infravörös lámpával rávilágítottam és egy aprócska chipszerű kütyü volt benne.

- Mi ez?- kérdezte csodálkozva a fiú

- Erőnövelő chip, ami csak infravörös sugárral látszik. Ezt beteszed a fogadba és 2 percre az erőd a négyszeresére nő, ami nagy szó, így ki tudsz majd ütni úgy, hogy én mindent beleadtam- vigyorogtam

- És hogy hozom működésbe?- vette el a zacskót, majd kivette belőle az ujja segítségével.

- Azt majd megérzed, ugyanis a vezérlő Kirunál lesz, a gombot ő fogja megnyomni, ami működésbe lépteti a szerkezetet.

- Értem. - bólintott

- És még valamit szeretnék kérni.

- Mi lenne az?- kapta fel a fejét

- A szabály szerint, a vesztes sorsáról a győztes dönt. Két féle út van, vagy megöletsz, mint árulót, vagy meghagyod az életem és száműzöl, lemondatsz a nevemről és egy lyukas garas nélkül bujkálásra kényszerítesz. - nyelt egy nagyot, vártam egy kis ideig, majd folytattam. - Te a kivégzésemet fogod választani!

- Soha!- ellenkezett- ezt az egy dolgot nem fogom hagyni, nem, most azonnal megölhetsz, megkínozhatsz, de ezt az egyet nem vállalom be!- mondta dühösen, majd az ajtómhoz sietett, majd hangos csapódással elhagyta a szobát.

- Úgy látom, benne is van emberség, nem úgy, mint apámban. Ő képes volt megölni a legjobb barátját, és neked is képesnek kell, hogy légy rá. - suttogtam magam elé, majd kinéztem az ablakon. - Akkor úgy látszik, nekem kell megtennem…

 

Hiro nézőpontjából:

Az egész éjszakát a lányokkal töltöttem, nem mentem haza, s nem is tudtam sokat aludni. Egyre csak Takumi volt az eszemben, s mindent megtettem, hogy ne gondoljak rá, másnap délelőtt kínomban már takarítani kezdtem ezt a hatalmas kócerájt. Persze, erre is kaptam megjegyzést.:

- Mi ütött Hiroba? – nézett furcsán Yuuki

- Áh, csak nem tud magával mit kezdeni, nincsenek itt a videó játékai, ami lekötné. - válaszolta karba tett kézzel Kiru - Tudom, hogy mit érezhet most, próbálja terelni a gondolatait.

- Á, értem. –tette az álla alá a kezét a barna

Mire észbe kaptam az egész raktárház csillogott a tisztaságtól. Soha nem csináltam még ilyet és teljesen meglepődtem magamon. Kétszintes épület volt, amit a lányok szépen berendeztek maguknak. Az emeleten a raktárakat szobáknak rendezték be, a földszint pedig egy hatalmas szoba volt, ahova kb. száz lány kényelmesen elfért. Épp az első emeleti korlátot políroztam, mikor Kiru lentről megszólított.

- Hé, öcsi, gyere csak!- kiáltott, majd abbahagytam a munkát és lementem hozzá. - Nos, mivel nem soká itt az idő, elmondok neked pár fontos dolgot. - itt az idő? Ilyen hamar eltelt volna? Ránéztem a falon lévő órára és igaza volt, már fél négy és a küzdelem egy óra múlva kezdődik.

- Hallgatlak- néztem rá komolyan

- A neved mostantól Fukushima Hikaru és anyai ágról leszel az unokatestvérem. – bólintottam, bár a név elég vicces volt, s miután Kiru beavatott a tervébe, mindenki készülődni kezdett. - Szóval, világos minden?

- Mint a nap. - vigyorogtam

- Jól van, akkor mindenki készüljön! – kiáltott a többieknek Kiru - Fegyvert senki se hozzon magával és próbáljatok meg ne balhézni, míg ott vagyunk!- jelentette ki, majd heves éljenzések közepette, mindenki szétszéledt és készülődni kezdtek.

Indulás előtt, Yuuki még tartott rajtam egy rutinellenőrzést.

- Hé, Hiro, elcsúszott a vatta!- mondta, majd meg akarta igazítani, de basszameg, nehogy neki kelljen már, ezért elfordultam és magam tettem a helyére.

- Na így mos már jó lesz!- jelentettem ki. - Van még más bajom is?

- Igen, a hangod!- mutatott a torkomra- Beszélj lányosabban!- mondta furcsán vigyorgós arccal

- Majd igyekszem. - mondtam kicsit, ahogy kérte, lányosabban.

