Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. fejezet

2011.08.27

10. fejezet

Távolodik, egyre csak távolodik, és hiába nyújtom ki a kezem felé, nem érem el. Már megint ugyanez az álom és ez most talán teljesül is. Lassan kinyitottam a szemem, s a plafont kezdtem el fürkészni. Eszembe jutottak a történtek, s egy pillanatra azt gondoltam, hogy csak álmodtam, de éreztem, hogy ez megtörtént. Takumi, a verekedés, a csók, minden itt lebegett a szemem előtt. Ökölbe szorítottam a kezem, s belevágtam a mellettem lévő falba, ami kicsit megrepedt.

- Látom, jó erőben vagy, öcsi. - nyitott be kopogás nélkül Kiru

Felültem az ágyon, s a takarót néztem.

- Mi történt?- kérdeztem

- Miután elájultál?- bólintottam, majd leült az ágyamra- Felhívott Takumi és megmondta, hol vagytok. Míg odaértünk ott ült melletted, te pedig eszméletlen voltál.

- Chhh….miért nem hagyott ott az a balfasz?- vicsorogtam

- Szerinted? Na, mind egy, miután odaértünk Harukawával azt mondta, hogy ne keresd és felejtsd el.

- Szánalmas. Egyfolytában ezt hajtogatja, de tudhatná, hogy ez úgy sem megy.

- Pedig muszáj lesz, Hiro. Visszament az apjához és elfogadja az örökséget, amit hátrahagy az öreg. Többé nem találkozhattok.

- Mi… mit mondtál?- néztem döbbenten a nővéremre, de ő csak lesütötte a szemét. – Ezt Takumi mondta? – bólintott- Az a szemét köcsög!- ütöttem egyet a paplanomba- Ő volt úgy oda értem, ő mondta, hogy nem akar elveszíteni, most meg ezzel jön? – akaratlanul is legördült egy kövér könnycsepp az arcomon.

- Hidd el, nem volt más választása!

- De igen, lett volna. Mindig mindent egyedül akar elérni és ez rohadtul idegesít. Én ezt nem fogadom el, Kiru. - néztem rá szomorúan, de ő csak hallgatott. - Most hagyj magamra, légyszi. - feküdtem vissza, s magamra húztam a takarót.

- Rendben. - állt fel, majd az ajtóhoz lépett- Ígérj meg nekem valamit, Hiro!

- Mit?- kérdeztem rá sem nézve

- Ne csinálj semmi hülyeséget, oké?

- Rendben. - válaszoltam pár pillanat múlva, majd kiment és becsukta maga után az ajtót.

Megint egyedül maradtam, s olyan üresnek éreztem magam. Soha nem éreztem ilyen magányt, még a szüleim lelépésekor se. Persze, itt van nekem Kiru, le nem tudom vakarni magamról, de még az ő jelenléte sem tűnteti el azt az érzést, amit Takumi okozott.

Egész nap az ágyat bújtam, Kiru nézett be néha, hogy élek-e még és hozott enni valót is, ami érintetlenül maradt.

- Hiro, bazd, enned kell valamit, mert el fogsz ájulni. - mondta némi aggódással a hangjában

- Nem vagyok éhes. - válaszoltam, mire ő csak sóhajtott.

- Bent hagyom a kaját, hátha megkívánod. –tette le a tálcát az íróasztalomra- Holnap suli, itthon maradsz, vagy bejössz?

- Megyek. - fordultam hátra- Tök mindegy, ha itthon, vagy az iskolában döglődöm.

- Rendben van. – mondta, majd kiment a szobából

Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem. Nem aludtam semmit az éjjel, ráadásul enni sem ettem. A tálcán, amit a nővérem behozott érintetlenül voltak rajta az ételek, amik teljesen kihűltek. Mind egy, így is jó lesz. Hozzáláttam tehát az egy napos kajának és mindet befaltam. Na, tuti hogy gyomorrontást fogok kapni, de nem érdekel. Felöltöztem, megmosdottam, s mikor belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy szörnyen nézek ki. Kócos a hajam, amit baszok megfésülni, karikásak a szemeim és elnyomtam a fél arcom, ami piros lett. - Ennél szánalmasabban már ki se nézhetek-gondoltam.