- Oké, ezt így tökéletes lesz!- kacsintott, aztán elindult a csapat. Csapatot mondtam? Tömegre gondoltam, ugyanis még csatlakoztak hozzánk lányok, s így olyanok voltunk mintha egy csapat nő meg akarta volna szállni a világot. Viszont ez engem nem érdekelt, egyre csak az összecsapásunkra tudtam gondolni.

A helyszín egy gyönyörű nyugati stílusú ház a külváros területén. Na, jó, most komolyan itt fogják megrendezni a küzdelmet? –gondoltam magamban és hitetlenkedve néztem az épületre.

- Hé, nyugi, nem a házban lesz, hanem annak a pincéjében. - közölte a mellettem álló Kiru

- Pince?- néztem nagyokat- Nem lesz az túl kicsi?

- Hehe, ez nem egyszerű pince. Át van rendezve egy több száz férőhelyes földalatti stadionná - na, most esett le az állam. Hihetetlennek és egyben viccesnek is tartottam. - Na, gyerünk!- mondta, majd a ház melletti kis épületbe vettük az irányt. Ott már nagyon sokan voltak, mind bandatagok és a főnökeik. Mikor meglátták a lányokat természetesen elkezdtek szópárbajozni, de Kiru mindenkit leintett, hogy inkább haladjunk. A bejáratnál két nagydarab biztonsági őr kérte el a belépőt, ami az az sms volt, amit a főnököknek kiküldtek. Bevonultunk a kis épületbe s ott a talajon volt egy hatalmas pinceajtó, azt kinyitották és lépcsőn kellett lemennünk helyszínre. Mikor leértünk, egy hosszú alagúton át kellett tovább haladnunk. A kijáratánál volt egy nagydarab ember, akinek meg kellett motozni azt, aki be akart lépni a terembe. Először Kirut, majd Yuukit, végül engem vizsgált át. Valószínűleg valami gyanús volt neki ott elől és megfogta a műmelleimet.

- Hé- néztem rá villámló tekintettel, s olyan lányos hanggal ahogy tudtam- Vigyázz, hova nyúlkálsz- mondtam, majd egy jobb egyenessel kiterítettem, s azzal tovább álltam.

- Erre mi szükség volt, Hikaru-chan?- súgta oda a nővérem

- Az lett volna a gyanús, ha nem reagálok semmit rá nem?- néztem rá teljes komor ábrázattal, majd mikor nagyjából mindenki megvolt, beljebb mentünk. Hihetetlen látvány tárult a szemem elé. Az egész egy hatalmas csarnok volt, olyan, mint a bokszmérkőzéseken, több száz férőhelyes nézőtérrel és ringgel, valamint egy külön lelátóval, ahol már ott ült a fővezér a feleségével és ott volt Takumi is.

Mi egy számunkra kijelölt nézőtérre mentünk, s közvetlen mellettünk, bal oldalt volt a yakuzák fejének asztala. Az elsősorban álltunk meg, s én önkéntelenül is Takumira néztem. Egy testhez simuló atléta és egy tréning nadrág volt rajta, s karba tett kézzel állt. Szeméből nem sok mindent tudtam kiolvasni, a tekintete üres volt. Hirtelen errefelé nézett, s én gyorsan elfordítottam a fejem.

- Hé, ne nagyon bámuld, ne felejtsd el, mit mondtam neked!- szólt rám Kiru

- Jól van, tudom. - válaszoltam

Egyre többen jöttek, s negyed óra múlva már teljesen tele volt a csarnok. Egy harmincas, teletetovált kopasz ember lépett a ringbe mikrofonnal a kezében és mindenkit csendre intett.

- Üdvözlök mindenkiiiiiiiiiit!- kiáltott bele a mikrofonba- Remélem, tudjátok, miért vagyunk itt!- mutatta a mikrofont a közönségnek, mire mindenki hatalmas igennel válaszolt. - Ma a yakuza történelemben először az örökössel kell megküzdenie a bandavezéreknek a legkiemelkedőbb, leghatalmasabb pozícióért, közületek lesz valaki, aki irányítani fogja az összes bandát, itt Japánbaaaan - ismét hangos éljenzések, és üvöltések. Úgy éreztem magam, mint egy állatkertben. – És most ismertetném a szabályokaaat! Az győz, aki földre tudja kényszeríteni az ellenfelét bármilyen módszert, használhattok. Ha az egyik véletlenül esik el, azonnal kizárjuk és a győztes a másik fél lesz!- brutális egy küzdelem lesz, már előre látom. - Ennyi lenne a szabály és most pedig, elmondom, mi történik az örökössel, Ayuzawa Takumival, ha valaki kiüti. Két módszer közül választhat a győztes, az egyik az, hogy kivégezteti, mint árulót, a másik pedig, hogy száműzeti, megfosztja vagyonától és nevétől, s kikergeti az országból! - felkaptam a fejem, s Kirura néztem, ugyanis ezt nem mondta el, mire ő csak rám mosolygott, majd az éljenzések közepette a fülembe súgott egy igencsak megnyugtató információt. - Most pedig bejelentem, hogy ki lesz az első bandavezér, akivel Takuminak meg kell küzdenie!- elővett egy borítékot, majd belenézett. - Az elsőőőő nem máááás, miint aaaaaa kék köpenyesek vezetője, Higurashiiii Ennosukeeeeeee!- a kék köpenyesek hangos éljenzésben törtek ki. - Most pedig, kapnak öt percet, hogy felkészüljenek a küzdelemre. - azzal lemászott a ringről.

- Látom, ti is megérkeztetek Nagato!- lépett közelebb Toru mosolyogva, s Kirura nézett.

- Ja, itt vagyunk!- vigyorgott a nővérem

- Remélem, tudod, mit kell tenned, Kiru!- tennie? Néztem nagyokat hol az egyikre, hol a másikra. – Ha lehet, ne nagyon üttesd ki magad!

- Nyugi, ez nem fog megtörténni. Változik a terv Toru!- mondta ki egyszerűen, majd a fejemre tette a kezét.

- Hogy érted ezt?- kérdezte meglepődve, s mintha megijedt volna.

- Ő fog megküzdeni helyettem!- mondta közelebb lépve hozzá. - Rád már nem lesz szükség, ugyanis, ő ki fogja ütni!

- Tessék? De hát nem így volt megbeszélve Takumival!- pislogtam nagyokat, hisz nem értettem miről van szó. - Ki ez a lány?

- Ő az unokatestvérem és tudom, ez a saját taktikám. Figyelj, Toru, ha nem akarod, hogy Takumi általad halljon meg, akkor jobb, ha rám bízod ezt!

- De a chip nélkül nem tudja legyőzni őt!- chip? Anyám, mi a fene folyik itt?

- Az a chip nem működik, Toru. - mosolyogott Kiru- Csak egy sima, egyszerű láthatatlan fogtömés, és nem chip.

- Tessék?- nézett nagyokat

- Tök mindegy, ez most nem fontos!- nézett rá komolyan- a lényeg, hogy a meccset Hir… vagyis Hikaru fogja megnyerni.

Mire válaszolni tudott volna, a kommentátor ismét a ringben állt, s megkérte a versenyzőket, hogy foglalják el a helyüket. Először Takumi állt be, kezén kötés volt, s más testrészét egyáltalán nem védte. Ezután beszállt az ellenfele is. Gongütésre elkezdődött az összecsapás. Higurashi támadt először, amit Takumi kikerült, és egy jobb egyenessel válaszolt rá, aki majdnem elesett tőle, de nagy szerencsével meg tudta tartani az egyensúlyát, majd köpött egyet, jelezve, hogy semmi baja és vigyorogva ismét neki ment.

Szemem egy pillanatra sem vettem le Takumiról. Hihetetlenül gyors és erős, s a harmadik támadás után Takumi megunta a dolgokat, egy rúgással kirepítette őt, s egyenesen a közönség felé repült, akiket szerencsésen hátraborított. Mindenki nagy döbbenettel fordult a feszteshez, a bíró pedig Takumi kezét felemelve ordította, hogy ő lett a győztes.

- Hát, ez elég szánalmas volt!- ásított mellettem Yuuki

- Miért játszik az ellenfeleivel? Miért nem üti ki őket egyből?- kérdeztem elgondolkodva

- Azért, mert annak nem sok értelme lenne. - válaszolta a barna- Takumi nem csak az erejüket nézi, hanem az állóképességüket is és a megfontolt támadásaikat is, trükköket, satöbbi. Aki csak ész nélkül támad az ellenfelére, az nem lehet jó vezető. - sóhajtottam egyet, majd szólították a következő bandavezért. Most a piros köpenyesek vezetője jött, aki még egy Torunál is nagyobb darab huszonéves srác volt, természetesen ő is agyon tetoválva.

Takumi őt is se perc alatt kiütötte. A következő a sárga sálasok voltak, ami a Toru bandája volt, így neki kellett a ringbe állnia. Mielőtt kiment, még hátrafordult és Kirura nézett.