Lementem a konyhába, ahol Kiru állt és pötyögtetett valamit a telefonján.

- Jó reggelt!- köszöntöttem álmosan

- Jó re… jesszusom, Hiro, hogy nézel ki?- nézett rám döbbenten Kiru

- Nem aludtam… valami jól. - válaszoltam kedvtelenül, majd leültem az asztalhoz

- Istenem, szedd már össze magad, így nem jöhetsz suliba, mindenkit megrémítesz!

- Ki nem szarja le? Egyébként is ijesztő vagyok, szal nem tök mindegy?- válaszoltam flegmán

- Hát… nem igazán.. Nem mindegy, hogy egy kicsit ijednek meg, vagy annyira, hogy szívbajt kapjanak. - próbált meg viccelődni, ami nálam nem jött be, így szúrós szemmel ránéztem és végre elhallgatott.

- Nem érdekel. - álltam fel, majd fogtam a táskámat és elindultam kifelé.

- Hjaj, mihez kezdjek veled?- sóhajtott egy nagyot, majd utánam jött.

Most valahogy az sem érdekelt volna, ha leszakad az ég, rohadtul ki voltam lelkileg és ezt mindenki észrevette körülöttem. Az emberek az utcán mind megbámultak. Valahogy hallom is a gondolataikat: „Jesszus, mint egy élőhalott. Ember ez egyáltalán? Olyan ijesztően gonosz aura árad ki belőle!” Még Kiru is kicsit messzebb sétált mellettem, amit megértek. Úgy érzem magam, mint egy bomba, ami bármikor felrobbanhat és van egy olyan érzésem, hogy fel is fog.

Mikor beértünk az iskolába minden szem rám szegeződött, és ahogy haladtam beljebb, úgy hátráltak a többiek is.

- Hiro!- szólított meg a nővérem és egy dobozt nyújtott felém. – Itt az ebéded.

Vetettem rá egy lenéző pillantást, pedig nem azt akartam és szó nélkül elvettem tőle a kajás dobozt, majd tovább álltam. Volt egy olyan érzésem, hogy ha sokáig a teremben maradok, a többiek nem biztos, hogy kibírják élve, így az első órára be se mentem, hanem egyenesen a tetőre indultam. Az az egyetlen hely, ahol talán kicsit megnyugodhatok, és egyedül lehetek. Felérve hátrafeküdtem, kezeimet a fejem alá tettem és gondolkoztam.

Annyira hiányzott, hogy az már szánalmas. Visszagondoltam az eseményekre, a Harukawával folytatott beszélgetésre, arra, mikor végre sikerült rájönnöm, hogy is érzek valójában. Aztán arra az emberre, akit ott láttam a sikátorban, akitől egy pillanatra megrémültem… és aki olyan szenvedélyesen tud megcsókolni. De amit ott láttam, az nem az a Takumi volt, hanem egy másik, egy kegyetlenebb, ördögibb. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt a gonosz nézést, még a szeme csillogása is megváltozott. Mintha ölni készült volna. Most komolyan megijedtem tőle? Nem hiszem el, hisz én szoktam úgy nézni, de Takumi még rajtam is túltett akkor. Most már legalább tudom, hogy nem olyan, mint amilyennek mutatja magát.

„Én tényleg, igazán szeretlek téged és igen eltitkoltam ezt az énem, mert nem akartam, hogy lásd.”- akkor ezt mondta, de nem tudom, hogy higgyek-e neki. Nem tudok már semmit sem.

Gondolataimból a csengő hangja zökkentett ki. Azt hiszem, jobb visszamenni az osztályterembe, így szépen ráérősen leballagtam. Úgy tűnik, elmúlt az a gonosz aura, amit árasztottam, mert már nem kerülnek. Akaratlanul is kifüleltem két lény beszélgetését, úgy tűnt Takumiról volt szó, tehát megálltam pár méterre tőlük.