- Úgy csinálom, ahogy mondtad! Bízom a kiscsajban- mondta, majd elindult a ringbe, s megállt a fiú előtt. Farkas szemet néztek egymással, s most Takumi indított támadást, amit Toru kikerült és hátulról próbálta meg megütni, sikertelenül, mert a barna elkapta az öklét, de a férfi megőrizte a higgadtságát és kirántotta az öklét, majd ütni készült, Takumi pedig nem mozdult, várva az ütést, ám Toru lába megcsusszant és elesett, majd kiterült a földön. A barna csak állt nagy szemekkel, s nem tudta mi van. A bíró megfogta Takumi karját és felnyújtotta, azt kiáltva, hogy ő a győztes, de ő a már felálló fiút nézte értetlenül. Toru lement a ringből, s átadta a pályát. Öröm volt nézni Takumi összezavart képét és tudtam, hogy most én jövök.

A bíró szólította a következőt, akik mi voltunk, s Kiru megindult a ringbe.

- Majd akkor gyere, ha szólok!- mondta rám nézve. Takumi szúrós pillantásokat vetett a nővéremre, aki mosolyogva üdvözölte.

- Ha felkészültetek, akkor…

- Várj!- tette fel a kezét Kiru- Lemondom a meccsemet, mivel nem vagyok valami jól!- senki nem értette és hangos sugdolózások kezdődtek. - Ezért, van egy olyan szabály, hogy választhatok magam helyett valakit a saját csapatomból, igaz?- nézett a bíróra

- Így van. - válaszolta a bíró, majd átadta a terepet, s Kiru intett, hogy feljöhetek. Végre itt az idő, s lesütött szemmel bújtam át a korláton és pacsival váltottam le Kirut, aki még egy sok szerencsét eleresztett.

- Neved?- kérdezte a bíró.

- Fukishima Hikaru.- válaszoltam lányosan

- Rendben, akkor kezdjétek!- lépett távolabb a bíró, s én elmosolyodtam, majd beálltam támadó állásba.

- Szóval, Ayuzawa Takumi. Remélem felkészültél a totális vereségre!- vigyorogtam rá, s eldöntöttem, hogy mindent bele adok.

 

Takumi szemszögéből

Szombat, reggel 9:00.

Óracsörgésre ébredtem, pedig nem emlékeztem, hogy beállítottam volna. Felültem, s a fejemhez kaptam. Fáj. Mintha szét akarna robbanni. Pár percig ülve maradtam, hátha elmúlik, de nem, egyre erősödött a fájdalom. Felöltöztem, s lebotorkáltam az emeletről a konyhába. Szerencsére senki sem volt a közelben. A gyógyszeres fiókból kivettem egy fájdalom csillapítót, majd engedtem egy pohárba vizet, s azzal együtt bevettem a gyógyszert. Nekitámaszkodtam a mosogató kagylónak, s álltam egy kis ideig. Megpróbáltam visszaemlékezni arra, hogy kerültem bele az ágyba, mert a tegnap este teljesen kiesett. Emlékképek jelentek meg, s hát persze! Nem tudtam elaludni, így lementem a nappaliba tv-zni, aztán megláttam azt a polcot, ahol a szeszes italok vannak, s levettem onnan egy üveg bort. Vagy kettőt? Passz, az a lényeg, hogy valószínűleg leittam magam, s most másnapos vagyok. Zsír, pont azon a napon, mikor életem legfontosabb mérkőzéseit vívom. Odakint beszélgetést hallottam, s felegyenesedtem, már amennyire tudtam, majd kimentem a konyhából. A lépcső mellett anya és az apám volt tolókocsiban. Mind ketten felém fordultak.

- Á Takumi, felébredtél? Jó reggelt!- köszöntött mosolyogva édesanyám

- Igen, jó reggelt!- apámra néztem, s meghajoltam- Édesapám, remélem nem baj, hogy az éjszakát itt töltöttem.

- Chh… azt csinálsz, amit akarsz!- kaptam az éles választ- Kaneko, vigyél az ebédlőbe

- Rendben, szívem! Te nem jössz Takumi?- fordult felém- Olyan régen voltunk már így együtt!

- Sajnálom, de nem vagyok éhes és még van pár dolog, amit el kell intéznem a küzdelmek előtt. - szomorúan bólintott, majd betolta az öreget az ebédlőbe.

Anyával tegnap beszélgettünk, s elmondtam neki, mit tervezek, bár nem kellett volna.

- Kicsim ezt nem teheted!- tört ki, s letérdelt velem szembe, majd megfogta a kezem. - Ha te meghalsz, az én életemnek sincs semmi értelme! Ne hagyj engem egyedül Takumi!- kérlelt, s hatalmas könnycseppek gurultak le az arcáról, rá a kezemre.

- Nem leszel egyedül, anya. Szeretnék kérni valamit. - kérdően, nagy szemekkel rám nézett- Szeretném, ha keresnél magadnak egy olyan férfit, aki szeret és megbecsül!- néztem rá

- Hogy… kérhetsz tőlem… ilyesmit! Nekem édesapád…

- Te nem szereted őt! Kényszerből lettél a felesége, mert az apád tartozott neki, amit nem tudott kifizetni, s téged adott helyébe! –megfogtam az arcát és óvatosan felemeltem. A szeme olyan, mint Hiroé, hatalmas és gyönyörű. - Anya, szeretni valakit a legcsodálatosabb érzés a világon, s én azt akarom, hogy te is megtaláld az életed párját, mint ahogyan én. Ígérd meg, ha az öreg meghal, új életet kezdesz!- öleltem magamhoz.

- Megígérem!- suttogta halkan

Azóta a témát lezártuk, s nem beszéltünk erről. Hamar eltelt a délelőtt és a délután is, így mire észbe kaptam már 4 óra volt. Apámmal és anyámmal lementünk az alagsorba, amelyet direkt ilyen célokra alakítottunk át. A főnökök a bandájukkal már gyülekeztek, s nemsokára Kiruék is befutottak, majd Toru is megérkezett. Hamarosan a narrátor ismertette a szabályokat megkaptam az első ellenfelemet, így elkezdődött a harc. Mielőtt kimentem volna, édesanyám megfogta a kezemet, s könnyes szemmel sok sikert kívánt. Bólintottam, majd bemásztam a ringbe, majd a kék köpenyesek vezetője elém lépett. A bíró jelezte, hogy elkezdhetjük a harcot, s ahogy ígértem, komolyan vettem, viszont eljátszadoztam vele egy darabig, majd mikor meguntam, egy rúgással a közönség felé küldtem, így szószerinti kiütéssel én győztem. A másik ellenfelemet is könnyedén legyőztem, s már alig vártam a következőt, hiszen volt egy olyan érzésem, hogy…

- Most pedig következzen a sárga sálasok vezetője Minekawaaa Toruuuu!- mindenki nagy éljenzéssel fogadta, s én megnyugodtam. Elszánt tekintettel állt elém. A bíró jelzett, hogy kezdhetünk, s most én támadtam először, amit ő ügyesen kikerült, majd hátulról próbált megütni, amit hárítottam, s megfogtam az öklét.

- Jó vagy. - mosolyogtam, s lazítottam az ökle szorításán, így ki tudta húzni, majd léptem egyet hátra, s vártam, hogy üssön. Eljött az idő.

Nagy puffanást hallottam, s Torut a földön találtam. Mi a fenét csinál?- értetlenül álltam előtte, s rámeredtem. A választ a bíró adta meg.

- Ez hihetetlen, kedves nézők! Toru hirtelen megcsúszott és elesett. Így sajnos a győzelem a Takumiéééé!- emelte fel a kezemet, s szóhoz sem tudtam jutni. Miközben felállt, s indult volna le a ringből még odaszólt:

- Sajnálom, Takumi!

Nem hittem a fülemnek! Legszívesebben lementem volna és addig ütöttem volna, míg ki nem köpi miért tette! De mire utána akartam volna menni szólították a következőt.

- Nagato Kiru, az NJCS-ből!

Sóhajtottam, s tudtam, hogy valamiben mesterkedik- vetettem rá szúrós pillantásokat, s mikor a bíró jelezni akart, hogy kezdhetjük, leintette. Mégis mit tervezel, Kiru?

-  Várj!- tette fel a kezét Kiru- Lemondom a meccsemet, mivel nem vagyok valami jól!- senki nem értette és hangos sugdolózások kezdődtek. - Ezért, van egy olyan szabály, hogy választhatok magam helyett valakit a saját csapatomból, igaz?- nézett a bíróra, s én már tényleg nem értettem semmit.

Egy vörös hajú lány lépett a ringbe, s ő váltotta le Kirut.

- Neved?- kérdezte a bíró.

- Fukishima Hikaru- válaszolta, s a hangja elég erőltetetten csengett

- Rendben, akkor kezdjétek!- lépett távolabb a bíró, s látszott rajta, hogy komolyan gondolta, bár a szemét nem láttam a haja miatt.

- Szóval, Ayuzawa Takumi. Remélem felkészültél a totális vereségre!- vigyorgott, majd én is beálltam támadóba.  Ki a fene lehet ez a csaj?

Elkezdődött a harc, s ő támadott elsőnek. Hihetetlenül gyors volt, s épp időben sikerült kitérnem az ütése elől. Most nem szabad hülyeségeken törnöm a fejem, bár már tök mindegy, hiszen a tervemnek lőttek. Ismét támadott, most folyamatos rúgásokkal, s ütésekkel. Az egyik balegyenest majdnem sikerült betalálnia, ám kezemmel elhárítottam, s ekkor hátra ugrott.