- Hallottad, Ayuzawa-senpai beteg lett és a héten nem jön iskolába. – mondta a szőke hajú

- Hmm… igen, hallottam, de állítólag, ha meggyógyult, átiratkozik egy másik suliba. - válaszolta a rövid barna hajú

Megdöbbentem, s egy pillanatra odafagytam. Még hogy beteg, mi? Chh… persze.

- Őmm ..bocsi- léptem oda hozzájuk, s láttam rajtuk hogy teljesen megijedtek. - Őmm…ezt a dolgot Takumiról kitől hallottátok?- kérdeztem, s megpróbáltam kedvesnek tűnni, ami be is jött

- Hallottuk, ahogy Izumi-sensei és Hitomi-sensei erről beszéltek. - válaszolt a barna- Úgy tűnik Ayuzawa-senpai édesapja nem volt megelégedve az iskolával, ezért…

- Köszi. - vágtam a szavába, majd elviharzottam mellettük, s egyenesen az tanári felé futottam.

- Félelmetes ez a fiú, nem?- kérdezte a szőke

- Engem az érdekelne, hogy milyen kapcsolat van Ayuzawa-senpai meg közte? Mostanában sokat láttam őket együtt. - felelte a másik

 

Futás közben azon agyaltam, hogy melyik tanárt kellene megkérdeznem erről, bár azt hiszem ez egyértelmű volt. Izumi-senseit ki nem állhatom, folyton basztat és a legutóbbi bealvásos akcióm után még jobban utál. Szóval maradt Hitomi-sensei, aki biztos elmondja, hiszen ő a legjobb tanár a suliban. Megálltam az ajtó előtt és bekopogtam. Szerencsémre Hitomi-sensei nyitotta ki. Magas termete miatt hátrébb kellett állnom egy lépést. Hihetetlenül vonzó férfi volt, szép arc, remek test. A lányok oda vannak érte, de sajnálatos módon meleg, ami számomra nem valami kedvező, mert engem folyton a meleg pasik fognak ki. (-.-’’) A sensei is bepróbálkozott nálam egyszer, de nem jött össze neki. Mikor hozzám akart érni, kicsit átrendeztem azt a szép arcát és kb. 1 hónapig volt bekötve a feje. Ami egész vicces látvány volt. Erre a gondolatra egész jó kedvem lett.

- Nagato-kun- fogadott mosolyogva- Miben segíthetek? – nézett rám a fekete szemeivel és hirtelen az jutott eszembe, hogy Takuminak 1000x szebbek az ibolyái.

- Ayuzawárol szeretnék kérdezni. Mi van vele?

- Áhh…Takumi-kun édesapja felhívta az iskolát és mondta, hogy beteg lett. Ráadásul át akarja íratni egy másik iskolába, ami nekünk nagyon rossz hír, hiszen Takumi-kun a diáktanácsunk elnöke.

- Ez nem lehet. - szorítottam össze az öklömet.

- Nagato-kun, jól érzed ma…

- Kérem sensei! Meg tudná adni Takumi apjának a telefonszámát vagy a címét?- szakítottam félbe és szinte könyörögve néztem rá.

- Annyira sajnálom, de diákoknak nem adhatunk ki ilyen információkat. - nézett rám szomorúan.

- Kérem, nagyon fontos lenne!- basszus, most mi a faszért nem lehet elmondani?

- Nagato-kun én… nem tehetem. Az édesapja megtiltotta. - tette a vállamra a kezét.

- Értse meg, kell nekem az a…- kirohanásomat egy hang szakította meg

- Elég lesz, Hiro!- szólt rám Kiru, s karba tett kézzel közelebb jött. - Sajnálom, sensei, hogy az öcsém feltartotta a hülyeségével.

- Ugyan, semmi gond, én sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. - válaszolta Hitomi, majd Kiru megfogta a karomat és elvonszolt.

- Eressz el, asszony!- kértem, vagyis inkább parancsoltam rá

- Kussolj el, barom! – kiértünk egy üres helyre és a falhoz vágott. - Bazd meg, mit mondtam neked? Azt, hogy ne keresd Takumit! Ha felhívod, csak rontasz a helyzeten.