- Azt hallottam- szólt közbe-, hogy Hiro-t megbántottad, s cserbenhagytad. - kikerekedett a szemem

- Honnan tudsz te erről?- kérdeztem mérgesen

- Chh… azt nem kell tudnod. - válaszolt, s ismét ököllel támadt- Tudod te mennyit szenvedett?- az ütései egyre erősebbek, s felgyorsított. - Tudod te, hány álmatlan éjszakái voltak miattad?- a hangja… kétségbeesett?- Tudod te milyen magányos?- a hangja.. olyan ismerős..most esett le, hogy leengedtem a védelmem. Ökölbe szorította kezét, s behúzott egy jobbegyenessel, minek következtében elvesztettem az egyensúlyom, s a földre estem. Ki ez a lány?

 

Hiro szemszögéből

Kérdések, összezavaró kérdések, s egy jobbegyenes. Mindössze ezek kellettek ahhoz, hogy kiüthessem Takumit. Elkeseredett voltam, dühös, s legszívesebben meghaltam volna. Annyira fáj, hogy az kibírhatatlan. Nem értettem, miért, de amikor kitért a támadásom elől, s hozzámért elöntött a forróság, s úgy éreztem, a szívem mindjárt kiugrik. Most a földön ül, s engem néz. Nem… nem engem néz, hanem azt a lányt, aki kiütötte.

- Tudod te…- csúsztattam be a kezem a felsőm alá lehajtott fejjel, s kivettem a vattákat. Nem láttam a szemeit, csak ezt hallottam.

- Mit... Csinálsz?

- Tudod… te.- éreztem, ahogy legördül egy könnycsepp az arcomon, s most ránéztem, majd megfogtam a parókám és lassan levettem magamról, majd másik kezemet a szívemre tettem. - Tudod, mennyire fáj idebent?- potyogtak a könnyeim, s a paróka végül lekerült a fejemről. Takumi arca falfehér lett, s rám meresztette a szemeit, a közönség értetlenül nézte az eseményeket.

- Hi..Hiro?- szemében megjelentek a könnycseppek

- Bazd meg!- kiáltottam rá- Akkora egy marha vagy! Miért akarsz mindig mindent egyedül megoldani? Ennyire nem jelentettem neked semmit?- ordítottam, most végre kiadhatom magamból a felgyülemlett feszültséget. – Azt mondtad felejtselek el, de hogy? Hogyan, amikor az életem részévé váltál? Még ha megmondanád, sem tudnálak elfelejteni, nem érted?- szorítottam a parókát s a kezemet a szemem elé tettem, s sírtam. Hirtelen erős karok fonták körbe vállamat, s mire észbe kaptam Takumi ölelő karjaiban voltam.

- Annyira sajnálom. – hangja szomorúan csengett- Bocsáss meg!

- Most legszívesebben kinyírnálak. - bújtam hozzá, majd megfogta az állam, s felemelte, hogy belenézhessek a szemébe. Könnyes volt, s csillogtak.

- Akkor ölj meg! Általad szeretnék meghalni. –mosolygott- Nekem úgy is ez a sorsom.

- Ez nem igaz!- néztem rá mérgesen- Én győztem és én azt csinálok veled, amit akarok nem?- toltam el magamtól, s a bíróra néztem.

- Őmm.. igen, a szabály szerint. De van egy kis gond. - nézett rám- Te nem lány vagy, így az NJCS tagja sem.

- Ez így nem teljesen igaz!- jött fel a ringbe Kiru- Hiro nem fiúként győzött- vette el tőlem a parókát és rányomta a fejemre - hanem lányként. Hikaru-chanként. És egyébként már ő is az NJCS tagja, szóval teljesen sportszerűek voltunk.

- Ő… nos, ez igaz…- nézett furcsán a bíró

- Kiru,- szólította meg Takumi még mindig engem ölelve. – Tudtam, hogy tervezel valamit.

- Jól gondoltad. –mosolygott-, De ha még egyszer meg mered bántani az öcsémet, kiheréllek, világos?

- Rendben. –mondta, majd rám nézett- Szóval, mit akarsz velem csinálni?

- Chh… fogd be! Életben hagylak… egyelőre.

- Akkor kihirdetem a győztest!- fogta meg a kezem a bíró, s felemelte. - Fukishima Hikaru!

A lányok mind tapsoltak, s fütyültek, Yuuki persze megint bekiabált valami hülyeséget:

- Hééé… csókot kérünk!

Vetettem rá egy rosszalló pillantást, de Takumi maga felé fordított, levette a fejemről a műhajat, s megcsókolt.

- Nekem Hiroként kellesz, s nem Hikaruként.- szakította meg a csókot.

- Elég ebből! – kiáltott ránk egy érces hang valahonnan távolról

Mindenki az öregúrra nézett, aki a ring melletti asztalnál volt, s tajtékozott a dühtől. Valószínűleg ő Takumi apja, s ha jól látom, tolószékben ül, mellette pedig egy nő, ő bizonyára az anyukája.

- Szégyenbe akarsz hozni mindenki előtt, Takumi?- kiáltott érces hangon, s beleköhögött. – Az én fiam nem lesz meleg, nem, nem hagyom! Soha!

- Nyugodj meg kérlek, ne húzd fel magad!- próbálta nyugtatni a nő, sikertelenül

- Fogd be a szád, Kaneko! Te tudtad, mi?- nézett dühösen az asszonyra, aki sírásban tört ki. – Ostoba némber!- üvöltött. Takumi elvette a bírótól a mikrofont, s beleszólt

- Ne merd bántani anyát, ő semmiről nem tehet! Megkértem, hogy ne szóljon neked és amúgy sem lenne hozzá semmi közöd!

- Ostoba kölyök!

- Te már nem parancsolsz senkinek, ugyanis te már nem vagy főnök, csak egy öregember! Hirot illeti ez a cím!

- Amíg élek, addig soha!- üvöltött a mikrofonba

- Én nem kérem a címet!- léptem közelebb Takumihoz, s a fülébe súgtam.

- Ó, rendben, igazad van! Hiro nem él a yakuza vezetői címmel, tehát átadja - néz a közönség soraiba-, aki a legjobban szerepelt a versenyen, Torunak! – Mindenki rá nézett, s ő csak értetlenül állt. - Gyere fel!- kérte Takumi, s a fiú, piruló arccal feljött a ringbe, a bíró pedig felemelte a kezét.

- Tehát a győztes, Toruuuu!- mindenki éljenzett, az öreg pedig hirtelen rosszul lett.

- Szívem!- tartotta meg az asszony, s hirtelen elhallgatott mindenki. - Hívjon már valaki egy mentőt!- sírt, majd a bíró tárcsázni kezdett.

- Takumi, nem kellene oda menned apádhoz?- kérdeztem tőle

- Minek? Úgy is meg fog halni!- vonta meg a vállát

- Takumi!- néztem rá gonoszul- Jól van, majd imádkozom érte, de nekünk még van egy kis dolgunk. - nézett rám vigyorogva

- De mi lesz édesanyáddal?- kérdeztem

- Vele ott lesz a dadám, nem lesz baja. Na, gyere!- fogta meg a kezem!

- Hé.. hova megyünk?- kérdeztem

- Egy nyugis helyre!- nézett rám- Kiru-chan, mi leléptünk!

- Jó mulatást!- intett, majd elhagytuk a helyszínt, s miután kiértünk a kis kunyhóból, a nagy ház felé tartottunk. Takumi kinyitotta a hatalmas kaput, s beléptünk az épületbe. Gyönyörű volt az egész. Középen egy lépcső volt, amin az emeletre lehetett felmenni.

- Ne most nézelődj- súgta a fülembe, s elpirultam. Megfogta a kezemet, s felvezetett, majd egy kis szobába értünk.

- Ez az én szobám. – nyitott be az ajtón, s beléptem

- Otthonos- álltam meg a közepén- Te… ne hidd azt, hogy máris megbocsátottam. - néztem rá mérgesen.

- Tudom. – hajtotta le a fejét- Kérlek, hadd próbáljam meg eloszlatni a kétségeidet és a bánatodat!- lépett közelebb, s én ránéztem- Had bizonyítsam be, hogy mennyire sajnálom!- ezt az utolsó mondatot már suttogta, s a szívem egyre gyorsabban kezdett verni.

- Rendben. – mondtam halkan- Bizonyítsd be!- néztem rá, s megcsókolt, olyan szenvedélyesen, hogy a kétségeim és a bánatom egy szemvillanás alatt szertefoszlottak. Keze a felsőm alá csúszott, s az ujjaival elérte a mellbimbómat. Felsóhajtottam, s levette rólam azt, majd én is levettem róla az ujjatlan pólót, majd az ágy felé irányított, s ráfektetett, ezután ismét megcsókolt. Nem ellenkeztem, már nem volt erőm hozzá. Kezével végigsimított a hasamon, s a nadrágomra tévedt. Kicsatolta az övet, majd lehúzta rólam, s kezét az alsógatyámba csúsztatta, s érintésre felnyögtem.

- Hiro- csókolt végig a nyakamon, majd a mellkasomon, majd a nyelvével a mellbimbóimat kezdte ingerelni. – Felizgultál!- mondja mosolyogva, majd lecsúsztatta az alsónadrágomat így szabad teret engedve meredező férfiasságomat.