Nem válaszoltam, csak lehajtott fejjel vártam a következő menet leosztást. Nem volt erőm vitatkozni.

- Hjaj, nem hiszem el, hogy nem tudsz várni. - sóhajtott egy nagyot, mire felkaptam a fejem.

- Várni? Mégis mire?- emeltem fel a hangom

- Áhh… komolyan kiakasztasz. Az utolsó pillanatban akartam elmondani ezt, de fogalmam sem volt, hogy ilyen messzire mész.

- Bökd már ki!- mondtam türelmetlenül.

- Jól van, nyugi! Takuminak eszében sincs elfogadni az apja örökségét. Van egy terve, amihez az én segítségemet kérte, amit elfogadtam, viszont neked nem lenne szabad elmondanom.

- Chh… megint ki akar hagyni mi?

- Igen, mert nem akar belekeverni és meg akar kímélni, mert tudja, hogy ha rájössz erre az egészre, akkor ész nélkül odarohansz majd.

Erre nem mondtam semmit. A lényeg, hogy Takumi mégsem olyan hülye mint amilyennek hittem.

- A Takumi ötlete tökéletes, de az enyém még nála is jobb. Mert te is benne leszel és megoldódna az összes baj. - vigyorodott el, s láttam a magabiztosságot a szemében. Bár csak én is ilyen lennék!

- Hallgatlak!- mosolyogtam én is

- Jól van! Próbáltad már felhívni?- kérdezte

- Igen, de az a segg kitörölte a számát a telefonomból. – mondtam dühösen

- Chh… az a segg én voltam. - emelte fel az öklét és adott egy tockost.

- Aú, cöh… mégis honnan kellett volna tudnom?- fogtam meg a fejem

- Mindegy! Na, szóval, mikor Takumi olyan szépen kiütött téged, mondta, hogy töröljem ki a telefonodból meg az enyémből a számát, engem meg majd felhív egy másik telefonról és elmondja a tervet. Na, ez meg is történt.

- És mi a terv?- kérdeztem

- Az apjának tesz egy ajánlatot, hogy csak akkor fogadja el az örökséget, ha a többi banda főnök megküzd vele, és amelyik le tudja győzni, azé lesz a poszt.

- Ez hülyeség. - néztem rá furán. - Ennek elment az a maradék esze is.

- Elsőre én is ezt hittem, de aztán úgy gondoltam, hogy csinálja, baja nem származhat belőle.

- Mi az, hogy nem származhat belőle? Összeverhetik!

- Azt nem hiszem! Látszik, hogy nem sok mindent tudsz Takumiról. Ő a legerősebb vezető a bandák között.

- Vezető?- néztem rá kikerekedett szemmel

- Jaja, az övé az elsőszámú banda, a legerősebb egész Japánban.- mosolygott Kiru

- Chh… mik nem derülnek ki.. De akkor sincs sok esélye.. Egyébként meg mi van, ha szándékosan veszít?

- Nem fog! Lesz rajta valamilyen chip, ami ellenőrzi az ereje nagyságát. Ha egy bizonyos pont alá csökken, csalásnak számít majd. – oktatott ki a nővérem.

- Aha, és hogy kerülök én be a képbe?- kérdeztem karba tett kézzel

- Ez egyszerű, mivel én is banda főnök vagyok, nekem is meg kell küzdenem vele. Ám de, ha valami történik velem, akkor nem küzdhetek és át kell vennie valakinek a bandából a helyem. És az te leszel. - bökött meg az ujjával.

Teljesen meglepett, amit mondott, de tetszett és felvettem egy gonosz vigyort.

- Rendben, tökéletes terv, tesó. Most legalább kiverhetem abból az idiótából a szuszt is. - nevettem

- Igen, de van egy kis bibi a dologban. - nézett félre Kiru

- Mi az?- kérdeztem komoly tekintettel

- Hát, mivel az én bandám a NJCS, ami csak lányokból áll, ezért… neked is lánynak kell beöltöznöd, mivel másképp nem engednek harcolni. - nevetett zavartan, mire én teljesen elpirultam.

- MIIIIIIIII?

 
 

 



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 12731
Hónap: 158
Nap: 6