- Fogd be!- mondtam pirulva, majd ő is levette a nadrágját az alsójával együtt, s én fülig pirultam. Fölém hajolt, s szenvedélyesen megcsókolt, s én visszacsókoltam. Hirtelen megszakította a csókot.

- Hiro... emlékszel az első alkalomra?- kérdezte

- Hülye, hogy jön ez most ide?- néztem rá mérgesen

- Azt mondtad, hogy nem vagy kész rá, és nem tudod még, hogy mit érzel.

- Emlékszem. – fordítottam el a fejem

- És? Most mit érzel irántam?- fordította felé a fejemet

- Szeretlek!- mondtam pirulva, s ő elmosolyodott

- Akkor ez azt jelenti, hogy…

- Idióta, kussolj, inkább csináld!- pirultam el

- Rendben. – becsuktam a szemem, s ő óvatosan belém hatolt, s mikor bennem volt egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat. – Hiro!- nézett rám kétségbeesetten- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni!

- Nem baj.. Nem vészes!- húztam le magamhoz egy csókra, csak hogy megnyugtassam.

- Folytassam?- kérdezte a csók után, mire bólintottam. – Jó, de szólj, ha fáj!- elkezdett mozogni bennem, s közben szenvedélyesen csókolt. A fájdalom helyét felváltotta a gyönyör, s mind a ketten egyszerre értünk fel a csúcsra. Takumi lihegve rám dőlt, s átölelt. – Annyira szeretlek Hiro!

- Én is téged!- mosolyogtam, aztán észbe kaptam. Mit mondtam? – Héé, szállj le rólam, nehéz vagy!- mondtam, s próbáltam magamról legurítani kevés sikerrel.

- Móóó… olyan jó lenne, ha mindig olyan lennél, mint szex közben!- nézett rám hülye fejjel, s én rá ütöttem.

- Hülye, ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat!- ásítottam, s mellém feküdt, majd maga felé fordított, s átölelt.

- Álmos vagy? Hosszú volt ez a nap, igaz?- bólintottam, s hozzá bújtam. Nem értettem miért gyengülök el folyton a karjaiban. Ő tényleg megváltoztatta az életemet!

Másnap reggel miután mindketten felkeltünk, s lementünk az étkezőbe, Takumi édesanyjával és Toruval futottunk össze, akik szörnyű hírt hoztak.

- Kicsim..- kezdte az édesanyja- Apád meghalt!- mondta könnyes szemmel

- Értem. – hajtotta le a fejét Takumi

- A temetés 5 nap múlva lesz. – mondta halkan Toru

- Takumi! Édesapád végül megtért és elfogadott téged, úgy ahogy vagy, valamint Torut is, vezetőnek. – mire ő csak bólintott, majd szó nélkül meghajolt, s bement az ebédlőbe.

- Hiro-kun!- szólított meg az asszony- Kérlek, vigyázz Takumira! Ő nekem a legfontosabb a világon, nem akarom elveszíteni!

- Ezt akár meg is ígérhetem. – mosolyogtam rá, s halkan hozzátettem- Én sem akarom még egyszer elveszíteni.

A vasárnapi napot Takuminál töltöttem, s csak este kísért haza. Azt mondta, hogy nem marad a családi fészekben, hanem visszaköltözik az albérletbe. Toru ugyanis megígért az apjának, hogy feleségül veszi Kaneko asszonyt, s ő odaköltözik hozzájuk. Takumi pedig nem akarta őket zavarni.

- Akkor holnap a suliban találkozunk!- csókolt meg a kapuban

- Oké..- mondtam, majd intettem, s bementem. Otthon Yuuki és Kiru vártak vigyorogva, s rákényszerítettek, hogy mindent mondjak el.

Másnap a suliban mindenki meglepődött, mikor Takumi megjelent, s szeretettel fogadták. Persze mindent meg kellett nekik magyarázni, hogy miért ment el, stb…

Így visszatértünk a rendes iskolai kerékvágásba. Már egyikőnk sem tartozott egy bandához sem. Mármint ami Takumit meg engem illet, ugyanis Kiru lett Toru jobb keze, így ő még mindig a yakuza csoport tagja. Yuuki is mindenhova követi a nővéremet, szóval ő sem lépett ki a bandából. Takumi visszakapta a diákelnök pozícióját, s engem továbbra is megfigyelés alatt kell tartania.

 

Én meg, nos, élem az életemet, azzal a különbséggel, hogy most Takumival kell megosztanom, s úgy érzem, legbelül nagyon is sokat változtam, mert az, hogy ő mellettem van, számomra a legnagyobb változást jelenti!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6